Presbitereket választottak a csíki reformátusok

Háromévente a csíkszeredai református gyülekezet választójogú tagjai választják meg azokat a személyeket, akikről úgy tartják, életmódjuk, életvitelük alapján kiérdemelték, hogy az egyházközséget vezető testületben helyet foglaljanak. Így a presbiter az, aki saját életpéldájával, szavaival, cselekedeteivel, egész magatartásával hirdeti, hogy tulajdonképpen keresztény, Krisztushoz tartozó közösség tagja. A legutóbbi, vasárnapi istentiszteletet...

A szakma presztízsén is javítana az új elnök

Új elnöke és új vezetősége van a Hargita Megyei Orvosi Kollégiumnak. Dr. Pázmán Enikő gyergyószentmiklósi családorvos 2015-ig látja el a szakmai testület elnöki tisztségét.

2011. december 06., kedd

Egyre nagyobb az igény az Őrangyal programra

Immár fél évtizede, hogy a Gyulafehérvári Caritas, a Hargita Megyei Ifjúsági- és Sportigazgatóság, illetve a Szent Gellért Alapítvány partnerségében létrejött Őrangyal program egészséges és fogyatékkal élők számára tanítja azt, mit is jelent egy közösséget alkotni. Az egyre nagyobb méreteket öltő program fennállásának ötödik születésnapi ünnepségére pénteken több mint ötszáz személyt várnak a csíkmindszenti sportcsarnokba.

Egyre nagyobb az igény az Őrangyal programra
2011. december 06., kedd

Mária Rádió, az emberi kapcsolatok építője

A Mária Rádió olyan lesz, amilyenné ti teszitek. A rádió nem a miénk, a szerkesztőké vagy az önkénteseké, hanem azoké, akik imádkoznak érte, hallgatják azt – ezekkel a szavakkal köszöntötték két évvel ezelőtt az erdélyi Mária Rádió csíksomlyói stúdiójának avatóját. És valóban, a munkatársak vallomása szerint egyre szorosabb a hallgatókkal ápolt kapcsolat.

Mária Rádió, az emberi kapcsolatok építője
2011. december 06., kedd

Ivóvízhálózat-korszerűsítés szemétgondokkal

A csíkszeredai Tető utcában, a kazánház tőszomszédságában az ivóvízhálózat korszerűsítése végett felásott útszakasz akadályozza a szemeteskonténerek kiürítését. Közel egy hónapja a szemétszállító autók nem tudják elhordani a háztartási hulladékot – tudtuk meg az egyik környékbeli lakostól, aki az áldatlan állapotokra panaszkodott.

Ivóvízhálózat-korszerűsítés szemétgondokkal
2011. december 06., kedd

Nagy ajándék kis gyerekeknek

A csíkszeredai Kovács Erzsébet évek óta Szent Miklós napján számos gyereket örvendeztet meg. Az évről évre kiosztott sapkákat saját maga készíti, idén közel 180 darab melegíti a kis fejeket.

Nagy ajándék kis gyerekeknek
Nagy ajándék kis gyerekeknek
2011. december 06., kedd

Nagy ajándék kis gyerekeknek

2011. december 06., kedd

Csúszik az ügyeleti központ kialakítása

December végére készülhet el Csíkszeredában azon ingatlan felújítása és átalakítása, melyben a családorvosi ügyeleti központ kezdheti meg tevékenységét.

Csúszik az ügyeleti központ kialakítása
2011. december 06., kedd

Egyetlen lépésre az akkreditációtól

Megszavazta a szenátus a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációját kedden. Mindez azt jelenti, hogy az egyetemet egyetlen döntés – a képviselőházi – választja el a végleges akkreditáció megszerzésétől. Erre a szavazásra valószínűleg csak jövő esztendőben fog sor kerülni, amely többéves huzavonát zárhat le.

Egyetlen lépésre az akkreditációtól
2011. december 06., kedd

Falopás és illetéktelen szállítás

A rendőrség azonosított egy csíkszentmártoni férfit, akit falopással gyanúsítanak. Egy másik ellenőrzés után zárjegy nélküli karácsonyfákat koboztak el.

Falopás és illetéktelen szállítás
2011. december 06., kedd

A Mikulásra is rátámadtak Csíkszeredában

Az utcai bűnözés Mikulásnak öltözött munkatársunkat sem kímélte Csíkszeredában hétfőn este. Dobos László újságíró kollégánkat, aki Mikulásnak öltözve több éve örvendezteti meg ajándékokkal a gyermekeket ilyenkor, három férfi próbálta meg kirabolni a Müller László utcában.

A Mikulásra is rátámadtak Csíkszeredában
2011. december 06., kedd

Nem okozott fennakadásokat a havazás

Vékony hóréteg lepte be Hargita megyében a magasabban fekvő utakat kedden hajnalban. Az útügyi illetékesek szerint az országutakon nincsenek fennakadások, hókotrókkal és csúszásgátlókkal tették járhatóvá az érintett szakaszokat.

Nem okozott fennakadásokat a havazás
Nem okozott fennakadásokat a havazás
2011. december 06., kedd

Nem okozott fennakadásokat a havazás

Babgulyás sokác módra
Megnyitás

Babgulyás sokác módra

Nem kell folyton mellette ücsörögni, időnként kavargatni, és mégsem ég oda. A sokácbab-készítés titkaiba avatjuk be nézőinket, miközben a csernátoni Haszmann Pál Múzeum a héten megnyílt kiállításaiba is betekintést nyerünk.

2011. december 06., kedd

Harsonák szóltak a református templomban

Első ízben adott koncertet Csíkszeredában hétfőn este a budapesti Four Bones Harsonakvartett.

Harsonák szóltak a református templomban
2011. december 05., hétfő

A címereit is a szépség törvényeinek rendelte alá

A Pallas-Akadémia Könyvkiadó 550. kiadványa a huszadik század legkiemelkedőbb heraldikusáról, címertervezőjéről, Köpeczi Sebestyén Józsefről (1878–1964) szól.

A címereit is a szépség törvényeinek rendelte alá
2011. december 05., hétfő

Adventi jótékonysági vásár

A fogyatékkal élők világnapja tiszteletére Csíkszeredában immár hagyományos módon szerveznek adventi vásárt, amelyen a különböző fogyatékkal élő személyek által készített ajándéktárgyakat lehet vásárolni.

Adventi jótékonysági vásár
Adventi jótékonysági vásár
2011. december 05., hétfő

Adventi jótékonysági vásár

2011. december 05., hétfő

Roncsba küldött járművek

A vártnál jobb évet zárt a Remat három Hargita megyei – csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi – vasbegyűjtő telephelye: idén összesen 1388 autót vettek át. Ez a szám egyébként tavaly meghaladta a kétezret. Újabb roncsokat már nem vesznek át, a kapott értékjegyeket azonban december 12-ig még fel lehet használni, utána értéküket vesztik. A program februárban folytatódik.

Roncsba küldött járművek
Roncsba küldött járművek
2011. december 05., hétfő

Roncsba küldött járművek

2011. december 05., hétfő

Önkénteseket díjaztak

Az önkéntesek képezik a Hargita megyei civil szervezetek mozgató rugóit, így nagyban hozzájárulnak a megye társadalmi életéhez – fogalmaztak a Hargita Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság illetékesei a hétfőn megtartott ünnepi gálával kapcsolatban.

Önkénteseket díjaztak
Önkénteseket díjaztak
2011. december 05., hétfő

Önkénteseket díjaztak

2011. december 05., hétfő

Lopják az útszéli szalagkorlátot is

A tusnádfürdői rendőrök tetten értek öt Kovászna megyei személyt, akik az európai út mentén elhelyezett szalagkorlátot lopták el.

Lopják az útszéli szalagkorlátot is
Lopják az útszéli szalagkorlátot is
2011. december 05., hétfő

Lopják az útszéli szalagkorlátot is

2011. december 05., hétfő

Dánfalván folytatni kell az elkezdett munkát

A falunak nem szabad megéreznie a polgármester hirtelen elhunytát – fogalmazott megkeresésünkre Gáll Attila. Süket Jenő halála után Csíkdánfalva polgármesteri jogkörével felruházott alpolgármestere hangsúlyozta, mindenképpen folytatni szeretné elődje által elkezdett munkát.

Dánfalván folytatni kell az elkezdett munkát

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye