
A Művészetire egy teljes felújítás is ráférne, ez egyelőre nem történik meg. Archív
Fotó: Boda L. Gergely
Néhány marosvásárhelyi tanintézetben már elkezdődtek a felújítási munkálatok, a többiben ezután fognak neki. A megyeközpontban összesen 8 millió lejt fordítanak erre a célra.
2017. július 16., 20:022017. július 16., 20:02
Öt marosvásárhelyi tanintézetet újítanak fel a következő hónapokban, jelenleg a közbeszerzési eljárás folyik, és jövő hónapban kezdődhetnek el a munkálatok. Cosmin Blaga, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője a Marosvásárhelyi Rádiónak elmondta,
Felújítási munkálatok kezdődnek az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziumban, a Liviu Rebreanu Általános Iskolában, a George Coșbuc Általános Iskolában, a Nicolae Bălcescu Általános Iskolában és a Dacia Általános Iskolában – nyilatkozta a rádiónak Cosmin Blaga. Csak sürgősségi beavatkozások lesznek az Unirea Főgimnáziumban, a Bolyai Farkas Gimnáziumban és a Művészeti Szakközépiskolában, amelyeket az önkormányzat a római katolikus, illetve a református egyháztól bérel.
A Művészeti esetében pedig igencsak esedékes volna a teljes felújítás, hiszen a romos állapotba került épület akár életveszélyes is lehet. A Bolyai Farkas Gimnázium esetében a konviktusnak otthont adó szárny homlokzatát felújították, a főépületnek viszont telekkönyvi akadályok miatt még nem tudtak nekifogni.
Kinőtte magát az Egyesülés negyed bölcsődéje
Egy új bölcsőde építését tervezi a helyi önkormányzat az Egyesülés negyedben, ahol jelenleg egyetlen ilyen intézmény van, a 6-os számú bölcsőde, amely mindössze 42 gyereket tud befogadni, ezért sok szülő kényszerül arra, hogy más negyed bölcsődéjébe vigye a kicsit. A beruházás Európai Uniós pályázatból valósulna meg az Apaductului utcában. Az új bölcsőde 60-80 gyerek befogadására lesz alkalmas, és mintegy 2600 négyzetméter földterületen valósulna meg, ebből 420 négyzetmétert foglalna el az épület alapterülete – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal honlapján.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!