Tetemes kár érte a közbirtokosságokat

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Több millió lejre rúghat az állami erdészet által az erdőtulajdonosoknak okozott kár – hangzott el a Brassói Regionális Erdészeti-Vadászati Felügyelőség illetékeseinek, illetve a magánerdészetek és a közbirtokosságok vezetőinek szerdán megtartott csíkszeredai megbeszélésén. Azokról a területekről van szó, amelyeket úgy szolgáltattak vissza a tulajdonosoknak, hogy nem végezték el rajta a törvény által előírt faültetéseket.

Rédai Botond

2014. február 12., 18:532014. február 12., 18:53

2014. február 12., 21:022014. február 12., 21:02

A brassói felügyelőség képviseletében Ion Munteanu a találkozón elmondta, a tulajdonosok nem várhatnak tovább arra, hogy bármilyen finanszírozást kapjanak a szóban forgó, erdészeti alapban levő földterületek újraültetésére, hiszen erre nem sok remény van. Éppen ezért mindenki saját maga kell elvégezze ezeket a műveleteket az általa adminisztrált erdős részeken. Az illetékes elmondása szerint ez azért is fontos, mert az ültetések elódázása további veszteségeket okoz a közbirtokosságoknak.

„A történetben egészen 1998-ig is visszamehetünk. Az állami erdészet, azokon a területeken, amelyeket vissza kellett szolgáltasson a tulajdonosoknak, nem végezte el az újraültetéseket, noha erre vonatkozólag visszatartotta a pénzt” – fogalmazott Rafain Zoltán. A Csíki Közbirtokosságok Egyesületének elnöke hangsúlyozta, a vonatkozó jogszabályok kimondják, hogy azokat a területeket, amelyekről kitermelték a fát, két éven belül újra kell ültetni. Erre a célra az értékesített famennyiség árából 15-25 százalék közötti összeget vissza kell tartani.

„Ezt a pénzt az állami erdészet annak idején vissza is tartotta, csak nem fektették be a törvény szerint. Véleményem szerint, és ezt ezen a megbeszélésen is elmondtam, ezt a pénzt valaki ellopta. Másnak nem lehet ezt minősíteni, hiszen az összegeket levonták, de a pénz sehol nem jelenik meg. Át sem adták a tulajdonosoknak, el sem végezték a munkát” – nyomatékosított az elnök. Elmondása szerint évekig kérték az állami erdészetet, adja át a pénzt, vagy végezze el a munkát. Bűnügyi feljelentést is tettek ebben az ügyben, ám az ügyészség lezárta a nyomozást, nem indított bűnvádi eljárást.

„A veszteség az újraültetések elmulasztásából és az el nem végzett gondozásból több millió lejre rúg. Mivel sem az államtól, sem az állami erdészettől nem várhatunk pénzt, nincs, amit mást tegyünk, magunk kell elvégezzük a beültetést” – magyarázta Rafain. Hozzátette, noha a nyilvántartások szerint a csíki régióban mintegy 120 hektárt érint ez, valójában jóval nagyobb területekről van szó. Az egyesületi vezető szerint öröm az ürömben, hogy ettől az évtől új perspektíva nyílt az uniós pénzek lehívásában, hiszen most már a közbirtokosságok is hozzáférhetnek ilyen jellegű alapokhoz. Így több mint valószínű, hogy a csíki közbirtokosságok pályázni fognak a szóban forgó területek újraerdősítésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés