
Színészek, színházi szakemberek. Összemosódik a színpad és a nézőtér, a színészi és nézői „szerepek”
Ezúttal nem egy előre megírt darabot kell előadniuk, nem egy meghatározott szerepet kell alakítaniuk szigorú rendezői utasításokat követve a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház színészeinek. Egy olyan előadás készül, ahol helyben alakul ki a mű, és a nézők is fontos részei lesznek az alkotásnak.
2019. február 11., 14:322019. február 11., 14:32
A Füst, avagy a színház elfoglalása a címe a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház új produkciójának. Összemosódik a színpad és a nézőtér, a színészi és nézői „szerepek”. Nem egy irodalmi mű adja a terméket, hanem saját magunk – hangzott el a bemutatót megelőző beszélgetés során. Hudi László rendezésében a budapesti Artus Kortárs Művészeti Stúdióval közösen megvalósuló alkotás felhívja a figyelmét egyszerre a színésznek és a néző számára is:
A nézőnek is feladata van, nem elég csak ülni a székben és kiszolgáltatni magunkat a szó minden értelmében, hanem tenni is kell az előadás sikeréért.
A színházat az különbözteti meg a tévétől, filmtől, hogy itt adott pillanatban emberek vannak jelen, és és az előadás létrehozói és a közönség együttes jelenléte, a közvetlen kapcsolat ami meghatározó, és érdekessé teszi. Egy színházi produkció során az is előfordulhat, hogy
A Füst, avagy a színház elfoglalása című stúdió előadás bemutatójára február 16-án 19 órától kerül sor a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban, majd másnap újra látható lesz.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!