Horgas Eszter világhírű fuvolaművésszel ad közös hangversenyt a Csíki Kamarazenekar és a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar vasárnap 19 órától a csíkszeredai református templomban. A zenekar karmestere Meskó Ilona zongoraművész, zeneszerző, a magyar hangversenyélet már fiatalon elismert alakja.
2013. április 19., 10:572013. április 19., 10:57
2013. április 19., 12:012013. április 19., 12:01
Horgas Eszter a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémián diplomázott, már húszévesen a legnagyobb zenekarok foglalkoztatták. A Magyar Köztársasági Érdemrenddel kitüntetett zenész eddig 25 albumot adott ki. A hangverseny kapcsán elmondta, Filip Ignác, a Georgius Zenekar művészeti vezetője már rég meghívta, hogy a szentgyörgyi és csíkszeredai zenekarok élén játsszon, de most sikerült úgy egyeztetni a programot, hogy el is tudott jönni. „Már jártam Székelyföldön, még fiatalabban, 15 éve a Marosvásárhelyi Filharmonikusok élén zenéltem, nagyon örülök, hogy ezúttal Csíkszeredába és Sepsiszentgyörgyre is el tudok jutni.”
Horgas Eszter szerint fuvolán mindent el lehet játszani. Ő minden zenei műfajban próbálkozott, ennek oka – amint kérdésünkre elmondta –, hogy szerinte a fuvolairodalom aránylag szűk. „Nem vagyunk olyan jó helyzetben, mint például a hegedűsök vagy csellisták, akiknek csodálatosan nagy irodalmuk van. Már pályám elején kiderült számomra, hogy az életemben nagyon nagy szerepe kell legyen az alkotásnak, új zenék létrejöttének. Nemcsak a klasszikus zenével és a kortárs komoly zenével foglalkozok, hanem a dzsesszel, illetve a könnyedebb műfajokkal is, mint a latin-amerikai zene, tangó stb.” – vallotta lapunknak. Hozzátette, hogy nagyon szerencsésen alakult a pályája, mivel olyan világsztárokkal dolgozhatott együtt, mint Al Di Meola vagy Natalie Cole.
A szűk repertoárra azonban nemcsak a műfaji változatosság nyújt alternatívát, hanem zenei átiratokat is lehet készíteni. Horgas Eszter például Vivaldi Négy évszak című hegedűversenyének készítette el fuvolaátiratát, a műből a vasárnapi koncerten a Tél fog elhangzani. „Elődeim, tanáraim, Jean-Pierre Rampal és Adorján András vezettek rá, hogy létezik az átírás lehetősége, a nehézség csak abból adódik, hogy meg kell találni azokat a darabokat, amelyek tényleg jól állnak a fuvolának. Számomra Vivaldi Négy évszaka egy telitalálat, mert nagyon sokat foglalkozom a programzenével, szeretem, ha a koncertjeim történeteket mesélnek. Feldolgoztam Al Di Meolával a Carmen operát, de egy saját történetet is írtam, amelynek Charlotte volt a címe. Nagyon izgat az, hogy a hangszer segítségével személyiségeket jelenítsek meg, mert szerintem szavak nélkül beszélni lehet a fuvolán.”
A zenész széles repertoárjából egy megfelelő keresztmetszetet nyújt, természetesen a Carmen operából is hallunk részleteket, emellett tangót is játszanak. „Mivel koncertünk a Szentgyörgy Napok nyitóhangversenye lesz, ünnepi programot állítottunk,össze. Caccini Ave Máriáját is előadjuk, ami nagyon gyönyörű, és illik egy templom falai közé, de a Carmen című operaátiratomból is hallhatnak részleteket. Továbbá Hacsaturján egyik csodálatos keringőjét is eljátsszuk, de nem hagyhattam ki az én nagy kedvencemet, Astor Piazzollát sem, aki egy zseniális argentin harmonikajátékos és zeneszerző volt. Több mint ezer darabja maradt fenn, ezekből sokat előadtunk Al Di Meolával. Tőle az Obliviont és a Libertangót adjuk elő, persze átírva zenekarra és fuvolára” – összegzett a fuvolista.
A hangversenyen a következő művek, illetve részletek hangzanak el: Grieg: Holdberg Suite; Caccini: Ave Maria; Vivaldi: Tél; Bach: h-moll szvit – Polonaise, Badinerie; Bizet: Carmen – Segedilla; Hacsaturján: Keringő; Piazzolla: Oblivion, Libertango; Bizet: Carmen – Cigánytánc.
Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.
Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.
A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
szóljon hozzá!