A prefektúra vizsgálódott a nyárádszeredai önkormányzatnál

Feljelentés áll annak a vizsgálatnak a hátterében, amelyet a prefektúra indított decemberben a nyárádszeredai önkormányzatnál. A jelentés hiányosságokról és tévedésekről számol be, míg az érintettek úgy érzik, hogy bizonyos személyek és az intézmény lejáratása a cél.

Gligor Róbert László

2011. február 07., 17:492011. február 07., 17:49

2011. február 07., 18:092011. február 07., 18:09

Tavaly feljelentés érkezett a nyárádszeredai önkormányzat titkára ellen a prefektúrára, amelyben Nagy Zsigmond munkáját kifogásolja egy bizonyos Şorega Ramona. Ennek következtében a prefektusi hivatal ellenőrző bizottsága vizsgálni kezdte a kisváros polgármesteri hivatalában a panaszban jelzetteket. A vizsgálat eredményeit jelentésben rögzítették, amelyet a helyi tanács és a polgármester tudomására hoztak, hogy azok intézkedjenek a továbbiakban.

Több kérdésben is hiányosságot tapasztaltak


Az egyik ügy, amivel szemben kifogást emeltek, az volt, hogy tavalyelőtt az alpolgármester javaslatára a tanács jóváhagyta egy állás megszüntetését és egy másik állás jóváhagyását. Azt rótták fel, hogy a megszüntetett és létrehozott állások szinte ugyanazok. Közben az elbocsátott személy beperelte az önkormányzatot és pert nyert, majd megegyezés után a városháza kifizetett az illetőnek 11 288 lejt visszamenőleges bér és perköltség címén. Itt a titkárnak azt róják fel, hogy ellenjegyezte a munkaszerződés felbontásáról szóló polgármesteri rendeletet, amely révén az alkalmazott érdekei és a helyi költségvetés is károsult. Egy másik kérdés a hivatal szolgálati autójának kicserélése volt. A közúti balesetben megrongálódott autót eladták, és a biztosítótól befolyt összeggel kiegészítve tavaly újat vásároltak, miközben egy kormányrendelet megtiltotta a közintézményeknek az autók vásárlását. Itt a titkárt azzal hibáztatják, hogy ellenjegyezte a tanácshatározatot és nem hivatkozott az illető jogszabályra. Ugyancsak neki azt is felrótták, hogy közel két éve nincs napirenden vezetve a hivatal irattárának iktatója.

Jogtalanul vettek fel pénzt a tanácsosok?

Az egyik legvitatottabb kérdés a tanácsosok juttatásainak jogossága volt. A dokumentumok szerint 2009-ben és 2010-ben négy-négy hónapban volt rendkívüli tanácsülés, amire a tanácsosok pénzt kaptak, miközben a törvény szerint csak a soros ülések és a szakbizottsági ülések után jár pénzbeli juttatás a városatyáknak. Továbbá azt is jelzik, hogy olyan tanácsos is kapott pénzt, aki teljesen vagy részben hiányzott egy-egy ülésről. Megállapították, hogy egy időszakban az intézmény jogtanácsosa, Szentgyörgyi Ildikó vezette a tanácsosok jelenléti nyilvántartását, bár ez nem tartozik feladatakörébe és nem kapott rá írásos megbizatást. Csíki Béla könyvelőt pedig azért vonták kérdőre, amiért kiállította a tanácsosi fizetési íveket.

A helyi tanács is tudomásul vette

A vizsgálat végén kelt jelentés ismerteti a tapasztaltakat a polgármesterrel és a helyi tanáccsal, hogy azok megtehessék a kellő lépéseket az illető személyek felelősségre vonása érdekében, illetve elemezzék annak szükségszerűségét, hogy értesítsék a fegyelmi bizottságot Nagy Zsigmond titkár ügyében. Ugyanakkor a megyei pénzügyi igazgatóságnak isjelezték a jogtalannak vélt kifizetéseket.
Január 19-iki ülésén a helyi tanács tudomásul vette a jelentés tartalmát és annak javaslatait. Mivel egyik tanácsosnak sincs jogi végzettsége, és nem tudják eldönteni, hogy mi az igazság a jelzett kérdésekben, a grémium 9:5 arányban úgy szavazott, hogy a polgármester tegye meg a szükséges lépéseket, és az illetékes szervek vizsgálják meg, hogy hibázott-e a titkár – tudtuk meg Tóth Sándor alpolgármestertől.

Vissza a pénzt!

A kérdés további tisztázása végett megkerestük Dászkel László polgármestert, aki elmondta: tudomásul vették a jelentés tartalmát és javaslatait, és ennek értelmében rendeletet adott ki, amely Nagy Zsigmond titkárt és Csíki Béla könyvelőt arra kötelezi, hogy egyenlő arányban osztva fizessenek vissza 6395 lejt, amit a tanácsosok jogtalanul vettek fel. Ennek ellenére a polgármester úgy látja, hogy mindenik tanácsos kivette a részét a munkából és egyikük sem „ajándékba” kapott fizetést. Ugyanis voltak olyan hónapok, amikor többször is kellett szakbizottsági és rendkívüli tanácsüléseket is tartani. Az összegeket ugyan az érintett két munkatárs kell visszafizesse, de az elöljáró reméli, hogy a tanácsosok belátják a hibát és visszaszolgáltatják az illetményeket.

„Kiigazítjuk a hibákat”

Dászkel László elmondta, hogy a könyvelő ellen tehet lépéseket a törvény értelmében, de a titkár nem neki tartozik felelősséggel, az ő esetét más szerveknek kell kivizsgálniuk. Az elöljáró elismeri, hogy hiányosságokat fedeztek fel a vizsgálat során, de úgy véli, hogy bizonyos esetekben egyes kérdéseket rugalmasan kell kezelni, a döntéseket nem lehet sablonosan meghozni, ha azt akarják, hogy a munkafolyamatban ne legyenek fennakadások. „A hibákat mi követtük el, mi is javítjuk ki” – fogalmazott a polgármester, aki elismerte, hogy rengeteg feladatot kell megoldania az apparátusnak, ezért fennáll a tévedések lehetősége. A titkárnak csupán annyit ró fel, hogy jobban figyelnie kellett volna a törvények előírásaira.

Dászkel László nem rejtette véka alá a véleményét, miszerint rosszindulatú feljelentés miatt indult a vizsgálat, és tulajdonképpen nem csupán egy-két személy elleni feljelentésről van szó, hanem az egész intézmény becsületét szeretnék valakik lejáratni.

„Meg fogom védeni a magam igazát!”

Nagy Zsigmond titkár kérdésünkre egyértelműen leszögezte: rosszindulatú feljelentés és előre megfontolt lépések állnak a vizsgálat mögött.



Nagy Zsigmond úgy érzi, nem hibázott

Azt sem zárja ki, hogy az egésznek politikai háttere is van, és az eset tulajdonképpen már a jövő évi választások előszelének tudható be. Ezért nem lepődött meg a prefektúrai vizsgálat miatt, hiszen már augusztus óta alaptalan vádak miatt állandóan górcső alatt tartják munkáját. Hogy fegyelmi bizottság elé kell állnia? Abban az esetben, ha a polgármester is úgy látja, hogy ez szükséges – mondta el portálunknak a titkár. Szerinte a jogszabályok sokszor többféleképpen értelmezhetőek, ezért a felhozott vádakban nem érzi magát felelősnek. Ugyanis sem döntéshozói, sem pénzügyi kifizetési joggal nem rendelkezik, a tanácsülések jegyzőkönyveit becsületesen vezeti, míg az irattári nyilvántartás vezetése nem az ő feladata, csak a határozatok és a polgármesteri rendeletek vezetése. „Úgy érzem, hogy tisztességesen végzem a munkám, már tíz éve a közigazgatásban vagyok, és egyetlen megróvást sem kaptam eddig. Meg fogom védeni az igazamat, ha kell, bírósági úton is, mert úgy érzem, hogy nem tettem olyant, amiért felelőssé tehetnek. Nem tudom és nem fogom vállalni a felelősséget a jegyzőkönyvben foglalt állítások miatt” – mondta határozottan Nagy Zsigmond titkár, aki szerint a feljelentőnek arról sincs fogalma, hogy kinek mi a feladatköre a városházán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 14., szombat

Véget nem érő katasztrófaturizmus? Sós vízben elpusztult halak most a látványosság – fotók

Előbb a Korond-patak földfelszíni eltűnése számított a sóvidék leglátványosabb történésének, aztán megjelentek a bányafelszíni lyukak, majd nőttek és nőttek – határon innen és túl szinte mindenkit ez foglalkoztatott.

Véget nem érő katasztrófaturizmus? Sós vízben elpusztult halak most a látványosság – fotók
2025. június 13., péntek

Felszólították a kórházakat sósvíz-ügyben: készüljenek fel az esetleges ételmérgezéses esetekre

Továbbra is kritikus a helyzet a parajdi bányakatasztrófa miatt sóval szennyezett Kis-Küküllő vízgyűjtő területén, az illetékes hatóságok sürgősségi intézkedéseket hoznak a lakosság védelme és vízellátása érdekében – közölte pénteken a prefektúra.

Felszólították a kórházakat sósvíz-ügyben: készüljenek fel az esetleges ételmérgezéses esetekre
2025. június 13., péntek

A bözödújfalui tóból vinnének vizet Dicsőszentmártonba

Bizonytalan ideig vezetékes víz nélkül maradnak a dicsőszentmártoniak és a környékbeli települések lakói. Pénteken egy újabb település, Küküllőszéplak is központosított segítséget kért. Az illetékesek keresik a megoldásokat.

A bözödújfalui tóból vinnének vizet Dicsőszentmártonba
2025. június 13., péntek

Természeti katasztrófa a Kis-Küküllőn – hálóval gyűjtik össze az elpusztult halakat

Felmérhetetlen károkat okozhatott a Kis-Küküllő élővilágában a tömény sós víz – a halpusztulás csak egyike ezeknek. Pénteken hálókat rögzítenek a folyón, amivel felfogják a haltetemeket. Az illetékesek nem tudják, mikor javulhat a helyzet.

Természeti katasztrófa a Kis-Küküllőn – hálóval gyűjtik össze az elpusztult halakat
2025. június 12., csütörtök

Lezárták a gyulakutai nyersvíz-betáplálást, vészhelyzeti intézkedések léptek életbe

Lezárták a víz-bevezetést a Kis-Küküllőből Gyulakutánál, így a vízmű jelenleg csak belső tartalékaiból működik. A következő órákban fokozatosan leáll a vízellátás Dicsőszentmártonban, valamint a környező településeken.

Lezárták a gyulakutai nyersvíz-betáplálást, vészhelyzeti intézkedések léptek életbe
2025. június 12., csütörtök

Elpusztult halakat jelentettek Szováta környékéről – videóval

Elpusztult halakat láttak csütörtökön kora délután a Kis-Küküllőben Parajd után, Sóvárad, illetve Szováta környékén.

Elpusztult halakat jelentettek Szováta környékéről – videóval
2025. június 12., csütörtök

Leáll a vízellátás több településen a magas sótartalom miatt

Felfüggesztik a vízellátást több Maros megyei településen. A lakosságnak ugyan biztosítanak vizet, de azt javasolják, hogy tartalékoljanak lehetőségük szerint.

Leáll a vízellátás több településen a magas sótartalom miatt
2025. június 12., csütörtök

Éjszaka aszfaltoztak

Hajnali öt óráig befejezték az aszfaltozást Marosvásárhelyen, a város egyik legzsúfoltabb utcájában, így a munkába, iskolába indulók nem kerültek dugóba.

Éjszaka aszfaltoztak
Éjszaka aszfaltoztak
2025. június 12., csütörtök

Éjszaka aszfaltoztak

2025. június 12., csütörtök

Akkora medve sétált be a csapdába, hogy korábban még a mancsa nyomát is gipszbe öntötték, olyan nagy volt

Újabb medvét fogott be csütörtökre virradóan a marosvásárhelyi állatkert közelébe kihelyezett csapda. Az állatot elszállították a város közeléből.

Akkora medve sétált be a csapdába, hogy korábban még a mancsa nyomát is gipszbe öntötték, olyan nagy volt
2025. június 11., szerda

Szerdán éjszaka leállítják a gyulakutai vízüzemet, csütörtökön várhatóan a dicsőszentmártonit is

Az éjszaka folyamán le kell állítani a gyulakutai vízüzemet, illetve csütörtökön előreláthatóan a dicsőszentmártonit is, miután a Korond-patak nagyon magas sótartalommal ömlik a Kis-Küküllőbe.

Szerdán éjszaka leállítják a gyulakutai vízüzemet, csütörtökön várhatóan a dicsőszentmártonit is