Nem kezdődött el a várt időben a csíkszeredai Szász Endre utcában a gázvezeték cseréje, emiatt pedig a felújítás is szünetel. A felújítási munkálatot ebben az évben nem tudják befejezni, kérdéses, hogy az ősz folyamán mekkora haladás várható.
2014. szeptember 09., 19:462014. szeptember 09., 19:46
Pár hete már, hogy a Szász Endre utcában szünetel a munka, az autósok számára korábban kihelyezett, behajtást tiltó táblákat is eltávolították, az egyedüli akadályt az autós és gyalogos forgalom számára a korábban felásott, majd a vezetékek lefektetése után visszaföldelt úttest állapota és a régóta helyreállításra váró járdák jelentik. Továbbra is építőtelep lesz ott, csak most a földgázszolgáltató E-ON Gaz által megbízott cégre várnak, hogy megkezdjék a gázvezeték cseréjét.
Késik a vezetékcsere
Ez csak októberben kezdődhet el – tudtuk meg Szőke Domokostól. Csíkszereda alpolgármestere elmondta, leállította a polgármesteri hivatal az utca felújítását kivitelező cég munkáját, miután befejezték az esőcsatorna kiépítését és a szennyvízvezeték javítását, valamint a lakóépületek csatlakoztatását az új hálózathoz, hogy a gázvezeték cseréje is készüljön el. Ennek elkezdése viszont nem a várostól függ. „Itt volt a megbízott cég képviselője, próbáltuk sürgetni, hogy mihamarabb kezdjék el a munkát. Most a szükséges csöveket várják, és úgy tűnik, október elejére ezek megérkeznek, akkor várhatóan hozzálátnak a vezetékcseréhez” – foglalta össze a fejleményeket az alpolgármester.
Októberben végezhetnek
A kivitelező ígérete szerint két-három hét alatt elkészítik az új gázvezetéket – tudtuk meg. Az alpolgármester szerint viszont csak a munkakezdés után lehet felmérni, hogy halad a beruházás, milyen ütemezésre számíthatnak. Hozzátette, javasolták a cégnek, hogy szakaszosan dolgozzanak, azaz egy-egy utcarészen a gerincvezetéket és a bekötéseket is készítsék el, így utána már az útfelújítást is lehetne folytatni. Ha szükség, akár teljes útlezárást is biztosítanak a munka akadálytalan elvégzéséhez, annál is inkább, mert a bekötésekhez keresztben át kell ásni az úttesten – helyezte kilátásba Szőke. Ezzel együtt a vezetékcsere gyorsaságától és az időjárási viszonyoktól is függ az utca felújításának folytatása, a lehetőségekhez mérten az útalapot és a járdákat idén el szeretnék készíteni – tudtuk meg.
Több mint kétmillió lejbe kerül
A beruházás során az esővízhálózat elkészítése és a szennycsatorna javítása mellett új alapozást és burkolatot kap az úttest és a járda, utóbbi térkövekből készül. Kerékpársávot alakítanak ki, az úttest szélén parkolóhelyek lesznek, és új közvilágítási rendszer is készül. A jelenleg az oszlopokon vezetett kábelek számára védőcsövezés készül, hogy legyen lehetőség ezeket utólag a föld alá helyezni. A beruházás értéke 2 millió 100 ezer lej.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!