A szavazók többsége nem szeretett volna változtatást az autó- és ócskapiac ügyében. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Facebookon hívta szavazásra a lakókat az elmúlt időszakban Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, miután kérés érkezett be az intézményhez, hogy vasárnapról szombatra helyezzék át az autó- és ócskapiacot.
2022. június 06., 13:292022. június 06., 13:29
A helyi egyházi vezetők tavalyi beadványát megerősítendő, áprilisban újabb kérést iktatott a polgármesteri hivatalban Major Sándor, a Szabad Emberek Pártjának (POL) önkormányzati képviselője annak érdekében, hogy
Az állásfoglalást – elmondása szerint – tizenkilenc helyi-, illetve megyei önkormányzati képviselő írta alá. A változtatás célja az isteni tanítás betartása, vagyis az lenne, hogy a hetedik napon senki ne végezzen munkát.
– szögezte le Major Sándor az áprilisi soros önkormányzati ülésen.
Zörgő Noémi, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal szóvivője lapunknak kifejtette: nem szerették volna kihagyni a lakókat a döntéshozatalból, ezért is indítottak nyilvános szavazást a beérkezett kéréssel kapcsolatban az intézmény Facebook-oldalán. Rámutatott:
Éppen ezért – a szavazók többségének akaratát figyelembe véve – az intézmény egyelőre nem tervez változtatásokat, vagyis továbbra is minden héten vasárnap reggel hat és délután két óra között lehet látogatni a székelyudvarhelyi autó- és ócskapiacot.
Javában zajlik a székelyföldi Holnemvolt Mesefesztivál, amely évről évre többeket von bűvkörébe: egyre több közösség, egyre több alkalommal tart igényt a rendkívüli változatosságot mutató mesekincsünk élvezetére.
A módosított kollektív munkaszerződésük szerint október 1-től egyhavi fizetésnek megfelelő bónuszra jogosultak nyugdíjba vonuláskor a Romsilva állami erdőgazdálkodási vállalat alkalmazottai – közölte kedden a környezetvédelmi minisztérium.
Nicușor Dan államfő szerint sok túlzó kijelentés hangzik el az alkotmánybíróságnak a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvényt érintő esetleges elutasító döntésével kapcsolatban.
Nicușor Dan államfő kedden azt nyilatkozta, még nincs teljes képe arról, hogy mi húzódott a 2024. novemberi elnökválasztás érvénytelenítésének hátterében, de amint minden információ a birtokába jut, nyilvánosságra hozza ezeket.
A csíkszeredai meteorológiai állomásnál mínusz 6,4 Celsius-fokot mértek vasárnap, ami a legalacsonyabbnak számított az országban. Nemcsak a Csíki-medencében, de Székelyföld-szerte elindult a fűtésszezon. A tanintézetek többségében is fűtenek már.
Sok-sok pap és szerzetes mutatja az élet példáját – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi ügyekért felelős államtitkára a Gyulafehérvári Római Katolikus Papnevelő Intézet tanévnyitóján.
Utalták a szociális kártyákra az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás első részletét – jelentette be Facebook-oldalán Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.
Az adóemelés ellenére sem csökkent a nyolchavi román államháztartási hiány – derül ki a bukaresti pénzügyminisztérium hétfőn közzétett költségvetési adataiból.
Nicușor Dan államfő kedden közölte, hogy az elnöki hivatal visszautal az államkasszába 17,5 millió lejt az intézmény számára erre az évre elkülönített összegből.
Négyszáz lejes segélyt kapnak decemberben a 2574 lejnél kisebb jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok – közölte kedden Petre-Florin Manole munkaügyi miniszter.
1 hozzászólás