Mintegy kétezer néző volt kíváncsi vasárnap a második Téli Vagánykodásra, vagyis a havas-jeges autóversenyre. A mocsári lovaspályán kialakított terepen 67 versenyző mutatta meg a tudását hat kategóriában. A nagy sikerű gyergyószentmiklósi rendezvényen minden volt, ami egy jó versenyhez szükséges: szép idő, adrenalin, driftelés és jó hangulat.
2013. január 28., 17:002013. január 28., 17:00
2013. január 28., 20:082013. január 28., 20:08
Amíg tavaly csak egy kísérlet volt, és senki sem tudhatta, hogy mi sül ki belőle, addig mára rangos eseménnyé nőtte ki magát az autós Téli Vagánykodás. Kevés rendezvény szervezői mondhatják el Gyergyószentmiklóson, hogy kétezer néző volt rá kíváncsi. Ebből is leszögezhető, valóban sikeres volt a négykerekes járgányok téli versenye.
A másik igen fontos szempont, hogy a vöröskeresztes mentősöknek semmiféle dolga nem akadt, balesetmentesen zárult az esemény. Az autószerelőknek ugyan került tennivalója a versenyt követően, kicsúszások, néhány hóbuckába csapódás történt, de ez csak emelte az izgalmakat. Amint a szervező Hexan motorsport klub illetékese, Bajkó László elmondta, ismételten bebizonyosodott, szeretik a gyergyóiak az autós rendezvényeket, és ez a siker újabb lendületet ad a további vetélkedők megrendezésére.
A Téli Vagánykodás mezőnyét zömében gyergyószentmiklósi versenyzők alkották, de Ditróból, Alfaluból, Tekerőpatakról és Csomafalváról is érkezett pilóta. A gyergyószékiek mellett a megye távolabbi településeiről is számos „sebességmániás” jött, vagyis Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából, Madarasról, Tusnádról és Balánbányáról is, de igazi érdekességet jelentett egy Olaszországból, Bresciából érkezett versenyző bemutatkozása is.
Három női pilótának is szurkolhatott a közönség: a gyermek quadosok mezőnyében Puskás Mercédesz, az autósoknál Madarász Zsuzsanna, egy terepjáró volánjánál pedig Gál Anna Mária rótta a köröket. A versenyt a guados részvevők nyitották, előbb a gyermekek, majd a felnőttek száguldottak végig az egymásba fordított nyolcas alakú pályán. Őket az autósok követték, a köbcentik és egyéb technikai adottságok alapján elkülönített kategóriák szerint.
EREDMÉNYEK:
Gyermek quad kategória: 1. Csala Patrik (7 éves), 2. Szabó Botond (14), 3. Gáspár Szabolcs (10). Mindhárman gyergyószentmiklósiak.
Fenőtt quad: 1. Bilibók Csongor Géza, 2. Opra Tamás József (mindketten Gyergyó), 3. Siklódi László (Ditró).
Autósok –1600 cm3: 1. Pirvan Rudolf, Fiat Doblo Maxi, (Balánbánya), 2. Sándor Szilárd, Dacia Logan, 3. Katona Mihály, VW Golf II (mindketten Gyergyó).
Autósok +1600 cm3: 1. Csutak Zsolt, Seat Toledo, (Gyergyó), 2. Zöld István Szilárd, Audi 80 (Újfalu), 3. Munteanu Alexandru Daniel, Opel Vectra (Gyergyó).
Utcai 4x4: Versenyen kívül a leggyorsabb: Pál Alpár, Mitsubishi EVO, (Alfalu). 1. Neagoe Alin, Subaru Imprezza (Csíkszereda), 2. Donatti Alfonso, Subaru Imprezza (Brescia, Olaszország), 3. Balázs István, Mazda (Székelyudvarhely).
4x4 terepjáró: 1. Lőrincz Mircea András, Suzuki Vitara, 2. Kis István, Suzuki Vitara, 3. Bilibók Csongor, Géza VW Tuareg (mindhárman Gyergyó).
szóljon hozzá!