
Fotó: Iochom Zsolt
Közösen ünnepelték az Úr Jézus eljövetelének közelségét a Sapientia EMTE hallgatói és oktatói szerdán este a Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség szervezésében az egyetem előterében.
2014. december 18., 19:582014. december 18., 19:58
2014. december 18., 22:322014. december 18., 22:32
Bár a karácsony minden nemzet ünnepe, ezt az estét a szervezők az egy nyelvet beszélő és közös múlttal rendelkező nemzeti közösségünk megújulásáért ajánlották fel, ezért a Magyar karácsony nevet adták a rendezvénynek.
Az ünnepség kezdetén Tamás József püspök osztotta meg alkalmi gondolatait a hallgatósággal, felhívva a figyelmet arra, hogy ezekben a napokban a 25 évvel ezelőtt történt eseményekre emlékezünk. „Napjainkban is fontos felfedezni a magyar és a keresztény gyökereinket. Ragaszkodjunk és újra és újra fedezzük fel magyar és keresztény gyökereinket, hogy mindez megtermékenyítse a mi életünket és tegye azt emberi életté” – fogalmazott a püspök atya. Mivel az utóbbi időben támadás érte a magyar himnusz szabad eléneklését, ezért beszéde végén nemzeti imádságunk szövegét parafrazálta: „Áldd meg Isten a magyart, hogy a balsorsot örökre feledve sorsának ura lehessen” – kérte Tamás József püspök.
Makó Zoltán dékán úgy vélte, hogy a karácsonyvárás kétezer év után is izgalommal tölti el az emberiséget. „A lelkünk mélyén van, hogy ez a szeretet ünnepe. Akinek a lelkében zűrzavar és zaj van, az nem tudja megélni a csendet” – figyelmeztetett a dékán.
Az ünnepi köszöntők után az egyetemi néptánccsoport tagjai mezőségi táncot adtak elő, majd Wass Albert karácsonyi meséjét Sándor Jácinta és Meliszek Ágoston tolmácsolta. Az egyetemi lelkészség kórusa Veress Hunor vezetésével Kormorán, Ghymes és Kárpátia együttesek dalain keresztül elevenítette meg a betlehemi történetet.
Végül Csapai Árpád egyetemi lelkész kérte Isten áldását a kis közösségre és hozzátartozóikra: „szülessen meg Jézus karácsonykor a szívünkben, mert ha vele találkozunk a mi életünkben sem lesz semmi olyan, mint amilyen volt azelőtt” – fogalmazott. A családias hangulatú együttlét szeretetvendégséggel zárult.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!