
Képünk illusztráció
Fotó: Borbély Fanni
Elkezdődött a Román Vámhatóság átszervezése, amellyel a jelenlegi 68-ról 39-re csökkentik a vezetői pozíciók számát, az éves bérkiadások pedig mintegy 6,2 millió lejjel mérséklődnek.
2025. november 11., 14:432025. november 11., 14:43
Az intézmény keddi közleménye szerint az átszervezés a tevékenység hatékonyabbá tételét, a folyamatok digitalizálását, illetve a humán és a műszaki erőforrások optimális kihasználását célozza.
Az Agerpres által szemlézett tájékoztatásban hangsúlyozták, hogy az átszervezés nem jár leépítéssel – a vámhatóság ugyanis jelenleg is létszámhiánnyal küzd –,
Azok az alkalmazottak, akiknek a vezetői pozíciója megszűnik, átkerülnek az országos szinten betöltésre váró mintegy 300 álláshely valamelyikére – magyarázták.
„A vámügyi munkát nem lehet kizárólag az irodából végezni” – idézték a közleményben a vámhatóság elnökét, Alexandru Bogdan Bălant, aki szerint az intézmény átszervezése a vámellenőrzés és – felügyelet hatékonyabbá tételét, az átláthatóság növelését, valamint a vállalkozásoknak és
az illegális kereskedelem elleni küzdelem és az állam gazdasági érdekeinek védelme érdekében.
Az elnök szerint az új vezetőség egyik prioritása a terepen dolgozó vámtisztviselők munkájának segítése. Ennek érdekében az eddig a központi vezetőség által használt autók egy részét átadják a területi kirendeltségeknél dolgozóknak, akiknek a mindennapi munkáját nagyban nehezíti, hogy kevés autó áll a rendelkezésükre – tette hozzá Alexandru Bogdan Bălan.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
2 hozzászólás