A székelyek helytállására emlékeztek Austerlitznél

1805. december elsejének estéjén két őrjáratozó székely huszár Austerlitznél (ma: Slavkov u Brna, Csehország) a francia tábor közelébe kerülve meglátta Napóleont. Le is lőhették volna. De nem lőttek, így a francia császár életben maradt, másnap pedig megnyerte az ütközetet. A többi már történelem, ami teljesen másként alakulhatott volna, ha a székelyek elsütik a fegyverüket...

Az iskolában tanítják ugyan a napóleoni háborúk korát, hogy hol győzött és hol veszített csatákat a korzikai ügyvéd fiából császárrá lett hadvezér, de a tananyag nem tér ki arra, hogy több ezer székely is harcolt ezekben az ütközetekben. Így volt ez Austerlitznél is, a három császár csatájaként emlegetett összecsapásban, ahol az I. Napóleon császár által vezetett francia haderő az I. Sándor orosz cár és I. Ferenc osztrák császár és magyar király egyesített seregével nézett szembe.

Mintegy 4000 székely katonából több mint 600-an kerültek veszteséglistára.

Hadijáték a csata évfordulóján

A csata évfordulóján évente megrendezik Európa egyik legnagyobb hadijátékát, ahol

Erre dr. Csikány Tamás hadtörténész professzor hívta fel még 2008-ban az akkor Budapesten tanuló gyergyóremetei Nagy József figyelmét, aki egy háromszéki és egy csíki társával együtt először képviselte a székelyeket a megemlékezésen. Őket azóta még sokan követték. Csak nézőként, hiszen a „csatában” résztvevőknek szükségük lenne egy előzetes felkészítésre, „kiképzésre”, hogy játék ne okozzon sebesülést, esetleges tragédiát. Volt abból éppen elég 1805-ben.

A lovaknak volt emlékműve, most már az elesett székelyeknek is van

Az akkori élmény adta a késztetést Nagy Józsefnek (aki közben diákból történésszé vált), hogy 2010-től évente székelyföldi hagyományőrzőkkel együtt kiutazzanak a mai Csehország területén, a most Slavkov u Brna nevet viselő kisvárosnál fekvő helyszínre és megemlékezzenek az ott elesett székelyekről is.

Kövér György gidófalvi faragómester is ott volt az utazáson, aki fel is vállalta, hogy elkészíti az emlékművet, melyet aztán 2011-ben állították fel Telnice (Tellnitz) községben, ahol 2020-ig minden évben megemlékezést tartottak.

Amikor a cseh ember szeme is könnybe lábad a székely népdaltól

A koronavírua-világjárvány utáni első utazásra került sor a mostani évfordulón, ahol a község polgármestere, Leona Bímová, Csikány Tamás történész, és Ferencz Tibor, Szépvíz volt polgármestere (akinek kiemelkedő szerepe volt a Székely Határőr Emlékközpont létrehozásában) is ünnepi beszédet mondtak.

A székelyföldi és magyarországi megemlékezők mellett egyébként számos helybéli cseh lakos is hallhatta a gyergyóalfalvi Gál Abigél által előadott népdalokat.

Az emlékművet rendesen gondozzák, amiben komoly szerepe van Monika Hanikovának, aki a településen élő egyetlen magyar, ő felvidéki származású.

Azért ott, mert a csatatér területe egy 30 kilométeres zóna, ahol az osztrák haderő bal szárnyán harcoló székelyek a falunál küzdöttek meg Napóleon velük szemben álló erőivel. A falu többször is gazdát cserélt a nap során, de végül a székelyek megtartották állásaikat mindaddig, míg csata végén meg nem érkezett az általános visszavonulási parancs. A faluért való harc súlyos véráldozattal járt.

Az idei évfordulóra kiutazó 55 székelyföldi megemlékezése itt, a tömegsírnál álló mészkő oszlopnál folytatódott, ahol a résztvevők számára még inkább tudatosodhatott, hogy az itt harcolókhoz nem csupán a történelmi emlékezet köti a mai embereket, hanem olyan emberek voltak, akikhez személyes családi kötelékek is fűzhetik.

Felsoroltak húsz nevet azok közül a határőrök közül, akiket akkor Gyergyóditróból és Gyergyóremetéről Ferencz császár parancsára idevezényeltek: Bajkó, Pál, Korpos, Mezei, Puskás, Hompoth, Csibi, Ádám, Balázs, Nagy, Márton... olyan családnevek, amelyek most is nagy számban fordulnak elő Gyergyószéken. De valószínűleg, ha csíki, vagy háromszéki katonák neveit sorolták volna fel, szintén olyanok lettek volna, amely neveket ma is sokan viselik.

Mert e két szék területén nem szerveztek határőr ezredeket 1764-ben. Prózai oka van ennek: az akkori haditörvények szerint ha a szomszédos székben teljesítettek volna határőrszolgálatot, azaz saját otthonuktól távolabb, akkor magasabb zsold járt volna nekik. A császári kincstárnak nem érte volna meg.

Az ellopott (?) fegyverszüneti okmány legendája

De visszatérve az austerlitzi ütközetre, illetve annak következményeire, a vereség után I. Ferenc császár kénytelen volt fegyverszünetet kötni Napóleonnal, amelyre a francia táborban került sor. Létezik egy legenda ezzel kapcsolatban, ami szintén székelyekhez kötődik. Eszerint Napóleonhoz mások mellett negyven székely huszár is elkísérte az osztrák császárt, aki miután megtörtént a megállapodás aláírása, hazafele tartva keserűen panaszolta, hogy megbánta és élete szégyenének tartja, hogy aláírta a dokumentumot.

Hogy ez így történt-e nem tudjuk biztosan, de ami tény: az okmány eltűnt, sehol, egyetlen levéltárban sem találják. Mindenesetre a fegyverszünet életbe lépett, és pár héttel később december 26-án megköttetett a pozsonyi béke a pozsonyi prímási palota Tükörtermében. A Habsburg Birodalom ennek következtében elvesztette többek közt Isztriát, Dalmáciát, Tirolt és egyes nyugati területeit is.

Székelyföld, az Erdélyi Nagyfejedelemség akkor nem került veszteséglistára. Az már egy másik, későbbi történet... Ki tudja, ha az a két járőröző katona 1805-ben a csata előestéjén lelőtte volna Napóleont... Biztosan más emlékművek lennének ma Európa-szerte.

Csata után békés sörözés

De a csata nem maradt el, és volt hadijáték idén, a 219. évfordulón is. Előzőleg az austerlitzi kastélynál volt lehetőségünk körülnézni, ahol a kirakodóvásárban sokféle ólomkatonát lehetett vásárolni, vagy éppen fotózkodni a látványos egyenruhákban pózoló, 14 országból érkezett hagyományőrzőkkel. Nyilván a cseh sör és cseh kolbász is jól fogyott. Mindkettőnek jó a híre, és a megkóstolás után sokan meggyőződhettek, valóban nem okoztak csalódást. Főleg a sör nem.

Aztán a csatatérre vonult mindenki, ahol körülbelül ezren csatáztak egymással látványos egyenruhákban. Az oroszok hiányoztak. Ők az ukrán-orosz háború miatt nem lehettek itt.

Nehéz volt mai ésszel megérteni, hogy mi késztette az akkori hadvezéreket arra, hogy egymás mellé szorosan felsorakoztatva masíroztassa a csapatait szembe az ugyanúgy közeledő ellenséggel, védtelenül kitéve a katonákat a sortűznek. Kapunk erre is magyarázatot:

Aztán akit eltaláltak... nos annak nem volt szerencséje.

A másik kérdés, hogy a katonáknak hogyan volt bátorságuk arra, hogy szembe meneteljenek a sortüzet lövő ellenséggel? A válasz nem túl bonyolult: ez volt a hadviselés hatékony módja akkor. Továbbá jobban féltek a saját őrmestereiktől, mint az ellenségtől.

Sokan felemelt kézzel követték az eseményeket, de ez nem a megadást jelezte részükről, hanem mobiltelefonjaikkal igyekeztek jó pozíciókat felvenni, hogy legyen mit posztolni a közösségi médiában.

Végül – a történelem ismételte önmagát – Napóleon seregei győztek. Ekkor azonban megbomlott a rend. Mindenki szervezetlenül menekült a hideg, csípős szél elől. A mobiltelefonok most tényleg jó szolgálatot tettek, megmutatták az utat a legközelebbi kocsmához, ahol aztán

Az utazás során a székelyföldiek nem csak az austerlitzi hadijáték és a tellnitzi megemlékezés élménye adatott meg, hanem a komáromi erődöt is bejárhatták, egy rövid séta erejéig Pozsony óvárosát is megismerhették, Eljutottak a königratzi (Hradec Králové) csata színhelyére is (ahol 1866-ban szintén sok székely harcolt), valamint Brünnben (Brno) is volt alkalom kikapcsolódásra és újabb érdekes történelmi adalékok megismerésére. De erről egy másik riport szól majd.