Börtönbüntetése közben csapott be egy giurgiui férfi több személyt a telefonos „nyertes” módszerrel, összesen 52 ezer lejt csalva ki áldozataitól. A férfit a Szilágy megyei rendőrség kriminalisztikai osztálya azonosította be.
Egy férfit őrizetbe vettek, 18 további személyt pedig kihallgattak magas kockázatú kábítószer használatának és kereskedelmének gyanúja miatt a Kovászna megyei rendőrök.
Teherautóval ütközött egy vonat a Kolozs megyei Nemeszsuk környékén. A gépjármű sofőrje megsérült, kórházban ápolják.
A Hargita megyei alapellátásban dolgozó 153 háziorvos átlagéletkora közel 54 év, 30 százalékuk pedig már 60 év fölötti. Tizenegy olyan háziorvos is rendel a megyében, akik már elérték a nyugdíjkorhatárt, ám legtöbbjüknél nincs jelentkező, aki átvenné a praxisukat.
Örvendenek a meleg ételnek a székelyudvarhelyi Marin Preda Gimnázium diákjai, akik Hargita megyében – egyelőre – egyedüliként kapnak meleg ebédet a kormány kísérleti programjában. Azt mondják, a minőség és a mennyiség is megfelelő.
Tízezernél is több állampolgár fizette már ki visszamenőleg a társadalombiztosítási (tb) hozzájárulását annak érdekében, hogy meglegyen a nyugdíjazásához szükséges minimális ledolgozott munkaéve. Az érdeklődés országszerte magas.
Szent Lászlóról szóló mondával nyerte meg a székelyudvarhelyi Péter Kriszta a harmadik osztályosok országos regemondó versenyét Marosvásárhelyen. A diáklány először vett részt országos megmérettetésen, nagyon büszke arra, amit elért.
Területadó-többletet kell fizetniük a 2014-es és 2015-ös évre mindazoknak a csíkmadarasiaknak, akik külterülettel rendelkeznek: hektáronként évi 8–10 lejt. A befizetés határideje április 20. Hasonló helyzetbe került tavaly több felcsíki település is.
Hivatali esküvel kezdte meg szolgálatát Csíkszereda új jegyzője, Wohlfart Rudolf, aki még márciusában pályázta meg ezt az állást és sikeresen vizsgázott – tájékoztat közleményben Csíkszereda Polgármesteri Hivatala.
Miután a vállalkozók folyamatosan munkaerő-hiányra panaszkodnak, Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója törvénymódosítást sürget, mert szerinte a jelenlegi szociális rendszer nem ösztönzi a munkavállalást.
Udvarhely Napok névvel rendezi meg idén a polgármesteri hivatal a városnapokat május 26. és június 2. között. A tavalyi egy hónapos rendezvénysorozattól eltérően idén nyolcnapos program lesz, koncertekkel, karnevállal, gasztro- és borsétánnyal, középkori parkkal.
Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.
A tavalyi helyhatósági választások előtt a Magyar Polgári Pártból (MPP) átigazolt Bálint József lett az Erdélyi Magyar Néppárt (ENMP) Kovászna megyei elnöke – közölte sajtótájékoztatóján a párt Kovászna megyei vezetősége.
Új, tágasabb helyszínen rendezték meg az idei sulibörzét az udvarhelyi iskolapszichológusok. A Siculus Ifjúsági Ház két szintjén felállított pultoknál a nyolc helyi középiskola képviselői igyekeztek minél érdekesebben, ötletesebben bemutatni tanintézetüket.
Versekkel telt meg Székelyudvarhely néhány központi kirakata a magyar költészet napja alkamából Albert Orsolya színésznőnek és társainak köszönhetően. A költeményeket az üzletek, vendéglátó helyek profiljához igazodva válogatták össze.
Sorskövető dokumentumfilmet álmodott meg a székelykeresztúri László Barna, amely a Szászcsávási Zenekar brácsásának, Csángálónak a történetét, személyes drámáját mutatja be, aki a Parkinson-kórral küzd.
A téglagyári cigánytelepen élők két képviselőjével tárgyalt Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere.
Leégett egy melléképület Gyergyószentmiklóson. A Mocsár utcai tűzesethez hiába vonultak ki nagy erőkkel hétfőn este a hivatásos és önkéntes tűzoltók, a tűzcsapok nem működtek.
Tusnádfürdő polgármesterét, Albert Tibort választották az üdülőtelepeket és fürdővárosokat tömörítő szövetség Amarán megtartott tisztújító közgyűlésén a szervezet elnökének.