Fotó: Jancsó László
A csíkszeredai Liviu Rebreanu utca nem áprilistól, hanem csak novembertől kapja vissza a történelmi Vörösmarty Mihály megnevezést. A népszámlálás miatt október végéig tilos utcaneveket változtatni.
2011. március 22., 17:522011. március 22., 17:52
2011. március 22., 18:292011. március 22., 18:29
A Vörösmarty Mihály utcanév novemberben válik hivatalossá
Az utcanév-változtatásról a tavaly novemberi soros ülésén határozott Csíkszereda önkormányzati döntéshozó testülete. A Liviu Rebreanuról Vörösmarty Mihályra történő névváltoztatást az utca lakói kezdeményezték. Tavaly nyáron aláírásgyűjtés is folyt a cél érdekében, de nem gyűlt össze kellő számú szignó ahhoz, hogy határozattervezetet kezdeményezzenek. Az ügyet a városháza felkarolta, elkészült a tervezet, amit el is fogadtak. A határozat szerint 2011 áprilisától viselné az utca a Vörösmarty nevet, de utólag kiderült, ez nem lehetséges, halasztani kell.
A tavaly decemberben megjelent 1251-es számú kormányhatározat szerint az idén október 22-30. között zajló népszámlálás miatt januártól október végéig nem módosíthatók az utcanevek. „Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a határidőt módosítani kell, és az átnevezésre novembertől kerülhet sor” – mondta kérdésünkre Szőke Domokos. Az alpolgármester azt is közölte, a városháza felvállalja az ott lakók személyi iratainak cseréjével járó költségeket.
Az egykori Fürdő utca a történelem folyamán több nevet is viselt, köztük a Vörösmarty Mihályét. A kezdeményezők a költő neve mellett döntöttek, ezáltal tisztelegve emléke előtt a születésének 210. és a halálának 155. évfordulóján. A tervezet elkészítésétmegelőzően felmérést végeztek a lakók körében a névváltoztatásról. Mint kiderült, a lakók nagy többsége jónak találta utcájuknak a magyar romantika kiváló alakjáról történő elnevezését. A Megyei Névadó Bizottság viszont nem támogatta a kezdeményezést, de ebben a kérdésben nincs vétójoga.
Napokon át a jövő művészeié lesz a csíkszeredai színpad. A Művészeti Egyetemek Fesztiválja (UNSCENE) ötödik kiadásának sajtótájékoztatóján nemcsak a programokról beszéltek, hanem mélyebb gondolatokra is „vetemedtek”.
A városvezetés nem tervez lépéseket a provokatív, nacionalista plakátok ügyében Csíkszeredában. Az alpolgármester szerint nem tudni, ki áll az üzenetek mögött, de ez a kampányidőszak realitása, és talán ennél rosszabbra is számítani lehet a jövőben.
Tavaly kezdődött, idén befejeződik a községi utak jelentős részének korszerűsítése Csíkszentléleken. Az aszfaltozáson túl is van tennivaló, a gázhálózatot ugyanis ki kell terjeszteni a község két településére, ez viszont jelentős önrészt követel.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Egy ölelés, egy mosoly címmel indít fejlesztő projektet május 22-én a Hargita megyei Vöröskereszt Csíkszeredában, elsősorban Down-szindrómás gyermekeknek és fiataloknak, valamint szüleiknek. Még tíz érintett számára van hely a programban.
Idén befejeződik Csíkmadarason a községi utcák felújítása, valamint a Zetelaka felé vezető erdei út korszerűsítése is. Utóbbi munkálathoz jelentős önrésszel kell hozzájárulnia az önkormányzatnak, amelyet hitelfelvétel nélkül nem tudnak biztosítani.
Tavalyihoz hasonló költségvetéssel, azaz idén is 12 millió lej körüli összeggel számol a csíkszeredai Goscom Rt. A távhőszolgáltató alig 1741 lakrésznek szolgáltat távhőt a városban.
Május utolsó hétfőjén kezdődik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe, a szükséges iratcsomót május 26–30. között nyújthatják be a szülők.
Az eredetileg kétsávosnak elképzelt nyugati elkerülőút csíkszeredai szakasza négysávos lesz, csak a Csíkrákosig tartó részén szűkül vissza kétsávosra. A beruházás egyik kihívása az érintett földterületek kisajátítása.
A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.
szóljon hozzá!