Fotó: Balázs Katalin
Minden településnek négy szentélye van: a templom, a családi ház, az iskola és a temető. Ezek közül a legkevesebbet a temetőről szoktak írni – vallja Fülöp Sándor, aki hozzálátott és megírta az alfalvi temető rövid történetét. Munkája sokáig ült fiókban tökéletesítésre várva, most azonban könyv formát öltött, amelyet vasárnap este a katolikus templomban mutattak be.
2015. április 21., 16:422015. április 21., 16:42
2015. április 21., 16:452015. április 21., 16:45
A gyergyóalfalvi római katolikus temető rövid története – e címet viseli a kiadvány, szerzője pedig az alfalvi Fülöp Sándor, aki nyolcvannyolcadik esztendős és hatvanhat éve házas, aki a múlt megismerésében is sokszor segített közösségének.
Ő a lámpás, a felkelő nap: ezekkel a szavakkal illette Balázs József, a frissen megjelent könyv méltatója a Sövér Elek Alapítvány által szervezett ünnepségen. A képzőművész-falustárs elmondta, e kötetet olvasva döbbent rá, milyen „sötét” volt ő és társai, amikor negyed évszázada vállalták a községvezetést. „Vak vezetett világtalant” – szögezte le, így világítva rá, hogy az egykori községvezetők milyen alapossággal döntöttek egy-egy kérdésben, akár a temető új helyének megválasztásában vagy az idegenekkel szembeni magatartásban. Az egykori elöljárók tetteit, emlékeit is por fedte, amíg Fülöp Sándor leporolva vissza nem adta fényüket. Balázs József ezt egy történettel támasztotta alá: amikor az iskolának nevet kellett adni, neves alfalviakat kerestek a múltból. Mindössze egy jutott eszükbe, Sövér Elek. Azóta sokkal több egyéniségről tudnak, akikre az alfalviak büszkék lehetnek.
A temetőtörténet leírása is lámpás a múltra. Nem egy száraz adathalmaz, hanem ízes szöveggel megírt dokumentum, mely rávilágít arra is, hogyan gondolkodtak és hogyan használták a magyar nyelvet azok, akik ma a temetőben nyugszanak, a temető jelenlegi helyén vagy az egykori nyughelyeken, a mai iskola alatt a földben. „A temetőben a sírok kelet felé vannak tájolva. Amikor halottaink feltámadnak, a napfelkeltét fogják látni. Fülöp Sándor pedig az a személy, aki elhozta Alfalunak a feltámadást” – összegzett a kötet méltatója.
Fülöp Sándor kutatómunkáját és kitartását köszönte Gáll Szabolcs polgármester, nem titkolva, mennyire büszke szülőfalujára. A szerzőnek egészséget kívánt, hogy „még további kincses köteteket is tudjon számunkra kitermelni”.
Kéziratból még van néhány a fiókban – tudják Fülöp Sándor ismerői. A temetőtörténet is unszolásra került elő. Baricz Lajos alfalvi születésű marosszentgyörgyi plébános közös kötetük, az Őrállóink megjelenésekor kérdezte meg, mi lesz a következő. „A temetőről írtam valamit, nem is olyan lényeges, s talán nem is lesz belőle semmi” – idézi Fülöp szavait a plébános, aki gondozásába vette a kéziratot, így született meg a kötet.
„Ezek a szép szavak a könyvnek szólnak, nem nekem” – mondta a szerző, aki az adatgyűjtés, kötetszerkesztés nehézségeiről is beszélt: hasonló méretű falvaknak nem szokott lenni temetőtörténetük, nem tudta, mi lehet számára az iránymutató. Az adatgyűjtés is nehézkes volt, hisz a levéltáron túl az emberek emlékezőképességét vehette csupán alapul, ami ugye, határos. A közösségért cselekvők felsorolását tartalmazó rész kapcsán elmondta: „Sokan hiányoznak, akiknek tetteiről bár egy pár mondatot kellett volna írni. Bocsánatot kérek, mást nem tehetek. Gondolom, kerülnek majd, akik a temetőtörténetet tovább fogják írni, s a most kimaradtak akkor bele fognak kerülni.”
Számos diák volt jelen a könyvbemutatón. Énekelt a kórus, a diákönkormányzat tagjai pedig emlékplakettet adtak át Fülöp Sándornak. Közölték azt is, hogy a Sanyi bácsi által útjára indított történelmi sétát, melynek időpontja március 15-e, helyszíne pedig a temető, folytatják. Ezt esküvel is megerősítették. Eseményzáróként Gál Mihály, a Sövér Elek Alapítvány elnöke adott át egy virágcsokrot az ünnepeltnek, hogy vigye haza betegeskedő feleségének.
szóljon hozzá!