A Legfelsőbb Semmítőszék döntése értelmében a Hargita Megyei Törvényszéken tárgyalják annak a közel harminc személyből álló bűnszövetkezetnek az ügyét, amelynek tagjait 181 kiskorú ellopásával vagy szegény családoktól való megvásárlásával, majd külföldre csempészésével gyanúsítják.
2010. augusztus 03., 12:482010. augusztus 03., 12:48
2010. augusztus 03., 15:482010. augusztus 03., 15:48
Törvénytelen fegyverbirtoklás, embercsempészet, pénzmosás, bűnszövetkezet létrehozása – többek között ezzel gyanúsítanak egy 26 fős társaságot, akik közül 18 személy előzetes letartóztatásban van.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyosztály (DIICOT) ügyészei szerint az érintett személyek 181 kiskorút csempésztek ki Romániából Nagy-Britanniába. A banda tagjai – áll a DIICOT közleményében – Ialomița megyei roma származású személyek, akik szintén roma származású kiskorúakat vagy fogyatékos személyeket csempésztek ki az országból, majd a célországban – ez esetben Nagy-Britanniában – koldulásra, lopásra kényszerítették.
A gyanúsított személyek megszervezték a 7 és 15 év közötti kiskorúak szállítását, ellátását, hamis dokumentumokat állíttattak ki, illetve felügyelték a koldulást és a lopást, majd rendelkeztek az így szerzett pénzzel. Nagy-Britanniában a gyermekeket arra kényszerítették, hogy kéregessenek, útkereszteződésekben szélvédőket mossanak, illetve utcán, éttermekben lopjanak, miközben minden lépésüket egy „felügyelő” felnőtt kísérte figyelemmel, beszedve a szerzett pénzt. A 181 gyermeket Ialomiţa, Konstanca, Vaslui, Brăila, Brassó és Călăraşi megyékből vitték el.
A Hargita Megyei Törvényszéken az üggyel megbízott bíró 17 személy előzetes letartóztatásának a meghosszabbítása mellett döntött, a tárgyalás a hónap közepén kezdődik. A banda egyik tagját egy más ügyben tartják fogva, míg további nyolc személy esetében letartóztatási parancsot adtak ki, ám ők egyelőre eltűntek.
Diónyi jégdarabok hullottak Bodzafordulón a pénteki vihar során. A közösségi oldalakon közzétett fotók tanúbizonysága szerint a jégeső nemcsak a kertekben pusztított, hanem az autókban is kárt tett.
Autó gázolt el két kisfiút Marosvásárhelyen a Segesvári út és a Hidegvölgy utca kereszteződésénél, a gyalogátjáró mellett – közölte a Maros megyei tűzoltóság. A gyermekeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A nyári vakációt kihasználva javában zajlanak a felújítási és átalakítási munkálatok a Nagy Imre Általános Iskola udvarán, amely teljesen új formát ölt a közeljövőben.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Megérkezett Hargita megyébe mind az 54 elektromos busz, amelyek csaknem 1600 Hargita megyei diákot szállítanak iskolába idén ősztől. A járműveket jövő héten adják át a helyi önkormányzatoknak.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Ezt később 4,2-es erősségűre módosították.
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – tájékoztatott pénteken az oktatási minisztérium.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 folyó vízgyűjtő területére.
szóljon hozzá!