Hirdetés
Hirdetés

Ezüstgyopár- és Mákvirág-díjat kaptak a Salamon Ernő Gimnázium diákjai és tanára

Mákvirág-díjasok. Közöttük a salamonos Dranganagiu Dan-Loránd és Ambrus Dorottya (balról) •  Fotó: Dranganagiu Dan-Loránd

Mákvirág-díjasok. Közöttük a salamonos Dranganagiu Dan-Loránd és Ambrus Dorottya (balról)

Fotó: Dranganagiu Dan-Loránd

Összesen négy kitüntetéssel gazdagodott a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének idei díjátadó ünnepségén. Bíró Zoltán matematika szakos tanárt Ezüstgyopár-díjjal, az iskola három, különböző évfolyamokon járó diákját pedig Mákvirág-díjjal jutalmazták.

Pethő Melánia

2017. október 29., 21:552017. október 29., 21:55

„Azért boldogság ez, mert azt jelzi, hogy iskolánkban jól mennek a dolgok” – fogalmazott a legfrissebb díjak kapcsán a sajtónak Lakatos Mihály, a Salamon Ernő Gimnázium igazgatója. Kifejtette, az, hogy

az iskola több diákját is Mákvirág-díjjal tüntette ki az RMPSZ, azért is különösen dicséretes, mert egy megyében összesen négy tanuló kaphatja meg ezt az elismerést, amiből a salamonosok idén hármat nyertek el.

Hirdetés

„Tavaly két diákunk lett díjazott, most pedig három, ez fantasztikus eredmény az iskolának” – értékelt Lakatos.

Az elmúlt tanévben elért eredményeiért

a most tizedikes Kedves Anita Krisztina, a tizenkettedikes Dranganagiu Dan-Loránd és a már egyetemista Ambrus Dorottya lettek Mákvirág-díjasok.

Kiváló tanulmányi és tantárgyversenyeken elért eredményeik, jó magaviseletük, iskolán kívüli, illetve kulturális tevékenységük segítette őket a díjhoz.

„Versenyeken románból és földrajból sikerült elérnem jó eredményeket, tagja vagyok a színjátszókörnek, előadások szervezésében vállalok részt” – meséli magáról Dranganagiu Dan-Loránd. A tizenkettedikes, filológia szakos diákot – elmondása szerint – leginkább a földrajz és a történelem tantárgy érdekli, de nincs határozott elképzelése arról, hogy felnőttként milyen pályát választ. Annyiban biztos jelenleg, hogy nemzetközi kapcsolatok szakra fog felvételizni, bukaresti egyetemre.

A tizedikes Kedves Anita Krisztina természettudományok osztályba jár, tavaly számos tantárgyversenyen vett részt, biológiából és földrajzból ért el nagyon jó eredményeket. A Mákvirág-díjjal járó szovátai jutalomtáborról osztott meg élményeket a sajtónak, a pályaválasztás kapcsán pedig azt mondta, a tanári pálya vonzza, efelé fog irányulni.

Másokat érdemesebbnek tart a díjra a matematikatanár

Az országszinten idén kiosztott 40 Ezüstgyopár-díj közül három került Hargita megyébe, egyiket a Salamon Ernő Gimnáziumban matematikát tanító Bíró Zoltánnak ítélte oda a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Országos Elnöksége.

Idézet
Bíró Zoltán nagyon megérdemelte ezt a díjat, nagyon lelkiismeretes, jól felkészült tanár, iskolánk nagyon gazdag a személyével

– értékelt Lakatos Mihály. A kitüntetett tanár viszont úgy gondolja, ösztönzőbb hatású lenne, ha az elismerést pályakezdő pedagógusok kapnák. „Úgy érzem, hogy nálam érdemesebbek sokan vannak, akik megkaphatták volna a kitüntetést. Ismerjük el, ez egyfajta öregeknek járó díj, pályájuk vége felé járó pedagógusokat tüntetnek ki ezzel. Az én véleményem ezzel kapcsolatban az, hogy nagyon szép és jó dolog, de inkább pályakezdőket kellene ilyen elismeréssel ösztönözni. Talán nagyobb lendülettel indulnának, hogyha megelőlegeznének nekik egy ilyen elismerést” – fogalmazott Bíró Zoltán. Azt sem tartja saját érdemnek, hogy diákjai jelentős teljesítményeket értek el az évek során. Ezzel kapcsolatban azt mondta:

Idézet
azok az igazi nagy pedagógusok, akik a szerényebb képességű gyerekekből hoznak ki sokkal többet.

Ismerjük el, a Salamon Ernő Gimnázium Gyergyószék elit iskolája, ahova a legjobb képességű, legfelkészültebb gyerekek jönnek. Hogy nem kallódnak el itt, az nem az én érdemem, ahhoz az egész iskolának a szellemisége, tanári karának a hozzáállása szükséges. Ezt a díjat ugyanígy még húsz embernek kioszthatták volna az iskolánkban vagy a Gyergyói-medencében.”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Az 1956-os forradalom egyházi emlékeit ajándékozza a pápának Magyar Péter miniszterelnök

XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.

Az 1956-os forradalom egyházi emlékeit ajándékozza a pápának Magyar Péter miniszterelnök
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben

Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben
2026. szeptember 23., szerda

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát

Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát
2026. szeptember 23., szerda

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron

Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében
2026. szeptember 23., szerda

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira

Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira
2026. szeptember 23., szerda

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja

Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma

Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma
2026. szeptember 23., szerda

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei
2026. szeptember 23., szerda

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek
Hirdetés