
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi tanács február 8-i ülésének napirendi pontjai közül a legfontosabb a megyeközpont idei költségvetésére vonatkozott. Ezen kívül az önkormányzati képviselők tárgyaltak újabb bölcsődék létesítéséről, valamint az Azomureş vegyipari kombinát használaton kívül helyezett ülepítőjének átvételéről, illetve ökologizálásáról.
2011. február 08., 16:412011. február 08., 16:41
2011. február 08., 16:582011. február 08., 16:58
Míg Szászrégen idei költségvetése 18 százalékkal kisebb, mint a tavalyi, addig a megyeközponté csaknem 14 százalékkal nagyobb.
Az ülésvezető Kolozsváry Zoltán – aki egyben a marosvásárhelyi tanács költségvetési bizottságának elnöke is – elmondta, sikerült egy kiegyensúlyozott büdzsét kidolgozni. „Hat alkalommal ült össze a bizottság, hogy átnézzük a tervezetet. Minden egyes pontot külön átbeszéltünk. Szűkre szabott költségvetése van az idén Marosvásárhelynek. A korábbi évek tapasztalataiból kiindulva ez a hónapok folyamán változik majd, de indulásnak jó” – fogalmazott.
Sebastian Pui nemzeti liberális párti tanácsos megjegyezte, túl kevés pénz jut az egészségügyi intézményeknek. „Mindössze 2,3 százalékot kapnak. Ezzel szemben rengeteg pénzt költünk különböző javításokra, közszállításra” – mondta.
Kolozsváry Zoltán megjegyezte, március végéig új szabályozást dolgoznak ki a buszbérlet-támogatásokra vonatkozóan, hogy átláthatóbb legyen, kik kapnak támogatást. A határozatot végül komolyabb ellenvetések nélkül elfogadta a testület.
A marosvásárhelyi 2011-es költségvetés értelmében a város saját bevételei 20,8 százalékkal csökkennek – jelentősen nő azonban az Európai Uniótól lehívandó pénzalapok összege.
Az unióra számítanak
Dorin Florea polgármester korábban kijelentette, az idei költségvetés főként az európai uniós pénzalapok lehívását helyezi előtérbe: ennek megfelelően a bevételi tétel közösségi támogatásokra vonatkozó fejezetében ötször nagyobb pénzösszeg szerepel, mint tavaly.
2010-ben 35 millió lejt kaptunk az Európai Unió pénzalapjaiból, 2011-ben – a tervek szerint – már 178,6 millió folyik be a városkasszába. Marosvásárhely idei bevételét a költségvetés alapján 481,57 millió lejre becsülik.
Annak ellenére, hogy 2011-ben az infláció mértékével növelték a helyi adókat és illetékeket, a hivatal számításai szerint kevesebb pénzt gyűjtenek majd be – várhatóan a gazdasági helyzet miatt kevesebben tesznek eleget kötelezettségeiknek.
A kevesebb több?
Idén többet költ a város, mint tavaly – megközelítőleg 14 százalékkal. A működési költségekre 24 százalékkal kevesebbet fordítanak, de a fejlesztésekre szánt pénzalapok összegét jelentősen, 75 százalékkal megnövelték: a vissza nem térítendő pénzalapokból 154,93 millió lejt fordítanak utak, épületek rehabilitációjára, szemben a tavalyi egymillióval. Szociális szolgáltatásokra 33,7 százalékkal, míg oktatásra 20,6 százalékkal jut kevesebb pénz.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal csaknem 46 százalékkal költ majd kevesebbet üzemanyagra, mint múlt évben.
A költségvetési bizottság javaslatára az idei költségvetésbe belefoglalták három emeletes parkoló megvalósíthatósági tanulmányának finanszírozását is. Ezeket a tervek szerint a város nagyobb negyedeiben építenék meg.
Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.
Megkapta a környezetvédelmi jóváhagyást a nyárádszeredai tehermentesítő út terve. Így Bukarestbe utazhatnak az illetékesek, hogy megkössék a szerződést, és kiderüljön, hogy mikor kezdik el a csaknem öt kilométeres út megépítését.
Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.
Hétvégi fitneszedzésekre jár több szellemi fogyatékkal élő fiatal Marosvásárhelyen a Healthy Athletes Impact Grant elnevezésű nemzetközi projekt keretében, amellyel bizonyítják: a mozgás nem ismer határokat – sem fizikai, sem társadalmi értelemben.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A marosvásárhelyi Vártemplom székely népi díszítésű virág- és madármintás kék színű felújított bútorait mutatják be vasárnap a tíz órás istentisztelet során.
Kilencvenmillió lejes tartozása van a marosvásárhelyi szívintézetet építő céggel szemben az egészségügyi minisztériumnak, Cseke Attila ügyvivő tárcavezető azonban pénteken Marosvásárhelyen kijelentette: biztosítani fogják a befejezéshez szükséges pénzt.
Ellenőrzést rendelt el csütörtökön a Maros megyei rendőrség vezetője, miután a marosvásárhelyi bíróság épületénél egy férfi beékelődött a szexuális bűncselekményekkel gyanúsított Cristian Pomohaci rendőri kíséretébe és kezet emelt egy polgárra.
Újabb évfolyam búcsúzott el Maros megye legnépesebb magyar iskolájából, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból június 4-én. Az ünnepségen Magyarország kormányának üzenete is elhangzott, amelyet Kissné Hlatki Katalin nagykövet adott át.
Készíti a százhúszmillió eurós uniós pályázatát a Maros HÉV Egyesület, miután a szállításügyi minisztérium jóváhagyta, hogy együttműködési megállapodást kössön az országos vasúttársasággal. A június végi határidőig még két fontos iratot kell beszerezniük.
szóljon hozzá!