
Fotó: Gergely Imre
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
2026. szeptember 02., 19:212026. szeptember 02., 19:21
Már nem iskolások, nem kezdhetnek újabb tanévet az eddigi megszokott helyükön a gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület által gondozott sérült felnőttek. A jogszabályok ugyanis kimondják,
Az eddigi helyszínen, az épület emeleti helyiségeiben azok folytatják tevékenységüket, akik nem nagykorúak, és a számukra továbbra is biztosított oktatási tevékenységet végző Kós Károly-iskola tulajdonában lévő bútorokat, eszközöket használhatják. A Napsugár az Esőben Egyesület saját eszközeit és berendezéseit raktárba szállították.
A szülői közösség által létrehozott Értük Bármit Egyesület azt szeretné, hogy az épület földszintjén alakítsanak ki egy különálló, a felnőtt sérültek nappali foglalkoztatására alkalmas központot. A szakmai hátteret a Hargita Megyei Sérültek Egyesülete biztosítaná.
Fotó: Gergely Imre
Júniusban a téma kapcsán egyeztettek az önkormányzattal, és akkor megállapodás is született, amelynek sarkalatos pontja volt többek között, hogy amennyiben a szülők találnak megoldást a működéshez szükséges tűzoltósági engedély ügyében, akkor az önkormányzat a rendelkezésükre bocsátja a kért helyiségeket.

Nem lehet egy helyen, közösen foglalkozni a sérült gyerekekkel és felnőttekkel, emiatt külön térben kell folytatni a gyergyószentmiklósi, nagykorúvá vált sérült fiatalok nappali foglalkoztatását. A lehetséges megoldásról eltérnek az elképzelések.
Koszta Erika, az Értük Bármit Egyesület illetékese elmondta, hogy a tűzoltóság válasza szerint, mivel 170 négyzetméternél kisebb a szóban forgó épületrész, nem feltétlenül szükséges a tűzvédelmi engedély beszerzése, viszont
egyebek mellett megfelelő módon leválasztani a használt felületet a többi tértől.
Fórika Krisztina, a gyergyószentmiklósi városháza szóvivője emlékeztetett, júniusban az önkormányzat több megoldási lehetőséget is felajánlott. Ezek egyike az volt, hogy a megfelelő akkreditációval rendelkező szociális szolgáltató (Caritas) vegye át a sérült fiatalok foglalkoztatását. Ezt azonban a szülők nem fogadták el, mivel ragaszkodnak a megszokott környezethez és ahhoz, hogy a fiatalokkal továbbra is az eddigi szakemberek dolgozhassanak.
Az önkormányzathoz a múlt héten érkezett meg a szülői közösség levele a tűzoltósággal folytatott egyeztetés eredményéről. Ennek nyomán a városháza már meg is kezdte a szükséges hivatali eljárást.
Első lépéseként telekkönyvileg le kell választani az épületnek azt a részét, amelyet a felnőtt sérültek foglalkoztatására használnának. Az önkormányzat jelenleg ennek az épületmegosztásnak a folyamatát indította el, hogy az érintett helyiségek külön telekkönyvre kerülhessenek.
Ezt követően lehet elindítani azokat az eljárásokat, amelyek a tevékenység működéséhez szükséges engedélyek megszerzéséhez vezetnek.
Az önkormányzat álláspontja szerint olyan megoldást kell találni, amely egyik intézmény tevékenységét sem akadályozza.
A szülők jelezték júniusban azt is, hogy a kért helyiségek átalakításához szükséges anyagi terheket is vállalnák. Ezt támogatásokból és a Fuss Neki Gyergyó! adománygyűjtő mozgalomban való részvétellel próbálják előteremteni.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
szóljon hozzá!