Forradalmárok voltak-e a papok 1848-ban?

akiket pedig sikerült az egyházi büntetéssel kivonni a világi bíróságok alól, azok megúszták azzal, hogy két hétig elvonultak egy kolostorba, böjtöltek, imádkoztak, s ezzel levezekelték a forradalmi tevékenységet” – magyarázza a történész.

Rámutat, mivel az osztrák nyomozó hatóságoknak joguk volt betekinteni az egyházi nyomozati anyagokba, sok dokumentumot szó szerint megsemmisítettek, eltüntettek, ezért a végleges osztrák nyomozati anyagban viszonylag kevés pap elítéléséről van szó. Emellett a forradalom századik évfordulója a kommunizmusra esett, és akkor is forradalomellenesnek mutatták be az egyházat: csak nagyon kevés alsó papot, kisebb beosztású káplánt emeltek ki forradalmárként. „Miközben

– mondja Tamási Zsolt, hozzátéve, innen is látszik, hogy sokkal aktívabb volt az egyházak szerepe a forradalomban, mint ahogy azt a szakirodalom tudja, csak teljes mértékben hiányzott az adatok feldolgozása.

Lelkesítettek, fegyvert ragadtak

A papoknak azért is volt ilyen fontos szerepük akkoriban, mert amikor a forradalmi lelkesítés bármelyik formájára szükség volt – sorozás, nemzetőrség, honvédség, keresztes hadjárat –, a településeken az egyedüli írástudó, aki tudta ezt a néppel közölni, a pap volt. Jól látszik az is, hogy nem volt mindegy, hogy a pap csak felolvasta szárazon a szöveget, vagy megmagyarázta a híveknek és lelkesítette őket, mert ez megmutatkozott abban, hogy miként vettek részt a forradalomban.

– mondja a történész. Hozzáteszi, amikor Haynau kiadta, hogy kiket kell elfogni, számonkérni, bíróság elé állítani, külön kategóriaként szerepeltek az egyháziak, akik a szószékről ezeket a hirdetményeket felolvasták, a forradalomban való részvételre lelkesítettek, akik a trónfosztás után ünnepi szentmiséket celebráltak, akik a prédikációjukban Kossuthot vagy a magyar kormányt dicsőítették, vagy akik „elfelejtettek misét mondani Ferencz József születésnapján”. Nyugat-Magyarországon a papok meg is elégelték egy idő után, hogy a szószéket politikai célokra használják, mert egyrészt jöttek az osztrák részről azzal, hogy mit kell kihirdetni, aztán jött a forradalmi kormány is, s adott esetben el is tették láb alól a papot, mert az az osztrákoknak is engedelmeskedett.

Ahol nem érhető tetten forradalmi tevékenység, az Erdélyi Érchegység volt például, ahol az etnikai konfliktusok polgárháborús körülményeket teremtettek, miután Avram Iancuék felfegyverezték a mócokat. Ebben a térségben a papság nem a mozgósításra, hanem a túlélésre játszott, a híveket próbálta menteni. „A forradalmi lelkesítés az elején mindenütt megtörtént,

Hogy inkább próbálja visszafogni vagy lelkesíteni a híveket” – hangsúlyozza Tamási, aki szerint a karakteresebb papoknak sikerült is eredményesebben megvédeni híveiket.

„A forradalom idején a püspöki körlevelekben is a szabadság, egyenlőség, testvériség jegyében köszöntik a változásokat, leírják, hogy először a kereszténység volt, amelyik ebben a szellemiségben civilizálta az egész világot. Olyan jelzőket használnak, hogy egyértelmű, hogy támogatják az átalakulást. Az más kérdés, hogy az átalakulás első szakaszában még nem merült fel az uralkodó szerepköre az új rendszerben. De hát az elején mindenki úgy gondolta, hogy a Monarchia marad és az uralkodóval együtt kell működni. Kossuth Lajosék sem akartak trónfosztást ’48-ban. Az elején az uralkodóhoz való hűség párhuzamosan történik a forradalmi kormány iránti lojalitás kinyilvánításával. A törés akkor lesz, amikor Ferencz József váltja Ferdinándot, akkor lesz a kérdés, hogy akkor most inkább magyar forradalmi kormány vagy az uralkodó iránti hűség legyen a mérvadó. ’49 elejétől érződik, hogy inkább jobbra vagy balra, de alapvetően inkább a forradalom mellé állnak: vannak püspökök, akiket be is börtönöznek emiatt” – fejti ki a szakember.

„Jellemző módon mindenütt nagyon radikális javaslatok jöttek a zsinatra vonatkozóan, a papság úgy gondolta, hogy ha váltunk, akkor váltsunk radikálisan: anyanyelvi liturgiát szerettek volna, világi ruha használatát, vagyis hogy civilben is ki tudjanak menni, de sok helyen megjelenik a nőtlenség eltörlése is. Itt nem feltétlenül arról van szó, hogy ki akartak rúgni a papok a hámból, hanem van egy ilyen demokratizáló törekvés, hogy nagyobb rálátásuk legyen mindenre, hogy miként neveznek ki egy esperest, hogyan választódik meg a püspök, kik lesznek annak közvetlen munkatársai, nyugdíjalapot akarnak.

– magyarázza a történész.

„Szinte egy anglikán reformot kezdeményezett, össze is hívott egy közgyűlést, amelyiknek ez lett volna a célja többek közt. S amikor ez a szervezkedés elkezdődött, a nuncius jelentette, hogy mi volt Magyarországon, mire a pápa állítólag azt mondta, hogy »boldogabb időkre« kell halasztani a zsinatokat, s az 1870-es évekig nem is lehetett zsinatot tartani, mert Róma ezt az anglikán szakadáshoz hasonlónak minősítve egyértelműen elítélte mindazt, ami hozzájárulhatott volna ehhez a zsinathoz.”

„Kiollózott” önvédelem

A megtorlásokkal kapcsolatban Tamási Zsolt hangsúlyozza:

De azt tudni lehet, hogy a Magyar Honvédségben a szabadságharc idején száz tábori lelkész volt, de emellett hatszáznál is több fegyvert fogó papnövendékről vagy már felszentelt papról tudnak. Az osztrák politikusok nehezményezték is, hogy az udvarhoz legtöbb szállal kötődő katolikus egyháziak tömegesen vállaltak szerepet a szabadságharcban. Tamási Zsolt szerint a szabadságharc leverése után azoknál, akiket első körben elfogtak, nehéz volt megakadályozni a szigorú büntetést, de aztán fokozatosan módosultak a büntetések Erdély esetében.

„A magyarországi papok rosszabbul jártak, ott Haynau irányította a megtorlásokat, akit a magyar történelem véres kezű hóhérként emleget, ott voltak kivégzések is. Nálunk kivégzés nem volt, egy haláleset volt, Andrássy Antal, aki attól tartva, hogy halálra fogják ítélni, mert annyira mélyen benne volt a forradalmi szervezkedésben, öngyilkosságba menekült. De

– hangsúlyozza Tamási. A történész rámutat, az egész 48-as egyházi szerepvállalást azért olyan nehéz kutatni, mert az egyházi vizsgálatokon, amit lehetett, eltüntettek, mielőtt még az osztrákok látták volna. Vaskos iktatókönyvekből hiányoznak akár teljes részek is. „A legsajátosabb megoldást a csanádi egyházmegye találta ki:

– mutat rá az egyháztörténész.