
Fotó: tokeslaszlo.ro
Sérelmi politizálásuk eszközévé silányította az MPP Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes első hivatalos romániai látogatását – jelentette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetősége.
2010. június 29., 09:042010. június 29., 09:04
2010. július 06., 13:402010. július 06., 13:40
Fotó: tokeslaszlo.ro
Állásfoglalásukat közleményben juttatták el szerkesztőségünkbe, az aláírók pedig Tőkés László elnök, európai parlamenti képviselő, valamint Toró T. Tibor ügyvezető alelnök, mindketten elítélik az MPP-t, amiért „a médiát, illetve az alternatív nyilvánosságot felhasználva támadta a nemzetpolitikáért felelős politikust és kíséretét”. Sajnálatos, hogy magát a Fidesz szövetségesének nevező MPP médiabotrányt kevert – vélik az aláírók, megütközésüket fejezve ki az ügyben, hogy nem a román szélősésgesek, hanem az MPP támad.
Mint ismeretes, a miniszterelnök-helyettes látogatását követően az MPP országos vezetősége csalódottságának adott hangot, mivel mellőzöttnek érezték magukat a látogatás kapcsán. Semjén Zsolt három napos romániai látogatásán megbeszéléseket folytatott Bukarestben Traian Băsescu román államfővel, Emil Boc miniszterelnökkel és Markó Bélával, a román kormány miniszterelnök-helyettesével.
Fotó: Henning János
Az MPP képviselőivel azonban nem kezdeményezett beszélgetést, ennek okán adtak hangot csalódottságuknak a polgáriak. Ugyanakkor az országos vezetőség közleményével ellentétben a sepsiszentgyörgyi MPP vezetője, Bálint József azt nyilatkozta, hogy bár nem hívták meg őket, de a polgáriak egyik önkormányzati képviselője érdemben tárgyalt a miniszterelnök-helyettessel. A tárgyalás témája ismeretlen, ám a szentgyörgyi elnök szerint nem helytálló az országos közlemény, és nem érzi mellőzöttnek a párt helyi képviseletét.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!