Fotó: Rédai Botond
Immár hagyománnyá vált, hogy Föld napja környékén nyílt napot tart a pottyandi erdei iskolánál a csíkszeredai Riehen Egyesület. A szombaton lezajlott eseményen a vendégház programjaiból és ételspecialitásaiból kaphattak ízelítőt az érdeklődők. Ugyanakkor az iskola első tanösvényét is felavatták.
2011. május 01., 01:402011. május 01., 01:40
2011. május 03., 13:292011. május 03., 13:29
A Fenyővize patak élővilágát mutatja be a tanösvény – tudtuk meg Szabó Enikőtől. Az egyesület ügyvezető igazgatója hozzátette, ez csupán az első állomása annak a sorozatnak, melynek révén majd a közeli Muhar erdőt, illetve a havasi kaszálórétet is megismerhetik a vendégházhoz látogatók. A mostani tanösvény közel egy kilométer hosszú, az útvonalon tizenkét tájékoztató tábla van elhelyezve.
Mint azt az ügyvezető elmondta, a múlt év folyamán több mint ezren látogatták meg az Erdei Iskola vendégházat, a szervezett tevékenységek száma pedig egyre gyarapodott. Ugyanakkor sikerült rendbe tenni és megnagyobbítani a sportpályát, illetve kibővíteni a a zöldövezetet, utóbbi egy botanikus tankert kialakítására nyújt lehetőséget. A tervek között a szálláshelyek bővítése is szerepel.
szóljon hozzá!