
Mérföldkőhöz érkezett a SZÉK. Huszonöt éve alakult meg
Fotó: Székelyhon
Átvehették diplomáikat pénteken a megalakulásának huszonötödik évfordulóját ünneplő Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ (SZÉK) végzős hallgatói. A felszólalók szerint kulcsfontosságú az intézmény, hiszen a diákok az ott megszerzett tudással elősegítik Székelyföld fejlődését.
2023. június 16., 22:292023. június 16., 22:29
Ilyés Ferenc, a SZÉK programigazgatója beszédében kifejtette, örül a jelenlévőknek és a közös ünnepnek, továbbá annak, hogy sokan választották intézményüket. Mint mondta,
hiszen sok támogatást kaptak a kollégáiktól, a partnereiktől, illetve a magyarországi anyaintézményektől.
Ölvedi Zsolt, Székelyudvarhely alpolgármestere rámutatott, sok hallgató lehet hálás az egyetemi központnak azért, hogy
az elmúlt huszonöt évben. „Így a tanulás idején is megtarthatták munkahelyeiket, valamint teljes értékű családanyák és családapák maradhattak” – fogalmazott a tisztségviselő, hozzátéve, hogy ez csak egy része a sok előnynek. Bízik benne, hogy az intézménynek köszönhetően továbbra is sikerül javítani a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányát, hiszen a fejlődés alapja a megszerzett tudás és annak kamatoztatása.
Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja kiemelte, a SZÉK volt az első magyar nyelvű felsőoktatási intézmény Erdélyben, és nem véletlen, hogy ezt éppen Székelyudvarhelyen alapították meg, ahol az emberek vállalkozó szellemükről, találékonyságukról voltak híresek. Kijelentette, az intézmény egyrészt a nagyvilág felé fordult, megvizsgálva, hogy mi az, amit érdemes átvenni – „ami korszerű és értéket képvisel” –, másfelöl pedig a helyi sajátosságokra is figyelt, a helyi magyar közösség hosszútávú megélhetésére.
– magyarázta. Hozzátette, a SZÉK-en végzett diákok elősegítik Székelyföld fejlődését.
Bár igaz, hogy az úttörők a hátukból kiemelkedő nyílvesszőkről ismerszenek meg, mára elmondható, hogy megérte huszonöt éve megalapítani az oktatási intézményt – jelentette ki Szász Jenő, a SZÉK-et fenntartó Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke. Folytatta,
„Úgy gondoltuk, hogy a magyar nyelven addig nem oktatott hiányszakmák pótlását gyorsan és akadálymentesen tudjuk lekövetni, mert nem függünk a nehézkesen működő román akkreditációs szabályozástól. Mindeközben a minőségbiztosítást a magyar akkreditációs bizottság kiválóan el tudja látni. (…) Úgy gondoltuk, hogy magot fogunk vetni a saját jövőnknek” – így Szász. Közölte, az elmúlt negyedévszázad nehézségei ellenére sikerült bebizonyítani, hogy jó táptalajba kerültek az említett magok. Hangsúlyozta, hitre és tudásra is szükségük volt a fennmaradáshoz, ugyanakkor hálásak azoknak az embereknek, akik melléjük szegődtek az idők során segítséget nyújtva.
Fotó: Székelyhon
Beszédét követően Gál Andrea, az Edutus Egyetem rektora köszöntötte a kereskedelem-marketing szak (alap- és mesteri képzés) végzőseit. A vidékfejlesztési agrárszak hallgatóit Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi egyetem rektora búcsúztatta, míg az újdonsült könnyűipari mérnökökhöz Koltai László, az Óbudai Egyetem dékánja szólt.
Az egészségügyi szakokon ugyan még nem voltak végzősök, de örömét fejezte ki a SZÉK-kel való együttműködésért Ágoston István, a Pécsi Tudományegyetem egészségtudományi karának oktatási dékánhelyettese is.
A diplomák kiosztását követően Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala jutalmazta a legjobb eredményeket elért hallgatókat. Ezt követően a Székelyudvarhelyért Alapítvány díjazta az oktatókat, illetve szakmai partnereiket.
Az eseményt az idén megalakulása harmincadik évét ünneplő Alla Breve Vegyeskar tette emlékezetesebbé.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!