Bukaresti munkalátogatáson vettek részt a sepsiszentgyörgyi fiatalok

•  Fotó: HÁRIT

Fotó: HÁRIT

Háromszéki fiatalok látogatták meg a fővárosban azokat az intézményeket, melyek élén magyar vezető áll, támogatást keresve ezáltal a civil szervezetek projektjeihez. A munkalátogatás sikeres volt, több helyről is ígéretet kaptak a jövőbeli támogatásokat illetően.

Bús Ildikó

2010. június 23., 12:452010. június 23., 12:45

•  Fotó: HÁRIT Galéria

Fotó: HÁRIT

Bukarestbe utazott hétfőn, június 21-én a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöksége, hogy felkeressék azokat az intézményeket, hatóságokat, minisztériumokat, amelyek élén magyar vezető áll, és amelyek érintettek ifjúsági témákban, esetleg civil szervezeteknek nyújtanak pályázási lehetőségeket. Először a  környezetvédelmi minisztériumba látogatott a hét fős társaság, ahol Para Lóránddal, a minisztérium főtitkár-helyettesével, valamint Lőrincz Csillával, a Környezetvédelmi Alap igazgatójával találkoztak. Az elöljárók beszámoltak tevékenységi köreikről, elbeszélgettek a fiatalokkal a bekövetkező átalakításokról a minisztériumhoz tartozó hatóságoknál, azok kivitelezhetőségéről, valamint az ebből származó előnyök, hátrányokról is.

•  Fotó: HÁRIT Galéria

Fotó: HÁRIT

A Markó Béla miniszterelnök-helyettessel való találkozó keretében a beszélgetés főként a fiatalok közéleti szerepvállalásáról szólt, valamint sorra kerültek az aktuális gazdasági intézkedések, a megszorítások kérdése is, amelyeket a kormány az elmúlt időszakban jóváhagyott.

A következő célpont az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala volt, ahol Markó Attila, a hatóság államtitkára üdvözölte a HÁRIT legújabb, a roma gyerekek integrálását célzó kezdeményezését, amelyhez a hivataltól 25 ezer lejes támogatást nyertek.

A délutáni találkozók között szerepelt a Sport és Ifjúsági Hatóság új alelnökével, Széll Lőrinccel való találkozó is. Ezt követően pedig a román parlament épületében az RMDSZ szenátusi frakciójának tagjaival, a Kovászna megyei szenátorokkal, valamint a frakció elnökével, Fekete Szabó András és alelnökével Gyerkó László szenátorokkal egyeztetett a társaság az elkövetkező időszak nehézségeiről és az új készülőben levő oktatási törvényről.

•  Fotó: HÁRIT Galéria

Fotó: HÁRIT

“Nagyon hasznos volt ez a látogatás a csapat számára, olyan magyar intézményvezetőkkel, politikusokkal találkoztunk, akik fiatalokat, ifjúsági szervezeteket érintő dolgokban döntenek. Volt lehetőségünk megismerkedni velük, betekinteni munkájukban és sok olyan hasznos információval gazdagodtunk, melyet elkövetkezendő projektjeinkben kívánunk hasznosítani” – összegezte a bukaresti napot Grüman Róbert, HÁRIT elnök.

A fiatalok a jövőben is szeretnék megerősíteni a hatóságok és a civil szervezetek közti kapcsolatot úgy helyi, mind országos szinten.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Új vezető a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola élén

A Kovászna megyei tanács fenntartásában működő intézményt az elmúlt évtizedben Gáj Nándor vezette, helyét Szőke Zsolt vette át május 5-én, hétfőn. A Művészeti Népiskola új igazgatója a turizmus és kultúra közötti kapcsolatok erősítésére fókuszálna.

Új vezető a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola élén
2025. május 06., kedd

Figyelmeztető lövésekkel állították meg a menekülő fiatalokat Málnáson

Két fiatal próbált meg eliszkolni a rendőrök elől Málnáson: az egyik kvaddal, a másik krosszmotorral. Menekülési kísérletüket figyelmeztető lövések szakították félbe.

Figyelmeztető lövésekkel állították meg a menekülő fiatalokat Málnáson
2025. május 05., hétfő

Élet fakad a holokauszt háromszéki gyermekáldozatainak sírkövénél

Háromszéki zsidók százait ragadták el Sepsiszentgyörgyről 1944 tavaszán, 81 évvel ezelőtt. Május 5-én a helyi közösség emlékezett meg a holokauszt áldozatairól, köztük 52 gyerekről, akiknek síremlékénél ma örökzöldek magasodnak.

Élet fakad a holokauszt háromszéki gyermekáldozatainak sírkövénél
2025. május 05., hétfő

Virágok a roncstársadalomra

Benke László költő, író lesz a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és Népfőiskola vendége május 5-én, hétfőn 17 órától A Hét Krajcár Könyvkiadó vezetője Virágok a roncstársadalomra címmel tart irodalmi estet.

Virágok a roncstársadalomra
Virágok a roncstársadalomra
2025. május 05., hétfő

Virágok a roncstársadalomra

2025. május 05., hétfő

Mutatjuk a Kovászna megyei szavazatok eloszlását

A vasárnapi elnökválasztáson Kovászna megyében is egyértelmű fölénnyel (61,87 százalékkal) nyert Crin Antonescu, az Állandó Választási Hatóság (AEP) által hétfőn közzétett, százszázalékos feldolgozottságú adatai szerint.

Mutatjuk a Kovászna megyei szavazatok eloszlását
2025. május 04., vasárnap

Választók megvesztegetését is jelezték Kovászna megyében

Négy olyan esetről érkezett bejelentés a Kovászna megyei rendőrséghez szombaton, amelyek a választási szabályok megsértésének gyanúját vetik fel.

Választók megvesztegetését is jelezték Kovászna megyében
2025. május 03., szombat

A vártnál talán kevesebb külföldi szurkolót vonzott a hoki vébé

Habár a várakozásokhoz képest kissé kevesebb szurkoló érkezett a szombaton este záruló divízió 1/A jégkorong-világbajnokságra Sepsiszentgyörgyre, a 2025-ös esztendő legnagyobb romániai sporteseményéből sok tanulságok lehet levonni a jövőre nézve.

A vártnál talán kevesebb külföldi szurkolót vonzott a hoki vébé
2025. május 01., csütörtök

Hármas ütközés Kökösnél: heten kerültek kórházba

Szerda este hét személy sérült meg a kökösi útelágazásnál történt balesetben. A forgalom több órára megbénult.

Hármas ütközés Kökösnél: heten kerültek kórházba
2025. április 30., szerda

Három autó balesetezett Kökösnél

Közúti baleset nehezíti a forgalmat a 11-es országúton, Kökösnél – adta hírül a Kovászna megyei rendőrség szerdán este.

Három autó balesetezett Kökösnél
Három autó balesetezett Kökösnél
2025. április 30., szerda

Három autó balesetezett Kökösnél

2025. április 30., szerda

Még egy utolsó nekifutás, és elkészül az Olt menti bicikliút

Nagyon várja már Sepsiszentgyörgy kerékpáros közössége, hogy teljes hosszában elkészüljön az Olt menti bicikliút, ahol zavartalanul, biztonságosan közlekedhetnének. Úgy látszik, ezt – egyelőre – több okból sem lehet maradéktalanul megvalósítani.

Még egy utolsó nekifutás, és elkészül az Olt menti bicikliút