Többnyire vígjátékot játszanak

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Hideg novemberi estén érkezünk meg az újtusnádi kultúrotthonhoz, hogy a helybeli színjátszó csoport tagjaival találkozzunk. A fogadtatás meleg, hamar megtelik jókedvvel, kacagással a terem.

Péter Beáta

2014. november 12., 16:552014. november 12., 16:55

A csoport huszonhét taggal 1997-ben alakult. Azóta „morzsolódtak” le tagok, jöttek újak, jelenleg tizenketten vannak. „Erzsébetet szoktuk felkérni, hogy válassza ki a színdarabot, s ő is szokta a szerepeket kiosztani. Arnold az egyik főszereplőnk, akire sok szöveget lehet bízni, mert biztos megtanulja. Anna a hárpia, Zsuzsanna a súgónk, Robira, vagyis Robicire a vicces szerepeket szoktuk ráosztani, de ő a villanyszerelőnk és fővilágosítónk is. István a székely bácsis szerepeket kapja, Csaba szokott lenni az úr a háznál. Sándor a hivatalos szervek szerepét alakítja. Igaz, legutóbb plébános volt, de olyat mondott, hogy sírni kellett volna, aztán szerencsére mindenki kacagott. Itt van még Magda, aki a háziasszony szokott lenni és Mónika, övé a lányos szerep, én pedig a legkevesebb szerepet vállalom. János Zsigmond a szervezésben segít” – mutatta be Datki Attila a csoport tagjait, illetve hogy kit milyen szerepben lát leggyakrabban a nagyérdemű.

Vígjáték a hálás közönségnek

A színjátszó csoportnak számos vendégszereplése volt már a környező falvakban, illetve távolabbi településeken, és tartottak már jótékonysági előadást is. Újtusnádi szokás szerint általában húsvétra tanulnak be újabb színdarabot. „Többnyire vígjátékot játszunk. Az itteniek leginkább a népies vonalat kedvelik, és próbálunk ahhoz igazodni. Az a lényeg, hogy kizökkentsük a mindennapokból az ittenieket, hogy a sok munka mellett kicsit nevessenek is” – mondta Csákány Anna.

Buborékok, A csácsi puszta, Harminchárom névtelen levél, Gyopár a Hargitán – néhány előadás címe, melyet az elmúlt években láthattak az újtusnádiak. A tagok elmondás szerint mind a közönség, mind a polgármesteri hivatal és a közbirtokosság felpártolja őket, szívesen segítenek, ha szükséges. Ők pedig az előadások bevételéből szintén segítenek, ahol lehet, legutóbb a színpadi függönyöket vásárolták meg.

Ha Erzsébet kiborul...

Egy előadásra két-három hónapig készülnek. „Eldöntjük, hogy belevágunk, keresünk olyan darabot, hogy ne legyen sokszereplős, nehéz a nyelvezete, nehéz a díszlet, de legyen sok humor benne. Amikor úgy gondolom, hogy megtaláltam a megfelelő színdarabot, összeülünk és elolvassuk. Ha mindenkinek elnyeri a tetszését, akkor megmondom, hogy kinek melyik szerepet szántam. Ezután elkezdődnek az olvasópróbák, majd a színpadon kezdünk próbálni – ritka, amikor teljes létszámmal. És ritka az a színdarab, amikor én nem borulok ki az előadás előtt” – mesélte Urkon Erzsébet. Datki Attila szerint rendszerint az előadás előtti héten Erzsébet cigányokról álmodik, és akkor megnyugszanak, mert sikeres lesz az előadás.


Sikerélmény

Az újtusnádi színjátszók elmondták, jólesik, ha sikeres a darab, semmivel nem cserénék fel azt az érzést, amikor meglátják a telt házat. Úgy érzik, azért is sikeres a csapat, mert mindenkit hagynak érvényesülni, és mindenki azt teheti, amit a legjobban tud. „Azért csináljuk, hogy jól érezzük magunkat. Nincs nagy szigorúság. A próbák alatt is jó a hangulat” – mutatott rá Urkon Erzsébet.

A csapat minden előadás után énekel még a nézőknek, majd hajnalig tartó bálban mulatnak a szereplők és nézők egyaránt.

A csoport tagjai: Urkon Erzsébet, Datki Arnold, Csákány Anna, Korodi Zsuzsanna, Korodi Sándor, Aczél Róbert, Benedek István, Castel Csaba, Castel Magda, Datki Mónika, Datki Attila, János Zsigmond.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe

Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson

Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson
2026. július 24., péntek

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson

Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket

A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson

A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

Hirdetés
2026. július 22., szerda

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies

Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies
2026. július 22., szerda

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben

Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben
2026. július 22., szerda

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is

Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is
Hirdetés