
Fotó: Kristo Robert
A sikeres versenyvizsga után megkapta kinevezését és átvette tisztségét Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár elnök-vezérigazgatója. Duda Tihamér korábban is betöltötte ezt a tisztséget, tavaly nyáron a többi elnök-vezérigazgatóéval együtt szüntették meg megbízatását.
2013. február 18., 16:482013. február 18., 16:48
2013. február 18., 18:252013. február 18., 18:25
A sikeres vizsga után a kinevezés is megtörtént, és február 11-én átvette a tisztségével járó feladatköröket Duda Tihamér. Az elnök-vezérigazgatót ugyanebből a tisztségből tavaly nyáron váltották le, az Országos Egészségbiztosító Pénztár többi megyei elnök-vezérigazgatójával egyetemben, miután megváltoztatták az értékelésükre vonatkozó mutatókat. A leváltások mögött sajtóbeszámolók szerint több elnök-vezérigazgató politikai szándékot sejtett. A leváltási határozatok meghozatalakor Duda Tihamér betegszabadságon tartózkodott, amely lejártáig nem vehette át a leváltásáról szóló dokumentumot, amely így a hatását sem fejtette ki. Végül tavaly októberben szüntette meg mandátumát az országos pénztár vezetősége.
Érdeklődésünkre válaszolva Duda Tihamér elmondta, megtisztelő, de felelősségteljes is visszatérni a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár elnök-vezérigazgatói tisztségébe. „Az elkezdett munkát kell továbbvinni, alkalmazkodva természetesen az új körülményekhez. Meg kell kötni a szerződéseket, és kell biztosítani az egészségbiztosítási rendszer egyensúlyát a megyében, természetesen megfelelő finanszírozás és a költségek gazdaságos, részarányos leosztása, illetve követése, elszámolása mellett” – ismertette céljait és feladatait a régi-új elnök-vezérigazgató. Hozzátette, a legfontosabb továbbéltetni az egészségbiztosítási rendszer tényezői között fennálló kapcsolatrendszert, annak érdekében, hogy a biztosítottaknak – az adott lehetőségek és konjunktúra figyelembe vételével – megfelelő és minőségi szolgáltatást tudjanak biztosítani.
A tavalyi leváltással kapcsolatosan kérdésünkre válaszolva kifejtette, a menedzseri szerződésükben az állt, hogy ha legalább ötven százalékban megváltoznak a mutatók, amelyek alapján megítélik a tevékenységünket – ez háromhavonta történik –, akkor az országos elnöknek joga van leváltani a megyei elnököket. „Gyakorlatilag ez történt, az országos elnök tavaly nyáron megváltoztatta több mint ötven százalékát ezeknek a mutatóknak és felfüggesztett állásából minden elnököt az országban. Ezt el kellett fogadni, mert a szerződésünkben benne volt” – mutatott rá. A leváltások mögötti politikai okokra vonatkozó feltételezéseket illetően Duda Tihamér rámutatott, „nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy nem sokkal a leváltások előtt kormányváltás volt”. „De az, hogy az újra kiírt versenyvizsgáén részt vehettem, azt igazolja, hogy a politikum is mindenképp értékeli a szakszerűséget, a hozzáértést, a megfelelő viszonyulást és a korrektséget. Én ezt így látom” – mondta a régi-új elnök-vezérigazgató.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!