Turistaösvény kialakításán tevékenykedik a szárhegyi Torzsások Turisztikai Egyesület, munkájuk nyomán gyalogosan is könnyen megközelíthető lesz a Güdüc határában lévő Hideg-kút, illetve a körülötte lévő piknikezőhely.
2012. július 10., 10:282012. július 10., 10:28
2012. július 10., 13:462012. július 10., 13:46
A közel egy éve felújított és rendezett Hideg-kúti tisztáshoz a Lázár-kastélytól vezető gyalogösvényen a Szent Antal-kápolnát, a Hegyes-hegy csúcsát és a Cégéresi-kutat érintve lehet majd eljutni, az útbaigazítást irányítótáblák kihelyezésével oldják meg. A közel öt kilométer hosszú ösvény két pontján, a Szent Antal-kápolnánál és a Cégéresi-kútnál ülőalkalmatosságok kihelyezésével biztosítanak pihenőhelyet, az ösvény végpontját, a Hideg-kutat pedig tetővel látják el. Mindezt egy, a Hargita Megye Tanácsa által meghirdetett turisztikai pályázat révén, mellyel közel ötezer lejt nyert el a Torzsások Turisztikai Egyesület – tudtuk meg Szász Hajnal egyesületi alelnöktől.
Az ösvény kialakításával Szárhegy és környékének turizmusát kívánja segíteni az egyesület, nem utolsó szempont az sem, hogy a helyeiknek gyalogszerrel is könnyen megközelíthetővé tegyék a piknikezőhelyet. „Értelmet nyert az is, hogy egyesületünk kezdeményezésére felújult a Hideg-kút forrása és a körülötte levő tisztás. Rendezett környezet fogadja az odalátogatókat, egyre többen töltik itt szabadidejüket. Hétvégeken sokszor helyet sem lehet kapni, annyi a kiránduló” – mondja Szász Hajnal, aki a most készülő turistaösvénynek köszönhetően a látogatottság további fellendülését reméli. Az ösvényt augusztus elején tervezik átadni rendeltetésének.
szóljon hozzá!