
Napok kérdése az elkerülő út aszfaltozása. Hosszúra nyúlt történet. Archív
Fotó: Gecse Noémi
Nemsokára leaszfaltozzák a Csíkszereda északi peremén épült elkerülő utat. Azt viszont még nem lehet tudni, hogy a közúti forgalom számára mikor lesz használható ez az új útszakasz, mivel egy körforgalom építésére is szükség van.
2017. július 19., 10:402017. július 19., 10:40
2017. július 19., 10:442017. július 19., 10:44
Kibocsátotta a polgármesteri hivatal az aszfaltozáshoz szükséges építési engedélyt – tájékoztatott érdeklődésünkre Orbán Rozália projektfelelős. A Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal projektmenedzsment, beruházás és közbeszerzési igazgatósága beruházási irodájának vezetője szerint
A korábban elkészült műszaki terv szerint a kevéssel több mint 3 kilométeres hosszúságú elkerülő út aszfaltburkolatának elkészítése mellett az E578-as úthoz történő csatlakozásnál
Orbán Rozália szerint az említett körforgalmat külön beruházásként, új közbeszerzési eljárás lefolytatása után lehet megépíteni, a közbeszerzési eljárás kiírásának előkészítésén most dolgoznak.
A körforgalom elkészítése viszont nagyban befolyásolja azt, hogy a közúti forgalom számára mikor lehet megnyitni az elkerülő utat. A projektfelelős azt látja ésszerűnek, ha először minden tervezett beruházás, tehát a kereszteződés átalakítása is elkészülne. A körforgalom elkészítése előtti ideiglenes megnyitáshoz a közútkezelő, illetve a közlekedésrendészet engedélyére, és megfelelő forgalmi táblák kihelyezésére volna szükség ahhoz, hogy az útkereszteződést biztonságosan lehessen használni.
Elhúzódó építés
Több mint két éve járt le az aszfaltozásra kiírt közbeszerzési eljárás, amelyet a csíkszeredai ING Service cég nyert meg, az akkor aláírt szerződés 4,7 millió lejben jelölte meg a költségeket. A taplocai Rét és Forrás utcákat a nehézgépjármű-forgalomtól mentesíteni hivatott elkerülő út alapozása, kövezése, illetve a szükséges hidak építése 2012-ben elkezdődött, és már abban az évben elkészült, azóta viszont nem volt folytatás – a terület kisajátítása, majd a telekkönyvezés és tagosítás folyamata tavaly decemberben fejeződött be. Az út építésére eddig 4,2 millió lejt költött a város.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!