Nagyboldogasszony napját, Szűz Mária mennybevételét ünnepli augusztus 15-én a római katolikus egyház. Ezen alkalomból kedden Csíkkarcfalván, Csíkszentgyörgyön, Kontumácon és Kászonújfaluban is ünnepelni várják a híveket.
Több mint hetven személy vett részt a Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület, valamint a helyi katolikus egyházközség által rendezett Kaláka-napokon. A közmunka részeként az önkéntesek patakmedret takarítottak, megtisztították a templom és a temető környékét.
Nem egészen három hónap alatt négyszer szavazott a sepsiszentgyörgyi tanács a Gyöngyvirág utca korszerűsítésének finanszírozásáról.
Országszerte több mint 9000 rendőr teljesít szolgálatot augusztus 11-e és 15-e között; pénteken és szombaton több mint 1500 bűncselekményt észleltek és több mint 15 000 bírságot róttak ki – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság közleményéből.
A reformáció 500. és a vallásszabadság kihirdetésének 449. évfordulóján, a már megszokott időpontban, augusztus második szombatján tartották a Szejkefürdői Unitárius Találkozót.
Marosvásárhely összes iskolájának felújítására jut pénz a város költségvetéséből. Tény, hogy idén nagyobb összeget különítettek el a tanintézetek rendbetételére, mint a korábbi években, és mindenhol végeznek kisebb-nagyobb munkálatokat.
Sárga jelzésű árvízriasztást rendelt el az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet három megyére – tájékoztat az Agerpres.
350 780 használt gépjárművet helyeztek forgalomba az év első hét hónapjában Romániában, ez 69,21 százalékkal több az előző év ugyanezen időszakához képest – derül ki a gépjármű-nyilvántartási ügyosztály (DRPCIV) adataiból.
Közel három éve, hogy röviddel a kezdés után leállt a Csíkdelnét Csíkpálfalvával és Csomortánnal összekötő megyei út felújítása. Most új kivitelező cég folytatja a munkát, jövőben be is fejezik.
Több mint 200 ezer turista tölti a tengerparton a hosszú hétvégét – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a Romániai Turisztikai Egyesületek Szövetségének (FAPT) elnöke.
Házi sertésekre is átterjedt Kárpátalján a térségben eddig csak elhullott vaddisznókban kimutatott afrikai sertéspestis-fertőzés (ASP), amelyben két állat pusztult el a héten a munkácsi járási Alsókerepec (Nizsnij Koropec) község egyik háztáji gazdaságában.
A Nagyhagymás-hegység magányos koronája, Székelyföld legcsodásabb ékköve minden évszakban más arcát mutatja: télen titokzatos, nyáron fenséges. Erdély kincsei sorozatunk következő részében a méltán híres Egyeskőre kirándulunk.
Egyebek mellett a házikedvencek ivartalanítását, oltását, antibiotikumos kezelését és ultrahangvizsgálatát is elvégzik a csíkszentsimoni állatorvosi rendelőben tavasz óta működő korszerű kisállatrendelőben.
Az írásbeli vizsgáig eljutott 3300 felvételiző közül 635-en kezdhetik el ősztől tanulmányaikat az A. I. Cuza Rendőrakadémián – közölte a belügyminisztérium közleményére hivatkozva az Agerpres.
A 2016-ban legnagyobb profittal záró első tíz Maros megyei cég nyeresége 1 milliárd lej feletti volt, a pénzügyi forgalmuk összesen 8,2 milliárd lej és több mint 6600 személyt foglalkoztattak.
Jó kapcsolatok kialakítására, ismerkedésre, barátságok fenntartására adott alkalmat és lehetőséget a mozgássérültek és családjaik számára megszervezett horgászverseny, amelyet pénteken tartottak meg a szécsenyi halastavaknál.
Egyre több nő kéri a császármetszéses beavatkozást a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban: tavaly a szülések 33 százalékánál alkalmazták ezt a sebészeti eljárást.
A véradók hiánya országosan problémát jelent a kórházaknak a nyári időszakban, nincs ez másként Székelyudvarhelyen sem. A vérhiányt az is súlyosbítja, hogy itt dolgozik a megye egyetlen hematológusa.
Három hét maradt a 2016-ra érvényes életjáradék-könyvecskék láttamozására: augusztus 31-éig várják a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökséghez (APIA) azokat a gazdákat, akik még mindig haszonélvezői a mezőgazdasági életjáradéknak.