
Fotó: Altercrew
Hétfőn kezdetét vette az ezévi Alternatív Összművészeti Diáktábor, ezúttal Zeteváralján. Ahogy az már megszokott, a táborozók különböző szakok közül választhattak számukra kedvezőt, idén a textil és a színjátszás műhely örvend nagy népszerűségnek.
2024. augusztus 06., 16:372024. augusztus 06., 16:37
2024. augusztus 09., 12:422024. augusztus 09., 12:42
Augusztus 5. és 11. között tartják a nyolcadik Alternatív Összművészeti Diáktábort. Hétfőn hivatalosan is elrajtolt a többnapos esemény, regisztrációval és összerázóval vette kezdetét a diákok körében csak Altertábornak nevezett rendezvény.
– innen jön a tábor elnevezése is. A táborban ugyanis különböző szakok szerint csoportosulnak a diákok, idén 14 műhely közül választhattak a résztvevők.
Fotó: Altercrew
Az irodalom iránt érdeklődők kipróbálhatják magukat a próza- és líraműhelyben, a digitális alkotás vonzásában lévők pedig az animáció-, a fotó- és a filmműhelyben kamatoztathatják tudásukat. A zene kedvelői improvizációt és könnyűzenét tanulhatnak, a színház világába betekinteni vágyókat a színművészet- és a bábműhely várja, de tanulhatnak a mozgásszínházról, illetve a táncművészetről is azok, akik a csendes előadóművészetet választották. A képzőművészetben is kipróbálhatják magukat a táborozók, erre lehetőséget nyújt a látványtervező műhely, a performanszműhely és a textilműhely.
A táborozni vágyóknak jelentkezniük kellett egy általuk kiválasztott műhelyre, amelybe felvétel útján kerültek be. Ez azért fontos, mert a műhelyfoglalkozásokon a résztvevők létszáma korlátozott. A tábor ideje alatt
Ebben az évben a legkelendőbb műhelyfoglalkozás a színművészet és a textil – tudtuk meg az Alternatív Összművészeti Diáktábor szervezőitől.
Fotó: Altercrew
A tábornak egyébként az elmúlt pár évben változott a helyszíne, idén a zeteváraljai Natur Air Parkban tartják a többnapos eseményt, amire több mint százan jelentkeztek.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!