
Fotó: CIVEK
A Civil Szervezetek Gálájának szervezőcsapata 2010 májusában felmérést végzett a civil szféra helyzetéről. A felmérés célja, hogy megismertesse a nonprofit szektor állapotát, problémáit és jövőbeli terveit.
2010. június 02., 09:412010. június 02., 09:41
2010. július 06., 13:322010. július 06., 13:32
Fotó: CIVEK
A felmérésben 174 szervezet vett részt, az ország minden részéből, feltárva azokat a problémákat, amelyekkel munkájuk során találkoznak, bemutatva a különböző szegmensek közötti viszonyokat és a médiával való kapcsolatokat. Földrajzi megoszlás szerint, legtöbb civil szervezet Erdélyből (33%), Bukarestből (21%), Moldvából (17%) válaszolt a szakemberek által összeállított kérdéssorozatra.
Fotó: CIVEK
A tavalyi év autoértékelésénél kiderült, országos szinten átlag hét projektet valósítottak meg a szervezetek, 32% elérte a kitűzött célokat, és újakat határozott meg az idei évre.
A szakemberek egyebek mellett az alkalmazottak számát, az ernyőszervezetek alá tartozó kisebb intézmények álláspontját, és a nők jelenlétét is vizsgálták a civil szektorban. A nonprofit szervezetek kommunikációját is tanulmányozták a szervezők, és ez volt az egyik legjobban áttekinthető és értékelhető rész, hiszen a szervezetek 83%-a rendelkezik saját honlappal vagy internetes bloggal. Ez azt jelenti, hogy a megkérdezett 174 szervezetből 145 fontosnak tartja a külső és belső kommunikációt egyaránt.
Fotó: CIVEK
Jelen pillanatban 35 jegyzett civil szervezet tagja van, 2007-ben 11 új taggal, 2008-ban pedig 6 új szervezettel bővült a szövetség taglétszáma. Ezenkívül hét tiszteletbeli taggal rendelkezik, határon túli és a más megyei civil szervezetek köréből.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.