Korszerűen felújított orvosi rendelőkkel és a napközi otthon központi fűtésrendszerével gazdagodott Dánfalva. A két, kiemelkedően fontos beruházás átadását pénteken, november 19-én tartották ünnepélyes keretek között.
2010. november 21., 11:092010. november 21., 11:09
2010. november 21., 13:412010. november 21., 13:41
Az eseményen Süket Jenő polgármester a munkálatok lépéseit, illetve jelentőségét vázolta, mondván, ajándékot kapott a közösség – tájékoztatott a Hargita Megyei Tanács sajtóosztálya. Az átadáson a – beruházásokat jelentős mértékben támogató – megyei önkormányzat részéről jelen volt Borboly Csaba elnök és Szentes Antal tanácsos.
Ugyanakkor több közéleti szereplő mellett a településen praktizáló orvosok, a Bóbita Napközi Otthon igazgatója, illetve számos helyi lakos is fontosnak tartotta, hogy része legyen ennek a jelentős pillanatnak. Borboly Csaba az ünnepségen kifejtette, az egészségügy és az oktatás két olyan területe egy közösség életének, amelynek kiemelkedő fontossága vitathatatlan, ezért a megyei tanács prioritásként kezeli e területek fejlesztésére benyújtott terveket. Majd örömét fejezte ki, hogy Dánfalván megfelelő partnereket talált e tervek megvalósításához.
szóljon hozzá!