Ifjúsági szervezetek nyertek 70 ezer eurót

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Képzésekre, nemzetközi önkéntes programok lebonyolítására nyertek pályázatokat a székelyföldi ifjúsági tanácsok összesen 70 ezer euró értékben. A projekteket az Európai Unió Fiatalok Lendületben Programja révén valósítják meg.

Barabás Hajnal

2013. július 31., 15:422013. július 31., 15:42

2013. július 31., 18:072013. július 31., 18:07

Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT), Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa (GYTIT), az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) és a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) május elsejei határidővel pályázott olyan programokra, amelyek többek között a hátrányos helyzetű fiatalok közösségi életbe való bekapcsolását, a nemzetközi kapcsolatok ápolását, valamint a fiatalok képzését foglalják magukba.

„Hét országból összesen 28 személy vesz részt a november 16–23. között zajló képzésen Csíkszeredában. Elemezni fogjuk e hét ország ifjúsági problémáit, mely a hátrányos helyzetű, például a vidéken tevékenykedő fiatalokat érinti” – fogalmazott Kozma István, a CSTIT elnöke. A non-formális képzéseket egy magyarországi, valamint egy székelyföldi oktató tartja majd. „Nagy hangsúlyt fektetünk a multikulturalitásra, tematikus esteket szervezünk, ahol a részt vevő országok bemutatkozhatnak” – fejtette ki Kozma. A 14 500 eurós értékű projektben Portugália, Litvánia, Olaszország, Magyarország, Bulgária, valamint Törökország vesz részt, minden partnerországból négy-négy fiatal érkezik Csíkszeredába a képzésre.

Az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács is sikeresen pályázott 19 800 euró értékben az unió Fiatalok Lendületben Programjához. „Az elnyert projekt témája az ifjúsági munka, a nyugati országokban már elterjedt, hogy például önkormányzatoknál hivatalosan elismert szakma az ifjúsági kérdésekkel foglalkozó munka, ezért tanulni szeretnénk a hozzánk érkező nyolc ország résztvevőitől” – ismertette a projektet Rátz István, az UIET alelnöke. Moldova, Magyarország, Törökország, Olaszország, Portugália, Makedónia, Szerbia, és Ukrajna fiataljai lesznek jelen a november 23–30. közötti képzésen Székelyudvarhelyen.

Barti Zoltán, a Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsának alelnöke is ismertette nyertes pályázatukat: „Nemzetközi szemináriumot tartunk Gyergyószentmiklóson, az a cél, hogy az etnikai és vallási szempontokból marginalizált, kiközösített fiatalokat bevonni az ifjúsági szervezetek munkájába”. A pályázat értéke 14 500 euró.

A háromszéki ifjúsági tanácsnak két sikeres pályázata van. „A Szentgyörgyi Ifjúsági Klub két projektet készített elő, az egyik 14 500 euró értékű, partnerépítő projekt. Célja a romák és a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatása” – mondta Oltean Csongor. A HÁRIT ügyvezető elnöke hozzátette, a másik az önkéntességi program, öt országból érkezik egy-egy fiatal  két hónapra Örményországból, Horvátországból, Lengyelországból, Ukrajnából és Grúziából, ők Sepsiszentgyörgyön fognak tevékenykedni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Sepsi Run: kilenc versenyszámban állhatnak rajthoz a futás szerelmesei

A szervezők javában készülnek az idei Sepsi RUN-ra, amely június 12–13-án esedékes. A cél a sporteseményt olyan közösségi élménnyé tenni, amely révén egyben Sepsiszentgyörgyöt és környékét is jobban megismerhetjük.

Sepsi Run: kilenc versenyszámban állhatnak rajthoz a futás szerelmesei
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 30., csütörtök

Ki vállalja a felelősséget a kézdivásárhelyi ivóvíz-szennyezés botrányos kezeléséért?

Élesedik a helyzet a városvezetés és a Hydrokov Rt. között a több utcát is érintő vízszennyeződés kapcsán. A szolgáltató szerint legutóbb már csak egy laborminta bizonyult fertőzöttnek, de május 5-ig nem ajánlja a vezetékes víz fogyasztását.

Ki vállalja a felelősséget a kézdivásárhelyi ivóvíz-szennyezés botrányos kezeléséért?
2026. április 30., csütörtök

Drágább helyekhez viszonyítva tompítják a várható áremelés hatását Sepsiszentgyörgyön

Az országos lista 38. helyén található Sepsiszentgyörgy a vízért számlázott jelenlegi árakkal – közölték a városi képviselő-testület csütörtöki ülésén, ezzel a kijelentéssel tompítva a kilátásba helyezett drágítások várható hatását.

Drágább helyekhez viszonyítva tompítják a várható áremelés hatását Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Szűk esztendő az idei, de az egészségügyi és szociális hálózat támogatását biztosítják

Elfogadták Kovászna megye idei költségvetését: a mintegy 545 millió lejes büdzséből elsősorban az egészségügyi rendszert és a szociális hálózatot támogatják, de a fejlesztésekről sem mondanak le. Létszám- és béralapcsökkentésről is döntöttek.

Szűk esztendő az idei, de az egészségügyi és szociális hálózat támogatását biztosítják
2026. április 30., csütörtök

Ekkora büntetésre még a faanyagot szállítók se számíthattak

Három, faanyagot szállító járművet állítottak meg ellenőrzés céljából a 11-es országúton a hatóságiak Kovászna megyében, a feltárt szabálytalanságok miatt pedig tetemes összegű bírságot szabtak ki rájuk szerdán.

Ekkora büntetésre még a faanyagot szállítók se számíthattak
2026. április 29., szerda

Három autó karambolozott Csernátonban

Három autó karambolozott szerdán késő délután Csernátonban. Az elsődleges információk szerint senki nem sérült meg súlyosan.

Három autó karambolozott Csernátonban
Három autó karambolozott Csernátonban
2026. április 29., szerda

Három autó karambolozott Csernátonban

Hirdetés
2026. április 29., szerda

Ők is csak szeretetre vágynak: kutyák a Szent György Napok forgatagában

Szerető családra váró négylábúakkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi városünnep keretében, május 2-án és 3-án. A Szent György Napokra kölyökkutyákkal és felnőtt ebekkel látogatnak ki a szépmezői menhely önkéntesei.

Ők is csak szeretetre vágynak: kutyák a Szent György Napok forgatagában
2026. április 28., kedd

Kevesebb rendezvény, halasztott beruházások Sepsiszentgyörgyön

Elfogadták Sepsiszentgyörgy költségvetését, amelynek tervezését a késve megszületett országos büdzsé nehezítette. A város több területen visszafogja a kiadásokat, de az oktatási fejlesztéseket továbbra is prioritásként kezeli.

Kevesebb rendezvény, halasztott beruházások Sepsiszentgyörgyön
2026. április 28., kedd

Gyógykezelési jegyek érkeztek, nem csak nyugdíjasoknak

Megérkeztek a kedvezményes gyógykezelési jegyek a Kovászna megyei intézményekhez, ezért már benyújthatók az igénylések a megyei nyugdíjpénztáraknál. A lehetőséggel nem csak a nyugdíjasok élhetnek.

Gyógykezelési jegyek érkeztek, nem csak nyugdíjasoknak
Hirdetés