Június elsején kezdte el tevékenységét a Tekerőpataki Polgárőrség. A civil szervezet vezetője Fórika Tibor, az önkéntesek listáján pedig negyven név szerepel.
Országos szinten eddig a területek mindössze 43 százalékára tették le a teljes értékű mezőgazdasági támogatások igénylését, amelynek hétfő a leadási határideje. Csíkban sem sokkal jobb a helyzet.
A csütörtök délután lezúdult esővizet nem bírták elnyelni a lefolyók a gyergyószentmiklósi Bucsin-negyedben.
Nem adódtak gondok eddig Hargita megyében az érettségi során – tudtuk meg a tanfelügyelőségen, ahol a készségfelmérők ellenőrzése mellett az írásbeli vizsgák előkészítése is zajlik.
A Jézus Szent Szíve-templom búcsújával kezdődik pénteken a XV. Gyergyóditrói Falunapok programsorozata. A háromnapos ünnep számos szórakoztató, sport- és kulturális eseményt kínál.
Nem értenek egyet Nagy Zoltánnal és a városi önkormányzati képviselő-testület MPP-s frakciójával az RMDSZ-es tanácsosok. Szerintük szükség van arra, hogy a polgármesteri jogköröket is betöltő alpolgármester mellé egy másik alpolgármestert is válasszanak.
A korrupcióellenes ügyészség nem tartja be a törvényeket – vonja le a következtetést Árus Zsolt, azon tapasztalatai alapján, amit a Mezei János ügyében történt kihallgatása során szerzett. Emiatt feljelentést tett.
Öt nappal a teljes értékű területalapú támogatás igénylési határideje előtt óriásira nőtt a kérelmezők száma az APIA-kirendeltségeknél, több órát állnak sorban, az APIA megyei központjában pedig csak csendőri jelenléttel tudják fenntartani a rendet.
Stabil az állapota annak a férfinak, akit kedden este az egyik orotvai esztenán, (Gyergyóditró közelében) támadott meg egy medve. Harapott, zúzott sebekkel szállították kórházba.
Összeállt a program, várják a jelentkezőket a IV. Gyergyói Tánc- és Zenetáborba. Idén is Remetén szervezik meg augusztus 3–8. között. Jelentkezni július 26-áig lehet.
Az építkezést jobb, ha megelőzi az engedélyváltás – javasolja Kosután Attila, Gyergyószentmiklós város főépítésze. Három példát is felhoz arra, milyen pluszköltségek kerekedhetnek, mennyi bosszúságot eredményezhet, ha valaki letér a megszabott útról.
Augusztus közepén immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg a borszéki Nosztalgia Fesztivált, amely három napon át idézte fel a fürdőváros aranykorát. A főtér és az üdülőtelep sétányai megteltek élettel: korhű ruhákba öltözött nők, férfiak, fiatalok és gyerekek sétáltak, akárcsak évtizedekkel ezelőtt, amikor Borszék híres gyógyfürdőként élte fénykorát.
Képezik már a jövendő dolgozókat azokba a támogatott foglalkoztatási központokba, amelyeket a gyermekvédelmi vezérigazgatóság, valamint partnerszervezetei létesítenek a megye több településén, köztük Gyergyószentmiklóson is.
Az elektronikus egészségügyi kártya használatát, illetve a szolgáltatások biztosítását vizsgálta a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár májusban a háziorvosi rendelőkben, szakorvosi járóbeteg-rendelőkben, gyógyszertárakban és laboratóriumokban.
Nem díszítőelem az a halványpiros sáv, amely a gyergyószentmiklósi Kárpátok és Temető utca közötti járdát osztja ketté. Ha a jelzés rákerül, az előírások szerint is megfelel majd biciklisávnak.
Csongrádon, a Kárpát-medencei magyar könyvtárosok konferenciáján vett részt a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár munkatársa. Poráczki Judit hazatérte után a többnapos találkozó hozadékáról tájékoztatott, illetve a tervekről is szólt.
A Mezei Jánossal szemben az elmúlt öt hónapban hozott intézkedések aránytalanul súlyosak ahhoz képest, ami a vádakban megfogalmazódott – véli Nagy Zoltán alpolgármester. Hozzáteszi, jövőre meglehet a böjtje annak, hogy most nem dolgozhat a polgármester.
Képzik már a jövendő dolgozókat azokba a támogatott foglalkoztatási központokba, amelyeket a gyermekvédelmi vezérigazgatóság, valamint partnerszervezetei létesítenek a megye több településén, köztük Udvarhelyen és Székelykeresztúron.
Fennakadások nélkül kezdődött az érettségi hétfőn Hargita megyében, a megyei tanfelügyelőségnél nem jeleztek problémát a középiskolákból. A most zajló román nyelv és irodalom kompetenciapróbán van a legtöbb részvevő.