Színes programkínálattal jelentkezik Kézdivásárhely városünnepe, az augusztus 24–27. között megtartandó Őszi Sokadalom. Többek között nagyszínpadi koncertek, hagyományostermék- és őszi vásár, gyerekváros, múzeumi foglalkozások, ifjúsági programok, partisátor és utcazene szórakoztatja majd a rendezvényre l&a
Helyi előadók fellépése, különböző vetélkedők, sportesemények szórakoztatták az érdeklődőket Csíkkarcfalván, a tizennyolcadik alkalommal megszervezett Nagyboldogasszony Napokon.
Blága Tünde is bekerült az augusztus 11-én Debrecenben tartott Magyarok Világszépe Szépségverseny döntőjébe. Fásy Ádám rendezvényén a tizenhét lányból álló döntős mezőnyben pedig az első tíz között ünnepelhették.
A Hargita megyei munkafelügyelőség feladata többek között a munkaviszonyokat szabályozó jogszabályok betartásának ellenőrzése a munkavállalók védelmének érdekében. A hatóság a 2017-es év első félévében végzett ellenőrzéseiről számolt be.
„Az ötszázéves reformációi jubileum alkalmából ötszáz kilométeres biciklis zarándokútra készülünk Udvarhelyről Vizsolyba” – újságolta a program ötletgazdája és szervezője Bereczki-Orbán Zsolt, a székelyudvarhelyi-szombatfalvi református gyülekezet lelkipásztora.
A beérett kerti paradicsomot öt lejért adták az árusok Székelyudvarhelyen a keddi piacon. Egy helyi termelő tanácsokat is adott a terményei felhasználásához.
Két fiatal sérült meg kedden délben, miután szakadékba borultak személygépkocsijukkal a Transzalpina környékén. A férfit helikopterrel vitték a craiovai kórházba, a nőt Petrozsényben ápolják – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Ion Dodenciu, a Gorj megyei hegyimentők képviselője.
A Maros Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője, dr. Kincses Sándor ad hasznos tanácsokat a gazdáknak arról, hogy miként védekezzenek az afrikai sertéspestis ellen.
Több mint ötezer aláírást gyűjtött egy volt marosvásárhelyi újságíró, hogy elérje: kerüljön a parlament elé és szavazzák meg a tuberkulózistörvényt, amely szabályozná a kórral kapcsolatos kérdéseket.
Jelentősen megnőtt a vaj ára Európában a kedvezőtlen időjárás, a tejhiány és a növekvő kereslet miatt. Egyes országokban hiánycikk is lehet ez a termék az év végéig. Hargita megyében is érezhető az áremelkedés, a vajeladás megnövekedett.
Több mint 1500 luxusautót írattak forgalomba Romániában az első félévben, jelentős részük használt autó. Több Ferrari, Lamborghini és Buick is érkezett az országba – derül ki a gépjármű-nyilvántartási közszolgálat (DRPCIV) adataiból.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Sok haszna van a tudásszerzésnek, a projektmenedzselés megtanulásának, de ennél is többet érnek azok a barátságok, amelyek a fiatalok között köttettek – vallják a Kárpát-medencei Magyar Örmény Ifjúsági Vezetőképző tábor összegzéseként a résztvevők.
Szeptember 11-én kezdődik a 2017-2018-as tanév, amely keretében 35 oktatási hét lesz 167 munkanapon keresztül – áll az oktatási tárca oldalán elérhető kalendáriumban.
Országszerte több mint 3000 bűncselekményt észleltek és több mint 30 ezer bírságot róttak ki, mintegy 2000 gépjárművezetői engedélyt vontak be a rendőrség munkatársai a Nagyboldogasszony-napi minivakáció során – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság közleményéből.
A magyarországi Tápai Tamás és csapata tartott stunt rider bemutatót hétfőn Csíkkarcfalva központjában. A motoros – aki Nicolas Cage kaszkadőre volt a Szellemlovas 2. című filmben – a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony napokra érkezett a helyi önkormányzat meghívására.
Váratlanul zárták be pénteken a szejkefürdői strandot: a hétvége első napján a kapura kitűzött értesítő várta a strandolni vágyókat, hogy meghatározatlan időre lakat kerül a létesítményre. A bezárás hátterében vélhetően nem csak a strand és a kádas fürdő állapota áll.
Kövér László szerint a múlt sokszor megtapasztalt egyik tanulsága, hogy „az idők igazi nyerteseinek soha nem azok bizonyulnak, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása és a hite”.
Ébredj és lépj! mottóval tartják az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót, amely Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én kezdődik, és 19-én ér véget. Az online regisztráció lezárult, de a keddi nyitónapon még van lehetőség bejelentkezni a táborba. A szervezők elmondják, hogy miért érdemes.