Fotó: Boda L. Gergely
Az RMDSZ országos ügyvezető alelnöke, Borbély László kijelentette: aggódik amiatt, hogy Tőkés László és társai új erdélyi magyar párt bejegyzését tervezik, valamint azért, hogy a budapesti Fidesz-kormány támogatja a demokráciaközpont-hálózatot.
2011. január 30., 15:202011. január 30., 15:20
2011. január 30., 17:012011. január 30., 17:01
„Nem hiszem, hogy a magyar közösség számára jó lesz, ha újabb magyar párt jelenik meg. Aggaszt, hogy Tőkés László fél évvel azután, hogy az RMDSZ listáján szerepelt az európai parlamenti választásokon, új pártot alapít. Aggaszt az is, hogy az RMDSZ-nek megvan az infrastruktúrája arra, hogy a lakosságot a kettős állampolgárságról tájékoztassuk, azonban a magyarországi kormány nem hozzánk fordult, hanem létrehozta és finanszírozza a demokráciaközpontokat. Ezek hátterében pedig egyértelműen az Erdélyi Magyar Néppárt alapítása, bejegyzése áll. Remélem, sikerül megtalálnunk a közös nevezőt, ellenkező esetben mindannyian veszítünk” – mondta Borbély László.
Január elején Frunda György szenátor úgy nyilatkozott, hogy az RMDSZ azt kockáztatja, hogy nem éri el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, amennyiben nem változtat politikáján, nemcsak elnökén.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!