Csendőrséggel távolították el a romákat a kórházból

Nem okozott különösebb gondot a hétfői sztrájk Sepsiszentgyörgyön, viszont húsz értetlenkedő roma miatt ki kellett hívni a csendőrséget a Fogolyán Kristóf Megyei Kórházhoz.

Bús Ildikó

2010. május 31., 18:472010. május 31., 18:47

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Az országos és helyi sajtóból való értesülések, valamint a kihelyezett táblák miatt nem okozott fennakadásokat Háromszéken a tilatkozó megmozdulás. Az adóhivatal és a polgármesteri hivatal ügyfélfogadó irodája is zárva volt hétfőn a lakosság előtt, ám a helyiek – ezt előre tudván – nem is alkalmatlankodtak a különböző intéményekben.

A közalkalmazottak sztrájkjában többen is szolidarizáltak, a színházak, tánccsoportok is a megmozdulást választották. Ugyanakkor egyelőre egynapos megmozdulással csatlakoztak az egészségügyi dolgozók is a sztrájkolókhoz, ők az ellátás harminc százalékát, vagyis a sürgősségi esetek megoldását biztosították a hétfői nap folyamán.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

György Ervin (fotón), Kovászna megyei prefektus a tiltakozás kapcsán elmondta, nem okozott gondot a megyében a sztrájk, egy hétfő reggeli incindenstől eltekintve. Történt ugyanis, hogy mintegy 20 romát nem engedtek be hétfőn reggel a Fogolyán Kristóf Megyei Kórházba, és ők nem voltak hajlandók hazamenni a csendőrség megjelenéséig.

A kormánybiztos hozzátette: a sürgősségi ellátás működik, viszont a romáknak nem voltak olyan problémáik, amelyek nem tűrtek volna halasztást. “Tartom a kapcsolatot a szakszervezeti vezetőkkel, információim szerint Sepsiszentgyörgyön csak egyetlen napon lesz sztrájkőrség a kormányhivatal előtt: szerdán 12 és 14 óra között “– mondta még el György Ervin.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Kelemen Hunor: most Nicușor Dan elnökválasztási győzelme az elsődleges

Kelemen Hunor kedden kijelentette, hogy az RMDSZ számára Nicușor Dan elnökválasztási győzelme az elsődleges, de ehhez a független jelöltnek megfelelő mozgósítással több millió szavazatot kell szereznie.

Kelemen Hunor: most Nicușor Dan elnökválasztási győzelme az elsődleges
2025. május 06., kedd

Elnökválasztás: az első forduló eredményének érvénytelenítését kérő beadványt iktatott az alkotmánybíróság

Az elnökválasztás vasárnapi első fordulója eredményének érvénytelenítését kérő beadványt iktatott kedden az alkotmánybíróság – tudta meg alkotmánybírósági forrásokból az Agerpres.

Elnökválasztás: az első forduló eredményének érvénytelenítését kérő beadványt iktatott az alkotmánybíróság
2025. május 06., kedd

Elsősegély-tanfolyamot indít a Hargita Megyei Vöröskereszt

Akkreditált elsősegély-tanfolyamot indít a Hargita Megyei Vöröskereszt május 27–28. között. Jelentkezni május 25-e éjfélig lehet.

Elsősegély-tanfolyamot indít a Hargita Megyei Vöröskereszt
2025. május 06., kedd

Azonnali viharriasztást adtak ki a meteorológusok, le is szakadt az ég

Felerősödő szélre, villámlásra és záporokra figyelmeztető, elsőfokú riasztást adott ki kedd délutánra az Országos Meteorológiai Igazgatóság. A 18 órától 19 óráig tartó figyelmeztetés Kovászna és Hargita megye több településére érvényes.

Azonnali viharriasztást adtak ki a meteorológusok, le is szakadt az ég
2025. május 06., kedd

Indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Indul a traktorok roncsprogramja
Indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

Indul a traktorok roncsprogramja

2025. május 06., kedd

Kárpát-medence kincsei: a győri Püspökvár

Az államalapítás idején Szent István püspökséget alapított és székesegyházat építtetett Győrben. A mai Győr történelmi belvárosban, a Káptalandomb legmagasabb pontján épült fel a mindenkori győri püspök lakóhelye, a Püspökvár.

Kárpát-medence kincsei: a győri Püspökvár
2025. május 06., kedd

Közel két hónapja nem kaptak fizetést a Hargita Útkezelő Vállalat alkalmazottai

Átmeneti megoldással volt kénytelen élni Hargita Megye Tanácsa, hogy újra kinevezhessék a Hargita Útkezelő Vállalat korábbi ügyvezetőjét, miután annak február elején lejárt a szerződése, és azóta az alkalmazottak sem kaphattak fizetést.

Közel két hónapja nem kaptak fizetést a Hargita Útkezelő Vállalat alkalmazottai
2025. május 06., kedd

Medvét láttak a kézdivásárhelyi Kaufland környékén

Medve jelenlétét jelezték Kézdivásárhelyen, a Kaufland áruház környékén kedd délután.

Medvét láttak a kézdivásárhelyi Kaufland környékén
2025. május 06., kedd

Máris itt egy elképzelés az RMDSZ nélküli kormányra

Ionuț Moșteanu szerint egy Ilie Bolojan vezette PSD–PNL–USR-kormány lenne a legmegfelelőbb konstrukció a jelenlegi helyzetben.

Máris itt egy elképzelés az RMDSZ nélküli kormányra
2025. május 06., kedd

Árvízvédelmi riasztást adtak ki Hargita és Kovászna megyei folyókra is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 24 megye folyóin, köztük székelyföldieken is.

Árvízvédelmi riasztást adtak ki Hargita és Kovászna megyei folyókra is