Szabad ég alatt rögzítette a Role a Pille rockballadát

Szabad ég alatt rögzítette a Role a Pille rockballadát

Különleges körülmények között, a Nagy-Hagymás lábánál készítette el a csíkszeredai Role Zenekar az elmúlt napok során a Pille rockballada hangfelvételét. Sántha Zsuzsánna, a zenekar egyik énekese, billentyűse és Nagy Tivadar zenekarvezető élményeikről mesélt portálunknak. „Olyan volt mintha a Discoverynek forgattunk volna” – jegyezte meg Nagy Tivadar.

D. Balázs Ildikó

2015. július 21., 22:162015. július 21., 22:16

2015. július 21., 23:482015. július 21., 23:48

A közel harminc éves Role Zenekar egyik legrégebbi műsora a Pille rockballada, amelynek több dalát is rögzítették stúdióban több mint tíz évvel ezelőtt. Nem tetszett az eredmény, a zenekar tagjai úgy érezték, hiányzik valami a felvételekről. „A hangfelvétel szögletes, merev, vérszegény volt. A későbbiekben még készítettünk stúdió felvételeket, de hiába voltak egyre modernebbek, egyre jobbak a berendezések, az eszközök, valami mégis hiányzott. Aztán néhány évvel ezelőtt Cengelléren, egy magas tisztáson, csodálatos környezetben zenéltünk és ott fogalmazódott meg annak ötlete, hogy a természetben, a szabad ég alatt próbáljunk meg hangfelvételeket készíteni” – mesélte Nagy Tivadar, a zenekar vezetője. Így költözött ki a közel húsz fős stáb Balánbánya mellé, a Nagy-Hagymás lábához, a Nagyáj patak mellé, ahol öt napig dolgoztak, és nem csak a hang-, hanem videofelvételek is készültek.

„Több helyszínt is megnéztünk, jártunk a Kászonokban, az Úz-völgyében, végül azért döntöttünk Balánbánya mellett, mert autóval el lehetett jutni a szálláshelyig. Onnan már szekerekkel szállítottuk a felszereléseket egy 200-300 méter magas, nagyon meredek dombra, ahova gyalog is alig lehetett feljutni. Nagy kihívás volt számunkra minden nap” – mesélte Tivadar, aki bevallotta, neki már az első nap úgy leégett a lábfeje, hogy a járás is nehezére esett. Szavaiból kiderült, amikor konkrétan foglalkozni kezdtek a tervezéssel, a világhálón nézett utána, hogyan lehet elképzelésüket technikailag kivitelezni, de legnagyobb csodálkozására ilyen jellegű információkat nem talált. „Úgy néz ki, ilyent a világon még nem is csinált senki. Úttörők vagyunk ebben. Végül is nem egyszerű dolog egy profi hangrögzítő stúdiót a természetbe kiköltöztetni” – jegyezte meg mosolyogva.

Minden napnak megvolt a maga kihívása és apró kis csodája. Az első nap a generátor bekerült az erdőbe, a helyszínre kiszállították felszerelés, a keverőt, ami aztán már ott is maradt a dombon, ami azzal járt, hogy éjszakára valakinek a stábból őrködnie kellett. „Néhány napja nem messze a dombtól a medve megtámadott egy tehenet. A völgyben minden éjjel járt a medve, sokat ijesztgettek bennünket is, de szerencsére nem találkoztunk vele” – jegyezték meg nevetve. De nem csak a medvétől kellett tartaniuk, egy alkalommal a forgatás helyszínére érkezett a közeli nyáj, és bizony nagy veszélybe kerültek az ott legelésző, játszadozó kecskegidák miatt a kábelek. Aztán az időjárás – fűzte hozzá Tivadar – szöges ellentétben volt az internetes előrejelzésekkel: amikor kellett volna süssön a nap, esett az eső, és fordítva. De ki kellett szállítani, lehetőleg karcolás mentesen, azokat a méretes nagy plexifalakat is, amelyekkel elkülönítették a zenekartagokat egymástól. „Ezek a szélben úgy működtek, mint egy-egy vitorla, így aztán ki kellett kötözgetni őket. Első nap minden csodálatos volt, aztán elkezdett esni az eső, második nap meg nagyon fújt a szél. Felállítottuk az első plexilemez-karámot, mire a második készen lett, az elsőt elfújta a szél” – mesélte nevetve Sántha Zsuzsánna. A hangrögzítéshez kiszállásuk harmadik napján láttak hozzá.


Tökéletes felvételek

„Ebédszünetkor hangzott el a kérdés, hogy az 1-től 10-ig terjedő skálán hányast érdemelnek a hangfelvételek. Én már akkor azt mondtam 12-est. Nagyon vágytunk valami nagyra, de ilyenre mi sem számítottunk. Benne van a természet, a madárcsicsergés, a patak, a nyáj. Benne van a varázslat. Az egyik dal során elözönlöttek a pillangók. Csodálatos volt. Két napig azon gondolkoztunk, hogy a gondviselés mostoha hozzánk, aztán tartottunk egy stábgyűlést, hogy feladjuk-e vagy sem. De szerencsére maradtunk” – mesélte lelkesen a zenekarvezető.

„Az egy hét alatt minden nap áthaladtunk a közeli esztena előtt. Először csak mosolyogtak rajtunk a pásztorok, aztán már csodáltak, kijöttek, megnézték, mit csinálunk. De a helybéliek is szeretettel fogadtak, mindig számíthattunk a segítségükre. Csodálkoztak rajtunk nagyon, úgy érezzük kivívtuk a tiszteletüket.”


Év végére elkészül a hanglemez

Most újabb nagyszabású munka következik, azaz a vágás, összerakás. Nem szeretnék sem a hang- sem a videófelvételt „kikozmetikázni”, az az elképzelés, hogy mind a hang-, mind a képanyag azt sugallja, ami ott történt. Terveznek egy werkfilmet készíteni, amit majd a Youtube videomegosztóra töltenek fel, de készül majd DVD is a videofelvételekkel. A remények szerint a Pille rockballada CD már az idén a Role-rajongókhoz kerül.

A cikkhez felhasznált fotókat Bálint Melinda, Nagy Barna, Nagy Edina, Sántha Dénes és Sántha Zsuzsanna készítették.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!