Hirdetés
Hirdetés

Ennyivel támogatják az egyházakat Gyergyószentmiklóson

A Szent István római katolikus plébánia 44 ezer lejes támogatásban részesül a plébániaépület körüli területrendezés folytatására és egyéb fejlesztésekre. Archív •  Fotó: Gergely Imre

A Szent István római katolikus plébánia 44 ezer lejes támogatásban részesül a plébániaépület körüli területrendezés folytatására és egyéb fejlesztésekre. Archív

Fotó: Gergely Imre

Nem elég az egyházak és az önkormányzat kapcsolatában az, hogy az önkormányzat pénztámogatást nyújt. Szorosabb együttműködésre lenne szükség – fogalmazott Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere.

Gergely Imre

2017. július 19., 20:462017. július 19., 20:46

2017. július 19., 20:482017. július 19., 20:48

Ez azon az eseményen hangzott el, amikor a városban működő felekezetek lelkészei aláírták a számukra nyújtott támogatásokról szóló szerződéseket. Amint a polgármester elmondta, a pénzkeret ugyanakkora idén is, mint amennyivel 2016-ban támogatták a helyi egyházközségeket, azaz 186 ezer lej.

Az elosztás alapelve az volt, hogy melyik egyházhoz hány hívő tartozik a városban.

Hirdetés

Ugyanakkor belátva azt a tényt, hogy a kisebb lélekszámú felekezeteknek így nagyon kevés jutna, és például az unitáriusok nagy nehézségek árán tudnák elvégezni a szükséges javításokat a templomukon, ezért

meghatároztak egy alsó határt is. Ez 5000 lej,

amit lélekszámtól függetlenül mindegyik templommal rendelkező és támogatást kérő egyház megkapott.

A Szent Miklós-plébánia két épületének felújítására költhet 60 ezer lejt, a református közösség 12 ezer lejt kap a templombelső javítására. Az unitárius parókia 5000 lejt kap templomának javítására, a baptista közösség 5000 lejből riasztóberendezést vásárolhat. A Szent István római katolikus plébánia 44 ezer lejes támogatásban részesül a plébániaépület körüli területrendezés folytatására és egyéb fejlesztésekre, a felszegi Szent József-templomnál 31 ezer lejből építhetnek ki fűtésrendszert, az örmény plébánia pedig a közösségi ház emeleti részének építéséhez kapott 15 ezer lejt. A két ortodox parókia 7500, illetve 5500 lejt kapott épületei javítására, míg a görögkatolikus egyház 1000 lejt egy kápolnaként használt Bucsin-negyedi lakásban szükséges munkálatokhoz.

A polgármester javaslatot tett arra, hogy az egyházi és világi vezetők rendszeresen, három havonta találkozzanak a közösségépítést érintő szorosabb együttműködés érdekében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
2026. szeptember 21., hétfő

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak

A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak
Hirdetés