Fotó: Pethő Melánia
A Ditró községhez tartozó Orotván tizenegy kisdiák számára vált nehezebbé az iskolatáska társaikénál az új tanévben. Nem a tanfelszerelés, hanem a tanodáig és az onnan hazavezető út okozza a plusz megterhelést.
2012. szeptember 18., 17:582012. szeptember 18., 17:58
2012. szeptember 18., 18:212012. szeptember 18., 18:21
A vonatkozó előírások szerint legkevesebb tizenkét tanulóval lehet elindítani az összevont csoportokkal működő osztályokat, ennyi kisdiák idén nem gyűlt össze Orotva Tilalmasnak nevezett részében. Igaz, mindössze egy gyereken múlt, de hiányában eldőlt az évtizedek óta működő tilalmasi iskola sorsa: bezárt. Az épület nem ürült ki teljesen, hisz az óvodai csoportokra nem vonatkozik a tizenkettes létszámú szabály, így a falurész legkisebbjei, összesen tízen, továbbra is itt járhatnak óvodába.
A kevés gyermek miatt mindig összevont csoportokkal működött a tilalmasi iskola, idéntől, az előkészítő osztályosokat is az a tanító kellett volna tanítsa, aki az egy-négyeseket, az előírások szerint pedig öt csoport összevont oktatása nem megengedett – magyarázta Puskás Olga tanítónő. Elmondta, a központi iskolában is összevont csoportokkal működik az oktatás, itt viszont külön tanító foglakozik az előkészítősökkel, elsősökkel és harmadikosokkal, és külön tanító a másodikosokkal és negyedikesekkel. Az előkészítő osztályba Tilalmasból egy gyerek jött, a többi tíz társa nagyobb nála.
„Kétségtelen, hogy nehézséget jelent a gyerekeknek, hogy nem a lakhelyükhöz közeli iskolába járnak, a szülők is jelezték aggodalmukat, viszont némi előny is származik a kialakult helyzetből: a gyermekek nem maradnak felügyelet nélkül 16 óráig, míg megérkezik az autóbusz, amivel hazamehetnek, Böjte atya délutáni foglalkoztatójában, az iskola egyik termében tanulhatnak, készülhetnek másnapra. Ennek nagyon örülnek a szülők, mivel előnyt jelent olyan szempontból, hogy legalább a házi feladat elkészítése nem marad késő délutánra, és persze tanulnak is” – mondta a tanítónő. Hozzátette, a szülők abban is reménykednek, hogy a távolságot kárpótolni fogja az, hogy a gyerekekre több ideje jut a tanítónak, mint jutott volna a tilalmasi iskolában, ahol egyszerre négy, különböző korosztályú gyermeket tanított eddig egyetlen pedagógus.
A kialakult helyzetben Ditró község önkormányzata is próbál segítséget nyújtani, a navétázni kényszerült gyerekek számára biztosítja az autóbuszjegyek árát, ami havonta közel 300 lejt jelent – közölte megkeresésünkre Puskás Elemér polgármester.
A tanítók is nehézségekkel küszködnek
Nehézséget nem csak a gyermekeknek, szülőknek, de az összevont osztályokat tanító pedagógusoknak is tartogat az új tanév, főként azoknak, akik osztályában előkészítősök is vannak. Puskás Olga véleménye szerint óriási leleményesség kell ahhoz, hogy az órák zavartalan menetét kialakítsa egy ilyen helyzetben lévő tanító. „35 percnél többet nem lehet lekötni az előkészítő osztályos gyermeket. Kérdés tehát, hogy a szünet hogyan oldható meg egy olyan osztályban, ahol a kicsiken kívül elsősök és harmadikosok is vannak. A piciket nem lehet felügyelet nélkül szünetre küldeni, egyetlen tanító hogyan felügyelje őket úgy, hogy közben a többi gyereket tanítsa?” – teszi fel az egyelőre megválaszolhatatlan kérdést a pedagógus.
szóljon hozzá!