A magyar költészet napjára a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ idén egy rendhagyó irodalmi délutánnal készült Tinta tejjel, két cukorral címmel.
2015. április 09., 16:492015. április 09., 16:49
A Figura Stúdió Színház két színésznője, Máthé Annamária és Tamás Boglár, illetve György László zenész tart interaktív, zenés-verses előadást április 11-én, szombaton 17 órától a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár előadótermében.
A magyar költészet napját több mint fél évszázada József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük. Rendszerint irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, vetélkedőkkel tisztelegnek az irodalomkedvelők a magyar líra előtt. „A korábbi évektől eltérően egy zenés-verses előadással készültünk és szólítjuk meg a gyergyóiakat. A gyergyószentmiklósi általános és középiskolás diákokhoz már elvittük a költészet napját, március 31. és április 2. között több mint 200 diák vett részt az előadásokon, visszajelzésként pedig további meghívásokat kaptunk” – mondta Sövér Adél, a központ munkatársa. Hozzáfűzte: intézményüknek korábban inkább felnőttekhez, kisebb gyerekekhez szóló rendezvényeik voltak, legújabb előadásukkal viszont az V-VIII. osztályos diákokat is megszólítják.
A rendhagyó irodalmi délután gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt tartogat kellemes perceket. A rendezvényen klasszikus és kortárs költők versei hangzanak el. Műsoron: Parti Nagy Lajos Szódalovaglás (részlet), Pablo Neruda Gyermekkor és költészet (részlet), Pablo Neruda Mágneses művészet, György László Téged éltet a fény, József Attila Kopogtatás nélkül, Puskin Tatjána levele Anyeginhoz (részlet), Radnóti Miklós Szerelmi ciklus 1927-28, Kovács József Harangok, Bella István Jóravaló Joó Jeromos, Reményik Sándor Én őszöm, Petőfi Sándor A bánat? Egy nagy óceán, József Attila Medáliák (részlet), Varga Katalin Csipet és halál, Radnóti Miklós Két karodba, Weöres Sándor Boldogság, Tamás Gyopár Zsálya, Devecseri Gábor–Bródy János Állatkerti útmutató, Márai Sándor Füves könyv - Az olvasásról, Cseh Tamás–Bereményi Géza József Attila.
A jegyek ára 5 lej, elővételben a központ irodájában válthatók meg munkanapokon 9–16 óra között vagy előadás előtt a helyszínen.
szóljon hozzá!