
Fotó: Barabás Ákos
Noha még csak három éve alakult a Bagossy Brothers Company, azóta már nemcsak itthon, hanem Magyarországon is népszerűvé vált, olyannyira, hogy idén bekerült a magyarországi Nagyszínpad tehetségkutató vetélkedő döntőjébe. Két kislemeze mellett tavaly megjelent egy nagylemeze, és már a következőnek is megvan a címe és borítója. Tatár Attilával és Bagossy Norberttel, a zenekar két tagjával beszélgettünk.
2016. május 20., 14:562016. május 20., 14:56
– Egy Hargita megyei kisvárosból, Gyergyószentmiklósról ívelt szédületesen a pályátok. Rövid időn belül nemcsak itthon, hanem Magyarországon is ismertek lettetek. Mi a recept?
– Olyan miliőből származunk, ami miatt nem vettünk fel sztár attitűdöt. Kisvárosiak vagyunk, és azok is szeretnénk maradni, az ezzel járó, kifelé látszó naivság pedig nyilván benne van a zenekar jellegében és az előadásmódban is. Ezt mi nem érezzük, hanem mondják nekünk. A siker a dalokban keresendő, úgy tűnik, hogy Norbi nagyon jó dalokat ír, hiszen a dallamuk az ember fülébe mászik. Ez lehet a siker titka más zenekaroknál is, hiszen lehet bármilyen zenei tudás, menedzsment, pénz, ha pont az esszencia nem jut el, akkor…
– Mi van a Bagossy Brothers mögött?
– Önmenedzsment és nem túl sok pénz. A zenekar a fellépésekből keres pénzt, és ebből fordítunk marketingre vagy akár arra, hogy vegyünk magunknak egy buszt. Itthon saját magunkat menedzseljük, Magyarországon van egy tapasztalt menedzserünk, aki segít minket.
– Többet koncerteztek kinn, mint itthon?
– Most már olyan hatvan százalék Magyarország javára, ami még nőni fog, nem azért, mert mi így szeretnénk, hanem mert magyar zenét játszunk, és ott van rá nagyobb igény, hiszen tízszer akkora a közönség. Ugyanakkor itthon nem szeretnénk kiégni. Ezért kell megtalálni az egyensúlyt, annyi koncertet játszunk itthon, amennyire éppen szükség van. Kevés a rendezvény, az elején még elhívnak, de egy idő után nem hívhatják megint ugyanazt, és ezt a zenekarnak is be kell látnia.
– Hogyan tovább?
– Az idei naptárunk tele van, több mint hatvan koncert szerepel benne. Köztük van a legtöbb magyarországi fesztivál, megyünk Felvidékre is, és itthon is van több nagyszínpados fellépésünk. Idén mi indítjuk a nagyszínpadot Tusványoson.
– Ennyi fellépés mellett van időtök új dalokra?
– Új dalra szerintem mindig kerül idő – szólalt meg Norbert is. – Meg kell keresni a megfelelő időpontot, mert mondjuk a buszban vagy más meló közben nem lehet dalt írni.
– Az a jó, hogy Norbi viszonylag hamar összehozza a dalokat – vette vissza a szót Ata. – Amire nincs idő, az az átgondolás, a hangszerelés, a gyakorlás, színpadra vivés. Erre a fesztiválszezonban viszonylag kevés idő jut, ezért tanácsosabb januártól áprilisig elvégezni. Idén ez nem sikerült, úgyhogy van négy dalunk is, ami szinte kész, de még vagy nem gyakoroltuk be, vagy nem hangszereltük meg teljesen, azonban hál’ istennek van mit játszani.
– Tavaly megjelent az első nagylemezetek. Tervezitek a következőt?
– Jövőre szeretnénk egy új nagylemezt. Körülbelül tíz dal lesz rajta. Négy van a nemrég megjelent kislemezen, még kell hat.
– Tudjátok már a címét?
– Igen, és már a borítót is, de még nem mondhatjuk el.
– Mi az, amitől bulizik a fiatal, a középkorú és még a hároméves is?
– Arra, hogy a fiatal miért jön el, azt tippelem, hogy lehet a dalokra mozogni, slágeresek. Az idősebb korosztály nem bulizik, viszont van néhány fülbemászó, romantikus dal is, ami tetszik nekik. Arra viszont, hogy a gyerekek miért szeretik, nem tudom a választ.
– Milyen hosszú távú cél van a zenekar előtt?
– Megöregedni közösen, ilyen zenekari formában. Nem feloszlani, nem adni búcsúkoncerteket, csak esetleg a korunk függvényében. Szerintem minden zenekarnak ez az álma. Természetesen sikeres produkciókkal, nem garázszenekarként nyomni hetvenévesen.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
Osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson: június 2. és 4. között vehetik át a jogosultak a fűtéstámogatást, közismert nevén a „fapénzt”, valamint az energia-kiegészítő juttatást, az úgynevezett „butéliapénzt”.
Folytatódik Gyergyószentmiklós külterületeinek általános kataszteri felmérése: június 2. és 5. között több dűlőben és az ipari zóna belterületein végeznek helyszíni méréseket.
Kötelező megszorítások és fejlesztések egyszerre határozzák meg Gyergyóremete, Gyergyóalfalu és Gyergyócsomafalva idei költségvetését. A beruházások folytatódnak, de a működtetés egyre nehezebb.
Elkerüli a kihelyezett csapdát a Gyergyószentmiklós üdülőövezetében korábban rendszeresen megforduló medve. Az állatot a csapda kihelyezése után látták ugyan a helyszínen, de elfogni egyelőre nem sikerült.
szóljon hozzá!