Planetárium és csillagvizsgáló lesz a marosvásárhelyi Somostetőn, a volt trafóállomás helyszínén. A tervek szerint az épület földszintjén egy fogadószobát alakítanak ki, az első emeleten egy planetárium kap helyet, amely oktatásra is használható, és legfelül rendezik be az obszervatóriumot.
A Tourinfo képviseli Székelyudvarhelyt a hétvégi bukaresti Romexpo turisztikai vásáron. A vásárnak évente két kiadása van, tavasszal és ősszel, így készül elő a következő idegenforgalmi szezon, és a legfontosabb hazai, illetve külföldi cégek találkozhatnak itt.
Premier: Unsane (Kiszolgáltatva) – amerikai pszichótriller Steven Soderbergh rendezésében. Emellett két dokumentumfilmet is láttunk.
Két gyergyói településen lépnek színpadra a hét végén a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar tagjai – szombaton, február 24-én Remetén A banda című produkciót mutatják be, vasárnap Gyergyószentmiklósra hozzák el Mundruc című előadásukat.
Öt évre kötött szerződést Gyergyószentmiklós önkormányzata egy közszállítást végző szakcéggel 2016-ban, hogy megkönnyítse azon személyek városon belüli közlekedését, akiknek nehézséget jelent az útvonalak gyalogosan való megtétele.
2018 januárjában az Európai Unió országai közül Bulgáriában volt a legkisebb a minimálbér, havi 261 eurónak megfelelő összeg, míg Litvániában 400 euró, Romániában pedig 408 eurónak megfelelő összeget tett ki – írja az Agerpres hírügynökség az Eurostat pénteken közzétett adataira hivatkozva.
Folytatódik a parajdi sóbányában dolgozó bányászok sztrájkja, többen közülük a tárnákban töltötték az éjszakát. Jelenleg szünetel a sókitermelés, illetve a kezelőbázis tevékenysége is. Amíg a tiltakozás tart, a turistákat sem engedik le a bányába.
Hatalmas űr keletkezett az udvarhelyszéki RMDSZ élén Verestóy Attila volt elnök halála miatt, ezért Bíró Barna Botond ügyvezető elnök úgy érzi, hogy csapatmunkára lesz szükség a szervezet megerősítéséhez. Vele beszélgettünk.
A Richter-skála szerinti 3,8-as erősségű földrengést észleltek csütörtökön 23 óra 49 perckor Vrancea megyében – írja az Agerpres hírügynökség az országos földfizikai intézet (INFP) közlésére hivatkozva.
Rendszeresen elviselhetetlen bűz árad a lakásokba a fürdőszobákban levő lefolyókból, amelyek a szennyvizet vezetik el – panaszkodott egy csíkszeredai, Zsögödi Nagy Imre utcai lakos. Nincs egyedül ezzel, több szomszédjánál is jelentkezett a probléma.
Két és fél hónap – március elsejétől május 15-éig – áll a mezőgazdálkodók rendelkezésére, hogy benyújtsák idei egységes mezőgazdasági támogatásigénylésüket a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökséghez (APIA).
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Elfogadta csütörtöki ülésén a kormány azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a 25 évnél idősebb személyek esetében 5 évesről 10 évesre hosszabbítják az egyszerű elektronikus útlevél érvényességi idejét.
Konkrét lépéseket vár a Gyergyószéki Székely Tanács az autonómia ügyében a három erdélyi magyar párttól. A testület közleményben foglalta össze felhívását, amelyet a közélet irányítói felé intézett.
Csanády Györgyre, a székely himnusz írójára emlékeznek pénteken délután négy órától a székelyudvarhelyi belvárosi református temetőben – olvasható a Székely Nemzeti Tanács udvarhelyi szervezetének közleményében.
Több szem többet lát címmel jelentetett meg néprajzi és helytörténeti kiadványt a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont. A könyv három részre tagolódik, így a tárgyi és szellemi néprajzi tanulmányok mellett helyismereti szövegek is megjelennek benne.
Goran Bregović szuperkoncertjével ünnepli június 15-én megalakulásának 15. évfordulóját az Observatorul de Covasna helyi román nyelvű napilap.
Néhány napig követte, majd múlt pénteken megkéselte volt barátja a székelyudvarhelyi Potor Zsuzsát, amiért a nő két hónapos kapcsolat után szakított vele. Az áldozat, aki jelenleg a városi kórházban gyógyul, szerkesztőségünkhöz fordult történetével.
Ezeket láttuk a Berlinálén: Unicórnio – 2017-es brazil film Eduardo Nunes rendezésében, Mein Bruder heißt Robert und ist ein Idiot (A testvéremet Róbertnek hívják és egy idióta) – 2018-as német, francia, svájci film, rendezte Philip Gröning.