
Fotó: Balázs Katalin
„Gyergyószentmiklóson mindenkinek helye van, de nem egymás kárára, itt nincs kettős mérce. Az észrevételezés nem besúgás, hanem összefogás. Csak közösen tudjuk megvédeni egymás épségét és javait” – így szól a Gyergyószentmiklósi Polgárőrség alapelve, melynek mentén 2013-tól fejti ki tevékenységét számos önkéntes.
2015. július 03., 18:282015. július 03., 18:28
2015. július 05., 20:512015. július 05., 20:51
A Rozmaring vendéglő kertjében tartott csütörtöki születésnapi ünnepségen oklevelet vehettek át a polgárőrök, sajtóképviselők és a tevékenység anyagi támogatói. Ugyancsak ez alkalommal mutatták be a frissen vásárolt hőkamerát, a tevékenységhez fontos eszközt, amelyikkel három kilométerről megfigyelhető a hangyászó medve, azonosítható a ló, de az éjszaka leple alatt tevékenykedő emberek is.
„A hőkamera bár 6 ezer eurós felszerelés, nem egy féltett tárgy, amelyet széfben tartunk, s időnként megmutatunk, hanem mindennapi munkánk eszköze lesz” – közölte Bajkó László, a polgárőrség vezetője, köszönve azoknak, akik nagyobb és azoknak is, akik pár lejes összeggel támogatták megvásárlását. Mint mondta, nincs jelentős és jelentéktelen összeg.
A születésnapon a polgárőri munkára kérte Isten áldását Keresztes Zoltán plébános, kifejtve, kettős érzéssel érkezett. Nem szívesen tett eleget a meghívásnak, hisz sajnálatos, hogy szükség van e tevékenységre, hogy az emberek nem tudnak a természettel békében, egymással szeretetben élni. Ugyanakkor örvend, hogy van összefogás a jó érdekében, és a polgárőri tevékenység része a prevenció is: a polgárőrök abban segítenek, hogy az emberek ne lehessenek egymás kárára. „Szép munka ez” – szögezte le a lelkipásztor.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós alpolgármestere a hasznos idő fogalmával hozta összefüggésbe a polgárőrök tevékenységét. „Az ember számára az a hasznos idő, amikor azt teszi, amit a leghasznosabbnak tart. Van, aki családjával tölti, van, aki hobbijára szenteli szabadidejét. Köszönet a polgárőröknek, hogy hasznos idejüket a közösség javára fordítják. Köszönet és elismerés, önök által lesz élhetőbb a város” – fogalmazott az alpolgármester. Ígérte, a továbbiakban is támogatást nyújt az önkormányzat e munkához, elsősorban hatósági együttműködéssel biztatva az önkénteseket. Ugyanis mivel hatósági jogkörrel nem rendelkezik a polgárőrség, eredményességében nagy segítség, hogy számíthat a helyi rendőrségre is.
A történelmi visszatekintés során kiderült, a Gyergyószentmiklósi Polgárőrség megalapítása öt éve vált tervvé magyarországi mintára. 2013 januárjában jegyeztették be a tevékenységének alapjául szolgáló civil szervezetet, júniusban 49 önkéntes polgárőr látott konkrét munkához mezőn, erdőn járőrözve, a város lakóit figyelmeztetve a javaikat, épségüket veszélyeztető személyek ténykedéseire. Jelenleg a polgárőrök gyalog, terepjárón és motorkerékpáron, illetve lóháton teljesítenek szolgálatot anélkül hogy ezért fizetést kapnának. Szakmai tanáccsal is ellátják a frissen alakult vagy alakulást tervező polgárőrségi csoportosulásokat.
A jelenlegi csapat tagjainak ügyszeretetére is fény derült, az oklevelek kiosztásakor ugyanis elhangzott, hogy van, aki napi rendszerességgel látja el a titkárnői feladatokat, van, aki az autót javítja, aki szorult helyzetben hitelt biztosít, de olyan is, aki erre az ünnepségre nevelt malacot. A ropogósra sült süldőcskét és a babgulyást koccintások közepette fogyasztották el, aztán muzsika is került, hiszen olyan polgárőr is akad, aki harmónikaszóval is segíti a tevékenységet – szintén önkéntes alapon.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!