Köszönik az ügyfelek megértését: nem dolgoznak több polgármesteri hivatalban

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Egész napos munkabeszüntetéssel sztrájkolnak kedden több csíkszéki polgármesteri hivatalban, köztük a csíkszeredai városházán is. A tiltakozó akciót a közszférában dolgozók béremelése és egyéb juttatásai miatt szervezték meg.

Kőrössy Andrea

Barabás Hajnal

2016. július 12., 10:122016. július 12., 10:12

Elekes Katalin, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala szakszervezeti tömörülésének, a Mikó Szakszervezetnek az elnöke kérdésünkre megerősítette, ők is csatlakoztak az országos közigazgatási szakszervezet (FNSA) által meghirdetett sztrájkhoz, így kedden nem fogadnak ügyfeleket a csíkszeredai városházán.

Szintén csatlakoztak a tiltakozó akcióhoz a csíkdánfalvi, a szépvízi, a csíkpálfalvi, a szentmihályi és a kászoni polgármesteri hivatalok alkalmazottai is. Ugyanakkor nem vesznek részt a sztrájkban a megyeháza és a prefektusi hivatal dolgozói. 

Országszerte sok helyi közigazgatási intézményben fejezik ki elégedetlenségüket kedden egész napos munkabeszüntetéssel, július 19-étől pedig meghatározatlan ideig általános sztrájkba léphetnek. A közalkalmazottakat tömörítő országos szakszervezet azért elégedetlen, mert a munkaügyi miniszterrel folytatott pénteki tárgyaláson nem sikerült megállapodniuk az alkalmazottak követelései tekintetében, az érdekvédelmi szervezet szerint a tárcavezető egyszerűen nem hajlandó teljesíteni kéréseiket – közölte a News.ro hírportál.

Valer Suciu, a közigazgatási szakszervezet (FNSA) elnöke a hírügynökségnek úgy nyilatkozott: pénteken éjszakába nyúlóan tárgyaltak a munkaügyi miniszter illetékeseivel, köztük Dragoş Pîslaru tárcavezetővel, akitől egyebek mellett legalább 25 százalékos béremelést és üdülési utalványok biztosítását kérték. A követelések felsorolása után a miniszter arra hivatkozva távozott néhány órára, hogy ezek alapján összeállítanak egy megállapodást. Amikor azonban visszatért, az általa bemutatott dokumentum Suciu szerint nem nyújtott megoldást egyik problémájukra sem, egyáltalán nem tükrözte azt, amiben korábban megállapodtak, így a szakszervezeti képviselők nem írták alá.

Valer Suciu rámutatott: a sikertelen egyeztetés nyomán a tiltakozó akciókat a korábbi tervek szerint folytatják. Miután múlt kedden egy órával később kezdték el a munkát a helyi közigazgatási intézményekben, július 12-én egész napos tiltakozó akciót tartanak, jövő keddtől pedig általános sztrájkba lépnek országszerte.

Az érdekvédelmi szervezet vezetői már többször is felhívták a figyelmet arra, hogy a helyi közigazgatási intézményekben dolgozók többsége a minimálbérrel egyenlő vagy alig nagyobb fizetést kap – ez jelenleg havi bruttó 1250 lej. Az alkalmazottak ezért a kormányt teszik felelőssé, amely szerintük szándékosan tartja a közszférában a legalacsonyabb szinten a közigazgatási beosztottak fizetését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Szépvízi tragédia: még mindig nem tudni pontosan, mi történhetett

Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.

Szépvízi tragédia: még mindig nem tudni pontosan, mi történhetett
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A világháborúk hőseire emlékezik Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán

Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.

A világháborúk hőseire emlékezik Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán
2025. november 09., vasárnap

Körforgalmat alakítottak ki Csíkszentkirályon

Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.

Körforgalmat alakítottak ki Csíkszentkirályon
2025. november 07., péntek

Ideiglenes körforgalmat helyeznek ki Csíkszentkirályon

Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.

Ideiglenes körforgalmat helyeznek ki Csíkszentkirályon
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Készülnek az elektromos buszok a csíkszéki tömegközlekedés számára

Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.

Készülnek az elektromos buszok a csíkszéki tömegközlekedés számára
2025. november 06., csütörtök

Elfogadták Csíkmadaras címerét

Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.

Elfogadták Csíkmadaras címerét
Elfogadták Csíkmadaras címerét
2025. november 06., csütörtök

Elfogadták Csíkmadaras címerét

2025. november 06., csütörtök

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar

A Csíki Kamarazenekar családi hangversenye játékos formában mutatja be, hogyan szólalnak meg a barokk kor harci zenéi, és miként kelnek életre a csaták hangjai dobokon, sípokon és cintányérokon.

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar
Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar
2025. november 06., csütörtök

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar

Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Iskolai bútorokat adományozott Beregszásznak Csíkszereda

Újabb támogatással segíti Csíkszereda testvérvárosát, Beregszászt: iskolai padokat, székeket és katedrákat juttattak el a háború sújtotta kárpátaljai településre kedden. A bútoradomány mellett a lelki támogatás fontosságát is hangsúlyozták.

Iskolai bútorokat adományozott Beregszásznak Csíkszereda
2025. november 06., csütörtök

Egy lépéssel közelebb az új Olt-híd építéséhez Csíkszereda nyugati kijáratánál

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás egy új Olt-híd tervezésére és építésére Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében. A leromlott állapotú építmény helyett jövőben kezdődhet el az új híd építése, ha rendelkezésre áll a finanszírozás.

Egy lépéssel közelebb az új Olt-híd építéséhez Csíkszereda nyugati kijáratánál
2025. november 04., kedd

Vízszünet várható több csíkszeredai háztartásban

Átmenetileg nem lesz víz több csíkszeredai háztartásban szerdán javítási munkálatok miatt – tájékoztat a Harvíz Rt. közleményben.

Vízszünet várható több csíkszeredai háztartásban
Hirdetés