
Fotó: Baricz Tamás Imola
A közelmúltban párbeszéd kezdődött a székelyföldi fejlesztéspolitikai tervezés témájában Hargita Megye Tanácsa és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet között. Ennek apropóján szerdán a Gyergyószentmiklósi Római Katolikus Főesperesi Hivatalban kerekasztal-megbeszélést tartottak, melyen a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és több munkatársa, illetve a Gyergyói-medence polgármesterei vettek részt.
2015. július 16., 16:412015. július 16., 16:41
A találkozó egy helyi gazdaságfejlesztési kutatáshoz kapcsolódik, ugyanakkor alkalmat nyújt arra, hogy a térségben a fejlesztési elképzeléseket felmérje, egy csokorba szedve a feltárt információkat hasznosíthatóvá tegye. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke ismertette a program célját.
A gazdaságfejlesztési vizsgálat egy olyan hosszú távú kutatási program része, amely jól körülhatárolható kisebb térségek gazdasági és fejlesztési potenciáljának tervezés-orientált feltárására irányul a Kárpát-medencében. A program célja, hogy az egyes térségek helyi erőforrásainak és lehetőségeinek feltárásával, illetve a lehetséges és szükséges beavatkozási irányok kimunkálásával társadalmi-gazdasági alternatívát mutasson fel az ott élők számára, elősegítve ezzel a szülőföldön való megmaradást, boldogulást.
A kutatási program első állomásaként a Gyergyói-medence helyi gazdaságfejlesztési lehetőségeit tárják fel. A kutatás és feltárás sikerességének érdekében elsőként a helyi vezetők véleményére voltak kíváncsiak, a találkozón a polgármesterek a településük lehetőségeiről, értékeiről szóltak. Vállalkozói kedv, tudás, erdő, mezőgazdaság, egészséges rivalizálás, kultúra, magyarságtudat, népviselet, népdal, közbirtokosság, örmény közösség, természettel való együttélés, közösségi vállalkozások, emberek munkabírása, türelem, atitűd – sorolták az elöljárók a találkozó első felében, majd ezekre építve tovább tárgyaltak.
A programba bevont társintézmények, szervezetek munkatársai nyolcnapos helyszíni munkát végeznek a medencében, többek között találkoznak a helyi politikai, gazdasági és közösségi élet legfontosabb szereplőivel.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!