Ésszerűbb hulladékgazdálkodást szeretnének

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Merész tervvel állt elő Csíkmadaras önkormányzata, illetve polgármestere: legkésőbb jövő hónaptól megszüntetnék a felcsíki községben a háztartási hulladék begyűjtésének és elszállításának eddigi formáját, és új módszert vezetnének be. A környékbeli településekhez képest Madarason már eddig is a személyenkénti hat lej helyett négy lejért szállították el a szemetet, az új tervekkel viszont akár egy lejre is lecsökkenthetik ezt a költséget.

Szabó Kamilla-Mária

2014. február 06., 16:312014. február 06., 16:31

2014. február 06., 17:012014. február 06., 17:01

A csíkmadarasi önkormányzat tavaly fából készült, tájba illő – műanyag és üveg hulladék gyűjtésére szánt – szeméttárolókat helyezett el a település tíz pontján. Ezeket felállításuk után rögtön használni kezdték a helybéliek, így 2013 második felében hozzávetőleg felére csökkent a szeméttermelés Madarason – számolt be az eddigi tapasztalatokról Bíró László. A polgármester hozzátette, idén szeretnék ezt a különbséget tovább növelni, és minimálisra csökkenteni a településen összegyűjtött szemét mennyiségét.

Komolyan gondolják

„Fel szeretnénk számolni a településen a szemétszállítást, és biztosítani a helyiek számára egy ésszerű hulladékgazdálkodási lehetőséget” – nyomatékosított a községvezető. Az önkormányzat ennek érdekében a falu határában már megvásárolt egy területet – hozzávetőleg ötezer lejért –, ahol a szelektíven összegyűjtött hulladékot helyezik el. Folyamatban van annak az épületnek az elkészítése is, amelyben a hulladék préselésére alkalmas gépet üzemeltetik majd, hogy az így kapott terméket bálázás után értékesíteni is tudják – részletezte a polgármester.

Önkormányzati cég fedezi a költségeket

Ennek a beruházásnak a további költségeit az önkormányzat által alapított cég, a Gos-Mad Kft. saját jövedelméből fedezi. A terület bekerítése négyezer lejbe, a területre épülő létesítmény ötezer lejbe került. További tízezer lejt költenek majd a hulladékok préseléséhez szükséges gépre, amelynek megvásárlása már folyamatban van – számolt be az elöljáró. Emellett foglalkoztatnak majd két alkalmazottat, akik a gépek kezeléséért és a hulladék összegyűjtéséért fognak felelni.  

Választási lehetőség a szemetet „termelőknek”

Azoknak a helybélieknek, akik a komposztálás és szelektív hulladékgyűjtés mellett értékesíthetetlen szemetet is „termelnek”, két lehetőséget kínál fel az önkormányzat. Egyrészt magánszemélyként továbbra is szerződést köthetnek az Ave Hargita szemétszállító céggel, másrészt a létrehozandó hulladékfeldolgozó telephelyre szállíthatják a szemetüket. Ugyanis a telephelyen egy – az Ave Hargita Kft. által időnként ürített – hét köbméteres tartályt fognak elhelyezni, amelybe a felhasználhatatlan háztartási hulladék kerül – fejtette ki a polgármester. Kérdésünkre továbbá elmondta, akiknek nincs lehetőségük elszállítani a háztartási hulladékukat, azoktól igény szerint a Gos-Mad Kft. alkalmazottai szállítják el.

Márciustól megszüntetnék a szemétszállítást

Már tavaly is bátorították a falubelieket, hogy éljenek a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségével a folyamatos szemétszállítás mellett. Januárban még elszállították a szemetet, februárban viszont már szeretnék, ha nem lenne szükség rá. Ennek érdekében az önkormányzat igyekszik a falubeliekkel a lehető legrövidebb időn belül megbeszélni ezt a lehetőséget, és meggyőzni őket a hulladékgazdálkodás fontosságáról. Ha februárban nem is, de márciustól mindenképpen meg szeretnék szüntetni a szemétszállítás eddigi formáját – foglalta össze a Bíró. Kiemelte, figyelni fognak arra is, hogy a változást követően ne terjedjenek el a helybéliek által a falu határába kihordott szeméthegyek.

Négy helyett két lejt kell majd fizetni

Az elöljáró vázolta, a szomszédos felcsíki településeken havi két alkalommal szállítja el az Ave Hargita az összegyűjtött szemetet, fejenként hat lejért egy hónapban. Tavaly Madarason sikerült megoldani, hogy fejenként négy lejért szállítsák el a szemetet egy hónapban egyszer. Ehhez képest, amennyiben az emberek megértik a hulladékgazdálkodás lényegét – a komposztálható hulladékot komposztálják, az újrahasznosíthatót pedig szelektíven gyűjtik –, akkor legtöbb két lejbe kerülhet, de akár egy lejig is csökkenhet a szemétszállítás költsége fejenként – véli Bíró.

„Tavaly 110 ezer lejt fordítottunk szemétszállításra. Hol fizetünk ki kulturális, ifjúsági programokra hasonló összeget? Ha ezt az összeget megfelezem, s azt mondom, hogy marad 50 ezer lejünk, abból már meg lehet valósítani valamit” – vázolta meglátását a községvezető, aki mindenképpen szeretné, ha Madaras ezáltal is egy „zöld” községgé válna.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés