1817. március 2-án született Arany János, ennek apropóján péntek délután újabb mesés délutánt tartottak a csíkszeredai Gutenberg Könyvesboltban.
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte csíkcsicsói otthonában Nagy Antalné Veronikát a település apraja-nagyja, elöljárók, szomszédok, rokonok, és a népes család.
Pénteken immár harmadik alkalommal szervezett termékmustrát Hargita Megye Tanácsa a Cora üzletlánc magyarországi és romániai képviselői számára. A csíkszeredai megyeházán közel negyven székelyföldi termelő mutatta be árukínálatát.
Alig pár hét maradt az új kvótaév kezdetéig. Az érintett gazdák április 1. – május 14. között nyújthatják be az előző kvótaévre vonatkozó nyilatkozataikat a kifizetési ügynökség helyi vagy megyei irodájához.
A Gyulafehérvári Caritas kilencedik alkalommal szervezi meg önkéntes-táborát. Ennek során közel 120 személy végez közösségi munkát egy erdélyi településen.
Sebestyén Péter esszéket és bibliai gondolatokat tartalmazó, Gördeszkán a mennyországba és Kincs mélyre ásva című köteteit mutatták be a szépvízi községháza pincetermében. Az alábbiakban a Marosvásárhelyi Rádió egyházi műsoraiból ismert, szépvízi származású szerzővel beszélgettünk.
A korábbi évhez képest 2011-ben nőtt a nyilvántartásba vett, családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében, ez azonban még a szakemberek szerint is csak a jelenség felszíne, és a valóságban jóval több agresszió történik. A legbrutálisabb esetek között több olyan volt, amikor forró vassal égettek össze kisgyerekeket. A nők elleni családon belüli erőszak esetében gyakran még a hatóságok is tehetetlenek.
Négy évfolyam számára kezdődik el a beiratkozás hétfőn: március 5–16. között az ősszel óvodába, előkészítő osztályba, első osztályba és ötödik osztályba induló gyerekeket kell beíratni az óvodákba, iskolákba, városon és falun egyaránt.
Az idei év fordulópont a mezőgazdaság szempontjából – hangzott el azon a csütörtöki csíkszeredai sajtótájékoztatón, amelyet a 2012-es területalapú támogatások (SAPS) igénylési kampányának kezdetére hívtak össze az illetékesek. A gazdáknak idén sokkal szigorúbb feltételeknek kell megfelelniük a támogatás igénylése esetében.
A 2007-től folyósított támogatás igencsak szép összegeket vonzott az egyes közigazgatási egységekhez. Vannak olyan települések is, ahová a helyi önkormányzat költségvetését is jóval meghaladó összegeket utalt át az APIA az évek folyamán.
Román állami támogatást, növekvő diáklétszámot és nyugodt kutatókörnyezetet vár az Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) vezetősége a kedden véglegessé vált akkreditációtól.
Ezt kimondottan az édesszájúaknak ajánlom, mert az a kategória, amiből lehet repetázni. Fehérje- és a magas rozstartalma miatt kiváló reggeli, laktató energiabomba.
Lebontják a forgalom ellenőrzésére használt épületet, és a körforgalom is elkészül ebben az évben a csíkszeredai Taploca utcában. Azonban nem biztos, hogy elér az útfelújítás a város végéig – a lezárás miatti torlódásokat elkerülendő, szeretnék előtte használatba adni a taplocai terelőutat.
Az eddigi jelentések alapján nincs árvízveszély, és mindeddig a jégzajlás sem okozott különösebb problémákat az Olt Hargita megyei szakaszán.
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Mustármag című, Wass Albert írásaiból összeállított egyéni produkciót mutat be március 11-én, vasárnap 16 órától a Csíkszeredai Református Templomban.
A hónap utolsó szerdáján ismét találkoztak az Őrangyal-program résztvevői a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében. Ezúttal a fiúk a lányoknak kedveskedtek általuk készített munkákkal és dalokkal a közelgő nőnap alkalmából.
Alig harminc szakszervezetis vett részt azon a csíkszeredai megmozduláson, amelyet szerdán kora délután tartott a prefektusi hivatal előtt az Alfa Kartell Szakszervezet.
Néhány napos csíkszeredai feltöltődés után csütörtökön tér vissza a marosvásárhelyi kórházba Nagy Orsika. A leukémiás kislányt szeptember óta kezelik Marosvásárhelyen, most, az újabb rend kemoterápiás kezelés előtt néhány napot itthon tölthetett családjával.
Március elsején kezdődik a területalapú támogatás (SAPS) igénylési időszaka, idéntől első alkalommal már csak elektronikus formában nyújthatják be a kéréseket a gazdák. Az elmúlt öt évben majdnem kétezerrel nőtt a támogatást kérő Hargita megyei gazdák száma, a támogatott területek mértéke viszont valamelyest csökkent.