A miniszter jelenlétében adták át a kórházakat Kovászna megyében

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

Cseke Attila egészségügyi miniszter jelenlétében adták át a kórházakat és írták alá az átvételi protokollumokat Kovászna megyében. A megye összes polgármestere aláírta az átvételt, kivéve Barót polgármestere, Nagy István.

Bús Ildikó

2010. június 29., 11:412010. június 29., 11:41

•  Fotó: Henning János Galéria

Fotó: Henning János

Hétfőn délután Sepsiszentgyörgyön Cseke Attila egészségügyi miniszter jelenlétében írta alá Henning László, a Kovászna megyei tanács alelnöke, Rácz Károly, Kézdivásárhely, valamint Lőrincz Zsigmond, Kovászna polgármestere azt a protokollumot, amelynek értelmében a megyei, illetve a helyi önkormányzatokhoz kerül a kórházak menedzsmentje. A miniszter az eddig fellépő porblémákat hangsúlyozta: „Az eddigi rendszer, amely bukaresti központtal működött, problémát okozott helyi szinten, de a fővárosban is. 435 kórházat nem lehet koordinálni központilag.\"

•  Fotó: Henning János Galéria

Fotó: Henning János

A kórházak átadása a helyi közösség érdekeit szolgálja, ezután a helyi igényeknek megfelelően lehet alakítani az intézményeket, hangsúlyozta Cseke Attila a június 28-ai, hétfői eseményen. A miniszter szerint a decentralizációs folyamat azért is segítség a betegellátásban, mert a legtöbb európai uniós projektre az állam nem pályázhat, az önkormányzat viszont igen.

Cseke Attila bejelentette: a decentralizációs törvénycsomag lehetővé teszi, hogy a kórház szolgáltatói szerződést kössenek bizonyos szakorvosokkal. Mint ismeretes, egy kormányrendelet értelmében az állami intézményeknél, így a kórházaknál sem tölthetők be az üres állások. A rendelet az egészségügy egyes területein komoly szakemberhiányt okozott – a miniszteri intézkedés ezt a problémát is orvosolná.

•  Fotó: Henning János Galéria

Fotó: Henning János

A protokollumot minden Kovászna megyei polgármester aláírta, kivéve a baróti MPP-s városvezetőt, Nagy Istvánt (fotón jobbra), aki bizonyos mellékletek hiányára hivatkozott. Újságírói kérdésre Nagy István elmondta, amint a protokollum pénzügyre vonatkozó mellékletei is elkészülnek, ő is szignálja a dokumentumot, ám addig nem.

A Kovászna megyei tanács alelnöke, Henning László vízválasztónak nevezte az aláírás pillanatát, mely lépés az autonómia felé, ami akkor lesz, ha átveszik és működtetik azokat az intézményeket amelyek megilletik a megyét. A kórházakat átadó Kovászna Megyei Közegészségügyi Hivatal vezetője, dr. Deme Judit elmondta, örvendetes tény, hogy a fokozatos decentralizációs folyamat, amelynek eredményeként a vidéki, a tanintézményeken belüli és számos egyéb egészségügyi egység átkerült a helyi önkormányzatok gondozásába most „tetőpontjára jutott” a nagy, városi kórházak átadásával.

•  Fotó: Henning János Galéria

Fotó: Henning János

Az átadást követő sajtótájékoztató keretében Cseke Attila emlékeztetett, hogy betartotta az év elején tett ígéreteit, így ebben az évben negyedéves leosztásban 52 milliárd lejt kap a megyei kórház az épület megerősítésére, de sikerült az esetek pontértékének, az úgynevezett TCP-nek a kiegyenlítését is elérnie, ez utóbbi döntés a kézdivásárhelyi kórház hátrányát is orvosolta. A miniszter a decentralizáció kapcsán annak a véleményének adott hangot, hogy az a kórház, amely jó menedzsmenttel rendelkezik, akár két éven belül is látványos eredményeket nyújthat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 04., szombat

Befagyasztott önkormányzatok, csak fizetéseket lehet utalni

Minden új szerződéskötést, a jelenlevő munkálatok kifizetését és események szervezését is megtiltotta az a kormányrendelet, amit az RMDSZ tudomása nélkül fogadott el a Bolojan-kormány, és ami kiverte a biztosítékot a Maros megyei polgármestereknél.

Befagyasztott önkormányzatok, csak fizetéseket lehet utalni
Hirdetés
2025. október 04., szombat

Ittasan vezetett, bevonták a jogosítványát – két nap múlva ismét ittas vezetésen érték

Őrizetbe vettek szombaton egy 48 éves férfit, aki két nap alatt négy közúti közlekedési bűncselekményt követett el – számolt be a Neamț megyei rendőrség.

Ittasan vezetett, bevonták a jogosítványát – két nap múlva ismét ittas vezetésen érték
2025. október 04., szombat

Útépítő járművekből és cégautókból lopott el 400 liter gázolajat két tinédzser

Hivatali autókból valamint magáncég haszongépjárműiből csapolt le összesen 400 liter gázolajat két Temes megyei kiskorú több napon keresztül, szeptember 22 és 25. között.

Útépítő járművekből és cégautókból lopott el 400 liter gázolajat két tinédzser
2025. október 04., szombat

Az 1956-os hősök előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi hangversenyévad első koncertje

Sepsiszentgyörgyön a Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar közös koncertjével indul a 2025–2026-os hangversenyévad.

Az 1956-os hősök előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi hangversenyévad első koncertje
Hirdetés
2025. október 04., szombat

Fákat döntött ki a vihar Bukarestben, a hegyekben hóviharok okoztak fennakadást

Fákat döntött ki, épületeket és gépkocsikat rongált meg a vihar és heves esőzés Románia több térségében szombatra virradóra. Bukarestben és Konstancán utcákat árasztott el a lezúdult csapadék, a hegyekben a hóviharok okoztak fennakadást.

Fákat döntött ki a vihar Bukarestben, a hegyekben hóviharok okoztak fennakadást
2025. október 04., szombat

Sepsiszentgyörgyön is megemlékeznek az aradi vértanúkról

Sepsiszentgyörgy önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről, az aradi vértanúkról.

Sepsiszentgyörgyön is megemlékeznek az aradi vértanúkról
2025. október 04., szombat

Bolojan: a politikusok a felelősek az elnökválasztás érvénytelenítéséért

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítéséért nem kizárólag a titkosszolgálatokat terheli a felelősség, a „fő vétkesek” a politikusok.

Bolojan: a politikusok a felelősek az elnökválasztás érvénytelenítéséért
Hirdetés
2025. október 04., szombat

Megérkeztek az U-szurkolók Csíkszeredába

Egyelőre rendbontás nélkül, viszont kiemelt rendőri és csendőri jelenlét mellett foglalták el a helyüket az FK-Csíkszereda stadionjának lelátóin a Kolozsvári U-csapat szurkolói.

Megérkeztek az U-szurkolók Csíkszeredába
Megérkeztek az U-szurkolók Csíkszeredába
2025. október 04., szombat

Megérkeztek az U-szurkolók Csíkszeredába

2025. október 04., szombat

Orbán Viktor: Semjén Zsolt ártatlan

Semjén Zsolt egy ártatlan ember – szögezte le szombaton Orbán Viktor a Heteknek adott exkluzív videóinterjúban.

Orbán Viktor: Semjén Zsolt ártatlan
Orbán Viktor: Semjén Zsolt ártatlan
2025. október 04., szombat

Orbán Viktor: Semjén Zsolt ártatlan

2025. október 04., szombat

Nem úgy tűnik, hogy befizetnék Iohannisék a nagyszebeni ingatlan jogtalan használatából származó összeget az adóhatóságnak

Nincsenek arra utaló jelek, hogy a Iohannis házaspár ki akarná fizetni a Nicolae Bălcescu utca 29. szám alatti nagyszebeni ingatlan jogtalan használatából származó összegeket – jelentette ki péntek este az országos adóhatóság (ANAF) elnöke.

Nem úgy tűnik, hogy befizetnék Iohannisék a nagyszebeni ingatlan jogtalan használatából származó összeget az adóhatóságnak
Hirdetés