Ismeretlen tettesek felgyújtották egy marosvásárhelyi rendőr autóját. Az ügyészség vizsgálatot indított az ügyben.
Karácsony és vízkereszt ünnepe közötti időszakban zajlanak térségünk falvaiban és városaiban is a hagyományos házszentelések. Ez a szokás a római katolikus egyházban eredetileg vízkereszt ünnepéhez kapcsolódott.
Január 1-je és február 28-a között kedvezményes áron lehet jegyet váltani az úgynevezett hóvonatokra – írja az Agerpres hírügynökség a Román Vasúttársaság (CFR) tájékoztatására hivatkozva.
Nyolcezer rendőrrel, négyezer járművel és száz rendőrkutyával növeli meg szokásos készenléti állományát a rendőrség szilveszter éjszakáján.
Az évváltásra készülve zárva lesznek a közhivatalok, nem lesz ócskapiac, kevesebb autóbusz közlekedik. Csak a marosvásárhelyi állatkert működik a megszokott téli program szerint január elsején is.
Összetett ellenőrzést végzett karácsony előtt a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, amely az ünnepre jellemző termékek öt csoportjának minőségét és értékesítésének törvényességét vizsgálta – számolt be közleményben a hatóság.
Szabadtéri koncerttel és a korábbiaknál hosszabb pirotechnikai show-val zárja a 2017-es évet, illetve köszönti az új esztendőt Székelyudvarhely.
Az új év első és második napja hivatalos munkaszüneti nap, így a közintézmények hétfőn és kedden zárva lesznek. Az alábbiakban a fontosabb székelyudvarhelyi intézmények és üzletek nyitvatartási, illetve ügyfélfogadási programját közöljük.
Korosztálytól függetlenül a kortárs szerzők vitték idén a pálmát a székelyudvarhelyi városi könyvtár olvasói körében. A legkeresettebb szerzőkről, a legsikeresebb programokról, valamint az év elején beindult 3D-s filmvetítésről érdeklődtünk.
Csíkszereda önkormányzata szeretettel vár minden városlakót és a városba látogatót a Szabadság térre a december 31-én éjfélkor kezdődő tűzijátékra.
A CEC Bank csíkszeredai Kossuth Lajos utcai ingatlanját a pénzintézet ajánlotta fel a helyi önkormányzatnak megvásárlásra, de végül az üzlet nem köttetett meg. Nem kerültek a város tulajdonába a központi park szélén található zöld színű fabódék sem.
Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.
Megvalósíthatósági tanulmány készül a csíkszeredai Gál Sándor tér rendezésére, a tervező két javaslatot nyújtott be a városházára, hogy a polgármesteri hivatal megrendelőként eldöntse, melyik változat jobb.
Tűz ütött ki csütörtök délután a Maros megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) székhelyén, miután egy égetőkemencébe megsemmisített disznó zsiradéka lerakodott a kémény falára és meggyúlt.
Pénteken, délelőtt tizenegy órától a Szent Miklós-plébániatemplomban kezdődő szentmise után kísérik nyugvóhelyére Kovács Sándor kanonok-főesperes földi maradványait.
Új általános területrendezési terve (PUG) lett Székelyudvarhelynek, miután a csütörtöki önkormányzati ülésen a képviselők egyöntetű igennel szavaztak a polgármesteri hivatal által nyolc év után előterjesztett dokumentációra.
A marosvásárhelyi gépjármű-bejegyzési hivatalnál (RAR) tartottak házkutatást csütörtökön a rendőrök, csendőrök és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkatársai bizonyítékokat keresve a hivatali visszaélésekre.
A Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér felújítását elsőfokú prioritásként kezelte idén a Maros megyei önkormányzat, és így lesz ez jövőre is – ígérik.
Munkával zsúfolt évet zárt Erdőszentgyörgy és a térség is – derült ki abból az évértékelőből, amelyet csütörtökön tartott a város polgármestere, Csibi Attila Zoltán, valamint a térség szenátora, Császár Károly.